Gazdaság

Megszűnik a Sláger és a Danubius

Az FM1 konzorcium és az Advenio Zrt. üzemeltetheti a következő hét évben a két országos vételkörzetű, most a Sláger, illetve a Danubius Rádió által használt kereskedelmi rádiós frekvenciát. A Danubius helyén zenei, a Sláger hullámhosszán viszont politikai műsorokat sugározhatnak.

A médiahatóság az MTI testületi forrásból származó információja szerint egyhangúlag hozta meg a döntést szerdán.

A most győztes két céget javasolta kizárni a versenyből még kedden Majtényi László ORTT-elnök (aki a mostani, első fordulóban nem szavazhatott, és nem is vett részt a voksoláson). Az egyik esetében irreálisnak látta a tervezett pénzügyi modellt, a másik pályázat pedig szerinte alakilag érvénytelen, mivel nem tartalmazza az elvárt, a kiírás szerint később nem pótolható nyilatkozatot.

Az FN.hu-nak az egyik pályázó környezetéből származó forrás azt mondta: az említett nyilatkozatot nem is kérték tőlük, ha pedig beadták volna, akkor formai hibára hivatkozva kizárhatták volna őket.

Lapunk egyébként a pályázók környezetéből úgy értesült: fel vannak háborodva, hogy Majtényi László üzleti titoknak minősülő adatokról beszél nyilvánosan.

A radiocafét üzemeltető FM1 a most a frekvenciát használó Slágerrel és a Danubiusszal versengett a nagyobbik vételkörzetű jogosultságért, utóbbi mellett az Advenio és a Juventus Rádió Zrt. szállt ringbe a második jogosultságért. Lapunk információi szerint pár napon belül alá is írhatják a szerződést.

“Nem hinném, hogy ezzel zárul, valószínűbb, hogy ezzel kezdődik a botrány” – minősítette a döntést az MTI-nek Majtényi László, megemlítve, “akár el is lehet perelni” a két hullámsávot a most győztesnek nyilvánított két társaságtól.

Sokat fizetnek

Mint az ORTT MSZP-s delegáltja, Gyuricza Péter az FN.hu-nak elmondta: az Advenio 700 millió műsorszolgáltatási díjat fizet majd, melynek fele már letéti számlán van. Hozzátette: az FM1 355 millió műsorszolgáltatási díjat fizet, és lényegében ezzel nyertek.

A pályázati értékelés 100 pontjából 45 pontot határozott meg a műsorszolgáltatási díj. Ebben 11 pontot kapott a Sláger, ám ezzel csak a harmadik lett.

„A Sláger és a Danubius a hazai kereskedelmi rádiózás elindítói. Nem arról van szó, hogy ők rosszak lettek volna. De nincs az még lepróbálva, hogy milyen az, amikor egy már működő adót felvált egy új. Nem tudjuk megmondnani, hogy az újak nem lesznek-e jobbak” – véli Gyuricza Péter.

Az ülést egyébként Szalai Annamária vezette le, mert Majtényi távozott az ülésről, miután leszavazták a módosító indítványát. Ám így is megvolt a kétharmados többség az MSZP-s a Fideszes és a KDNP-s szavazatokkal. Információink szerint Timár János sem vett részt a szavazáson.

A Danubius nem nyilatkozik

Reális pályázatot nyújtott be az Advenio Műsorszolgáltató Zrt. – áll a társaság szerdán, kevéssel győztesé nyilvánításuk után kiadott közleményében.

“Az Advenio sikeresen pályázott. Ezt bemutatott szakmai hátterünknek, koncepciónknak, és üzletileg megalapozott, magas műsorszolgáltatásidíj-ajánlatunknak köszönhetjük. Pályázatunk, melyet egy nemzetközi tanácsadó cég és egy nemzetközi ügyvédi iroda is auditált, reális volt” – írják. Az Advenio Zrt. olyan, többségi hazai tulajdonban lévő vállalkozás, mely foglalkoztatóként, adófizetőként a magyar gazdaságot támogatja, nem utolsósorban a megajánlott műsorszolgáltatási díj megfizetésén keresztül is – áll a közleményben. “Munkánk során mindent el fogunk követni azért, hogy a hazai zenei rádiózás legjobb hagyományainak alapján hallgatóink minél előbb megszeressék rádiónkat” – írják.

A cég igazgatósági tagja, Heltai Péter az FN.hu-nak elmondta: a szerződés megkötéséig nem nyilatkoznak. Annyit azonban elárult, hogy a pályázatban szereplő műsorstruktúra szerint fog felépülni, és zenei adót szeretnének. Lapunk információi szerint Class rádió lesz az új csatorna neve.

A Danubius Rádió egyelőre nem nyilatkozik a médiahatósági döntésről, amelynek következtében a jövő hónap közepén elvesztik országos műsorszolgáltatási jogosultságukat. “Az ORTT hivatalos értesítését követően értékeljük a körülményeket és alakítjuk ki álláspontunkat a döntéssel kapcsolatban” – közölte Oláh László, a Danubius Rádiót tulajdonló befektetési alap képviselője a médium kommunikációs ügynökségén keresztül.

Sláger: szomorú nap az országnak

Szomorú nap ez az országnak, a Sláger Rádió hallgatóinak és dolgozóinak! – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Sláger rádió vezérigazgatója. “A hírek szerint az eddig megszokott zenei műsor helyett Önök a továbbiakban egy politikai beszélgetős műsort hallhatnak majd!” – tette hozzá Heal Edina.

A közleményben hangsúlyozza: a híresztelésekkel ellentétben a legnagyobb összegű díj ajánlatot a Sláger Rádió tette. “Egy most induló, politikai irányultságú beszélgetős rádió ennek töredékét sem képes kitermelni és befizetni. Az ORTT döntése következtében ezért évi 670 millió forinttól esik el a költségvetés” – véli a vezérigazgató.

Heal Edina szerint, mivel politikai döntés született, súlyos kárt szenvedett a magyar demokrácia és a sajtószabadság. “A döntés súlyosan árt az ország nemzetközi megítélésének, egy olyan helyzetben amikor Magyarországnak a rendszerváltás óta a legnagyobb szüksége lenne a külvilág rokonszenvére, a politikai befolyástól és a korrupciótól mentes befektetői környezetre. A hallgatók és Magyarország érdekében minden törvényes eszközt igénybe veszünk, hogy Önökkel maradhassunk”.

Juventus: szánalmas döntés

“Szánalmasnak” nevezte a Juventus Rádió vezérigazgatója a médiahatóság szerdai döntését. Laczkó Endre szerint mindenfajta szakmai alapot nélkülöz a két országos kereskedelmi rádiós koncesszió odaítéléséről szóló határozat; ők már másfél hónapja azzal számolnak, hogy nem nyerik el a megpályázott – kisebbik vételkörzetű – frekvenciát.

Egyre kevesebbet fizetett a Sláger

1998-ban a Sláger a nettó árbevétel 56 százalékát fizette be műsorszolgáltatási díjként, a Danubius pedig 54 százalékot. A befizetett összeg azonban az évek során egyre csökkent. Olyannyira, hogy az elmúlt években a Sláger már csak a nettó árbevétel ötszázalékát fizette műsorszolgáltatási díjként, míg a Danubius 9 százalékot.

Az FM1 vezetője a radiocafét is vezető Kádár Tamás. Az Advenio vezetőit eddig nem nevezték meg, ám több alkalommal felvetődött Heltai Péter neve.

választási procedúra

A médiatörvény előírásai szerint az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) döntéshozatalánál első és második menetben kétharmados, a harmadikban feles többség kell a két országos jogosultság odaítéléséhez; az elnök csak a két utolsó körben voksolhat.

A két elnöki voks nélkül 12 szavazatot adhat le az öt tag; a kormánypárti-ellenzéki egyensúly érdekében a két szocialista delegált három-három, míg a Fidesz, a KDNP és az SZDSZ jelöltjeként bekerült egy-egy tag egyenként két vokssal rendelkezik. Ezek alapján a kizáráshoz, de a győztessé nyilvánításhoz is nyolc szavazatra van szükség.

November 18-án jár le a jogosultság

A parlament által tavaly decemberben elfogadott médiatörvény-módosítás szerint a két hullámsávot használó Sláger, illetve Danubius Rádió – a digitális műsorszórásra átállásban tett vállalások fejében – 12 év után újabb 7 évre nyerhette volna el pályázat nélkül a koncessziót. Sólyom László köztársasági elnök az óév utolsó napjaiban kért előzetes normakontrollt a változtatásról, az Alkotmánybíróság pedig tavasszal megsemmisítette az új passzusokat.

Az ORTT ezért július végén kiírta a pályázatot a két, november 18-án lejáró jogosultságra. Az augusztus 28-i beadáskor hat társaság nyolc ajánlatát regisztrálta a médiahatóság irodája, ám másfél héttel később, a pénzügyi-üzleti terv irreális voltára hivatkozva kizárták a mindkét frekvenciát megpályázó, a Rádió1 korábbi ügyvezetőjének kizárólagos tulajdonában álló Zene Rádió Zrt.-t. Napokkal később különvélemény-csata bontakozott ki a testületi tagok között arról, helyes volt-e ez, miközben Majtényi László ORTT-elnök arról beszélt: maradt versenyben irreális ajánlat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik