Váratlan és nagy mértékű korrekció zajlott le az utóbbi hét során az augusztus közepén csillagászati magasságokba szökött olajáraknál. Az amerikai könnyűolaj 20-án elért csúcsa 49,40 dollár/barrel volt, azonban a sokak által kritikusnak nevezett 50 dolláros szintet egy pillanatra sem tudta érinteni az ár. Tíz nap elteltével – szinte csak egy vártnál magasabb amerikai készletadat és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) kitermelésének növeléséről szóló homályos közlemény nyomán – 42 dollárra zuhant a jegyzés, s a technikai tényezők szerint 40,38 lehet a következő támasz, míg pusztán pszichológiai okokból a kerek negyvenes szám látszik fontosnak.
Az, hogy a piaci szereplők e szegmensben hatalmas jelentőséget tulajdonítanak az ármozgások előrejelzésénél a technikai indikátoroknak, nem véletlen. A fundamentális elemzések ugyanis rövid távon szinte semmilyen termék esetében nem használhatóak, az olajpiacon viszont közép- és hosszabb távon is hatalmas tévedéseket produkáltak az elmúlt években az ilyen előrejelzések. Természetes, hogy az olajárat nagyban befolyásoló háborúk, terror- és szabotázsakciók teljes mértékben előrejelezhetetlenek, de nehezen prognosztizálható a világ olajigénye is, miként az is bizonytalan, hogy mekkora mértékben növelhető még a kitermelés. Csak az biztos, hogy a fogyasztás folyamatosan nő, amivel a kitermelés egyre kevésbé tud lépést tartani. Mára a piaci szereplők legalább abban egyetértenek, hogy a 25 dollár körüli olajártól hosszú időre elbúcsúzhatunk, de teljesen ellentmondásos a megítélése annak, hogy a jelenlegi árban mekkora részt tesz ki a geopolitikai feszültségek okozta prémium, s egyáltalán, nagyjából hol is van a reális árszint.
Ami biztos, hogy ma már az OPEC is 30 dollár felett stabilizálódó árra számít, a befektetési bankok is folyamatosan felfelé módosítgatják prognózisaikat, s általában 30 és 35 dollár közé várják az olajat a korábbi 25-30 dolláros szint ellenében. A probléma az, hogy az olajár nemcsak a közvetlenül érintett cégek esetében befolyásolja azok profitját, hanem szinte az összes makrogazdasági előrejelzés alapanyagának számít. Az amerikai szakértők ma már nagyrészt az előre nem látott olajárrobbanás számlájára írják, hogy az Egyesült Államok növekedése az év elején várt 5 százalék helyett még 4 százaléknál is kisebb lesz, s szintén legalább részben az olaj számlájára írják, hogy a cégek átlagosan 25 százalékos profitbővülése ellenére a Wall Street indexei mínuszban vannak az év elejéhez képest.
Az olajpiaci szereplők – miközben megpróbálnak rövid távú jóslatokat adni – egyre inkább úgy nyilatkoznak, hogy az olajár nagyrészt a spekulánsok kénye-kedve szerint változik. A tőkéjük többszörösét forgató hedge alapok egyre nagyobb tételben üzletelnek az olajjal, ezért reagálja a piac esetenként sokszorosan túl a híreket: ahogy két hete szinte minden hírre emelkedés volt a válasz, e hét elején például egy újabb iraki szabotázsakció, s a helyi termelés felének kiesése után is folytatódott a zuhanás. Most tehát fellélegezget a világ, emelkedhetnek a tőzsdék, csökkenhet a benzinár szerte a világon, így Magyarországon is – viszont legalább akkora a valószínűsége az 50 dolláros szint elérésének, mint annak, hogy a fekete arany kurzusa stabilan visszatérjen 40 dollár alá.
