A Dunaferr-csoport számára kiugróan eredményes volt az 1995-ös év: a csoport összes árbevétele – meghaladva a tervezettet – 48 százalékkal növekedett, az 1,5 milliárd forintra tervezett adózás előtti eredmény pedig 5,8 milliárd forintra rúg. E teljesítmény hátteréről, az 1996-ra várható tendenciákról és a társaság privatizációs koncepciójáról kérdeztük Horváth István elnök-vezérigazgatót.
Minek köszönhető, hogy a Dunaferr-csoport ilyen kiváló eredményeket ért el az elmúlt évben?
– A jó teljesítmények gyökere 1993-ra nyúlik vissza, amikor a társaság mélypontra jutott. Akkor hároméves, feszített ütemű reorganizációs tervet készítettünk, amely 1994-re pozitív eredményt, 1995-re pedig pénzügyi stabilizációt célzott meg. Ennek megfelelően 1994-95-ben igen jelentős termelésnövekedést, a kapacitásaink jobb kihasználását, értékesebb termékek felé történő szerkezetváltást, jelentős piaci átrendezést kellett végrehajtanunk. Ma az exportunk 60 százaléka az Európai Közösség országaiba áramlik.
Milyen gazdálkodási adatok jellemezték az elmúlt évet?
– A vállalatcsoport nettó árbevétele közel 75 milliárd forint, nyereségünk pedig megközelíti a hatmilliárd forintot. Az 1995-ben nélkülözhetetlen beruházásokra összesen hatmilliárd forintot költöttünk. Napi fizetőképességünket sikerült megőrizni, vagyonvesztés nem következett be. Az államadósság törlesztésünk beütemezett részét teljesítettük, vagyis megtettük mindazt, ami a további stabil gazdálkodás alapfeltétele. A nyugati országokba irányuló exportunk meghaladta a 320 millió dollárt, külkereskedelmi aktívumunk pedig több, mint 130 millió dollárt tett ki.
Mire fordítják a megtermelt nyereséget?
– Lényeges eredmény, hogy a kiugróan jó teljesítményünk miatt vissza tudtuk pótolni a korábbi évek veszteségeit. A törvényi előírásoknak megfelelően a korábbi években veszteséges társaságainknál a negatív eredményt öt évre elhatároltuk, és terveink szerint azt öt év alatt pótoltuk volna. Az elmúlt év teljesítménye azonban lehetőséget teremtett arra, hogy ezeket a veszteségeket egy év alatt eltüntessük. Az idén tehát előállt az a rendkívül kedvező helyzet, hogy az évnek tiszta lappal, vagyonvesztés nélkül indulhattunk neki. Ez pedig azért nagyon lényeges, mert ilyen kiugróan jó év, mint az 1995-ös, belátható időn belül nem várható.
Miként befolyásolta tavalyi teljesítményüket a világpiaci helyzet alakulása?
– Az 1995-ös év jó teljesítményeiben segítségünkre volt a világpiaci árak 1994 óta folyamatos, minden terveinket túlszárnyaló növekedése. Az árnövekedés mértéke egyébként az egész világon meglepetésként érte az acélszakmát, olyannyira, hogy 5-10 boldog évet jósoltak az iparágnak. Én ennyire nem voltam optimista, öt éven belül csökkenő eladási árakra számítottam. Pesszimista megközelítésemet igazolták az események, ugyanis 1995 közepétől elkezdtek csökkenni az árak, és talán az idén félévkor áll meg ez a tendencia. Az alapanyagárak növekedése azonban továbbra is tart. A két ellentétes folyamat jellemzője, hogy túllendülnek egymáson, s így az idén kisebb eredményt tudunk majd elérni.
Mindezeket figyelembe véve mik a terveik 1996-ra?
– A költségeink növekedése és az árbevételünk csökkenése ellenére is 4 milliárd forint nyereséggel számolunk az év végére, ami az első negyedév tapasztalatai alapján tarthatónak tűnik. Piaci struktúránkon nem tervezünk lényeges változtatást, az előállított termékek szerkezetében azonban módosításra van szükség. Elsősorban az értékes termékek előállított volumenét szeretnénk növelni, a továbbfeldolgozott, acélszerkezeti jellegű létesítmények gyártásában várunk felfutást.
Sikerült-e teljesíteni az előbb említett hároméves reorganizációs terv 1995-re eső részét?
– A reorganizációs tervünkben foglaltakat – a privatizációt leszámítva – túlteljesítettük. A tavalyi évre terveztük az erőművünk fejlesztéssel egybekötött privatizációját, amely a legnagyobb magánosítási akció a társaságcsoporton belül ebben az időszakban. Az erőmű tulajdonjogára tavaly év elején kiírtuk a pályázatot, habár tudtuk, hogy az eredményes magánosításra nem sok esélyünk van, hiszen akkor még a befektetők számára lényeges törvényi, jogszabályi háttér hiányzott. Szándékukat ugyan kinyilvánították a befektetők, de a feltételek tisztázódásáig – érthető módon – nem kívántak üzletet kötni. Az idén viszont eredményesen hirdettük meg a céget, és sikerült olyan új pályázót találni, aki megfelel az igényeinknek.
Hogyan alakult a társaságcsoport többi tagjának magánkézbe adása?
– Az erőművi tranzakció előkészítésén túl jelentős tőkeemelést valósítottunk meg a kokszolóműben, amelynek eredményeként mintegy 200 millió forint készpénzt, tőkét vontunk be forgóeszköz-finanszírozásra. Az erőművön kívül előkészítettünk további három nagy privatizációs akciót, így a Lőrinci Hengermű, a mészmű és a radiátorgyár magánosítását. Ezek az akciók várhatóan az év első felében lezárulnak, és terveink szerint mintegy egymilliárd forint tőkebevonást jelentenek.
A tavalyi év nagy változást hozott a gazdaságban, hiszen bevezetésre került a Bokros-csomag. Ez miként hatott a Dunaferr-csoportra?
– A Bokros-csomag összességében pozitívan érintett bennünket. A forint folyamatos, kiszámítható leértékelése – a pozitív külkereskedelmi aktívumunk miatt – rendkívül hasznos. A tavalyi eredményünket – az 1,5 milliárd forintos tervhez képest – a forintleértékelés 1,8 milliárd forinttal javította. A leértékelés kiszámíthatósága azért is lényeges, mert megszűnnek a forint körüli spekulációk.
A vámpótlék bevezetésével elérni kívánt eredményt a mi érdekeltségi körünkben sikerült megvalósítani. Mivel importunk is igen jelentős, a vámpótlék bevezetése e téren számszerűsíthető veszteséget okoz. A vámpótlék bevezetésének köszönhetően azonban az országban csökkent a kohászati termékek importja, és növekedett a termékeink iránti belföldi kereslet. Ez pedig számításaink szerint kompenzálta az előbb említett veszteséget. A vámpótlék végleges leépítéséig a belföldi vevők megszokják termékeinket, szolgáltatásainkat és várhatóan később is a mi megrendelőink maradnak, nem térnek vissza a külföldi szállítóikhoz.
Hogy áll a Dunaferr Rt. privatizációja?
– A Dunaferr aközé a 16 vállalat közé tartozik, amelyek a MIKOSZ köré tömörültek, és amelyeknek ez év március közepéig kellett elkészíteniük privatizációs javaslatukat. Ezt követően a koncepció megvalósításáról Suchman Tamás privatizációs miniszter és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. munkatársai folyamatosan tárgyaltak az érintett cégekkel. A végleges elképzelések a következő hetekben várhatóan kialakulnak.
A Dunaferr a többi 15 cégtől igencsak eltérő javaslatot készített. Ennek egyik oka, hogy elkezdtük vizsgálni az általunk alkalmazott technológia kohászati alapberendezéseinek élettartamát. Hogy meddig versenyképes, működőképes, mikor avul el fizikailag és erkölcsileg egyaránt. A vizsgálat eredményét összegezve megállapítottuk, hogy a mai nyersvas bázisú acélgyártásunk – amely ma még nem zavarja versenyképességünket, de öt-tíz éven belül már érezteti hatását – fokozatosan elavul.
A rendszer elavulásával terveznek-e technológiai megújulást?
– Mai ismereteink szerint kokszolónk élettartama 2008-ban lejár. Egy kokszoló élettartamát pedig nyújtani nem lehet, csak rövidíteni. Válaszút előtt állunk tehát: csupán új kokszolót építünk, vagy a teljes acélgyártásban egy új technológiát valósítunk meg. Ma a világon kétféle modern konstrukció létezik, az egyik a hulladékbázisra épít, a másik az úgynevezett direkt redukciós eljárás. Ez utóbbinál a kokszolást, az érctömörítést és a nyersvas-gyártást egy folyamatba vonják össze. Mivel technológiai fázisok maradnak ki, ezért a mai eljárásnál olcsóbb, energiatakarékos, környezetkímélő, tehát jóval hatékonyabb.
Vizsgálták-e a mostani techonlógia újraépítésének feltételeit is?
– Természetesen megvizsgáltuk annak lehetőségét is, hogy a hagyományos technológiát építjük meg újra. Ez viszont többe kerülne, mint az új megvalósítása.
Az előzetes felmérések szerint mennyibe kerülne az új technológia bevezetése?
– Mai árakon számítva az acélgyártás és a szalagöntés modernizációja 60-90 millió dollár az alkalmazott technológiától függően. Ekkora összeget a cég ennyi idő alatt nem tud akkumulálni, hiszen ahhoz, hogy a versenyképességünket addig is fenntartsuk, a hagyományos, meglévő technológiánkat is fejleszteni kell. Ezt viszont úgy kell megtenni, hogy a majdani új rendszerhez is illeszkedjék. Javaslatunk szerint 2003 és 2008 között meg kell valósítani a teljes technológiai váltást a Dunaferrnél, ugyanis csak ezzel lehet biztosítani a cég versenyképességét az elkövetkező 40-50 évben. Mivel nem várhatjuk, hogy ezt az összeget az állam a rendelkezésünkre bocsátja, ezért javasoltuk azt, hogy a technológiai váltás idején hajtsák végre a részvénytársaság és az alapvertikum privatizációját.
Többek fejében megfordult az a gondolat, hogy hirdesse meg most az állami tulajdonos a Dunaferr privatizációját, és a vevőtől kérjen garanciákat a majdani fejlesztésekre. Ez azonban nem járható út, hiszen nincs esély arra, hogy a ma felvállalt garanciákat tíz év múlva számon lehet kérni, végre lehet hajttatni.
Támogatja-e ezt a szokatlan elképzelést a szakma, illetve a privatizációs miniszter?
– A szakma mindenképpen egyetért ezzel a gondolatmenttel, és a majdani lehetséges befektetők is visszaigazolták az elképzelésünk helyességét. Az elmúlt néhány hónapban igen sok külföldi partnerrel tárgyaltam, amelyek egyelőre nem vevők a Dunaferr Rt. részvényeire. Volt szerencsém például találkozni a Nippon Steal elnökével, aki a japán acélipari szövetségnek is az elnöke. A világ egyik legtekintélyesebb acélipari szakembere egyelőre nem tartja kivitelezhetőnek a magyarországi befektetést, hiszen saját acéliparuk is a mienkhez hasonló fejlesztés előtt áll.
Mi lesz a sorsa a Dunaferrnek a privatizációig?
– Javaslatunk szerint vagyonkezelésbe kell adni a társaságot és a vagyonkezelőt megbízni azzal, hogy az egész fejlesztési folyamatot és az ezzel együtt járó privatizációt készítse elő a meghatározott időre. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy ha menet közben jelentkezik egy olyan korrekt vevő, akinek komolyak a szándékai, és a számára átadott tulajdonrész nagyságával biztosítani lehet a majdani beruházás megvalósulását, akkor azt természetesen fogadni kell.
