A zsákutcás lefelé versengő kelet-európai modellből ma már az egyetlen kivezető út az Északi Modell. Ez azt jelenti, hogy a termelékenység növelésével együtt az egyre magasabb bérek felé kell versenyezzünk. Ehhez pedig ugye a minél jobb minőségű oktatás kell.
A lefelé versenyző stratégia alapvetése az volt, hogy a magyar gazdaság termelékenysége olyan alacsony, hogy még a jelenlegi, alacsony béreket sem képes kitermelni. (Erről sokat ír például az amúgy igen kitűnő Papp József professzor a Corvinusról.) Ezen érv hallatán valahogy mindig mindenki látatlanul elfogadja, hogy ez valahogy így lehet. Ha azonban mégis ellenőrizzük az adatokat, megdöbbentő felfedezéshez jutunk.
Az Eurostat adatai szerint 2010-ben egy magyar munkás foglalkoztatásának teljes költsége €7,3 volt, az EU27 átlagos teljes óránkénti foglalkoztatási költsége pedig €22,7. Ez egy 32,16% körüli bérarányt eredményez az uniós átlaghoz képest. Majdnem egyharmad!
A teljes gazdaságra vetítve a magyar termelékenység általában véve is 60%-a volt 2010-ben az uniósnak (vásárlóerő paritáson). De nem is ez az igazán releváns információ, hiszen a befektetőnek az egy foglalkoztatottra vetített termelékenység a lényeg. Ez pedig 71%-a volt ugyanabban az évben az uniós átlagnak!
Húsz éven keresztül a magyar társadalom kérdés nélkül elfogadta a neoliberális érvelést, hogy nem lehet béreket emelni, mert ugye a termelékenység…
A teljes poszt, táblázatokkal együtt elolvasható az fn24 blogoldalán, a Pogi blogon.
