Nagyvilág

Idősödő pártvezetők lettek a fiatal demokraták

fidesz (fidesz, )
fidesz (fidesz, )

Egy német cikk szerint hibás stratégiának bizonyult és megbosszulta magát, hogy a magyar kormány másként nyilatkozott otthon és külföldön.

Bár a Fidesz népszerűségvesztése oly mértékű, mint amilyen az MSZP-t 2006 januárjában érte, aminek köszönhetően Orbán pártja utcahosszal megnyerte a következő választásokat, a jelenlegi kormánypártot nem fenyegeti hasonló veszély, mert nincs alternatívája, egy széttöredezett ellenzék áll vele szemben, és népszerűsége még mindig elég nagy ahhoz, hogy biztosan megnyerjen egy választást – írta hétfői cikkében a Die Welt című német konzervatív napilap. Ám ha a párt a népszerűségvesztés okait nem tárja fel, és nem reagál megfelelően, a folyamat tovább erősödhet – írta a cikk szerzője, Boris Kálnoky.

A Fidesz legnagyobb problémája az, hogy elvesztette a közbeszéd feletti ellenőrzést – állapítja meg. Eddig ő diktálta a témákat, az ellenzék elképzelések híján volt. A patriotizmus, az állampolgárok terheinek mérséklése, a terheknek a “gonosz multik” vállára helyezése a lakosság egy részének a tetszésével találkozott. Az utóbbi időben azonban Orbán nem talál ilyen témákat, az internetadóval vagy a drogteszttel általános felháborodást okozott. A párt által elkövetett hibákhoz járul egy új “belpolitikai” szereplő, André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivő, aki úgy “nyomul” a médiában, olyan élesen és gyakran bírálja a kormányt, hogy minden vita ekörül forog. Ez úgy hat, mintha az amerikai nagykövetség lenne az ellenzék új zászlóvivője – teszi hozzá.

A kormány elleni korrupciós vádakról szólva megállapítja, hogy maga a “korrupt rendszer” a Fideszt megelőző kormányok idején alakult ki, ami pedig egyes vezető fideszes politikusok luxusingatlanait, gyors meggazdagodását illeti, az szintén nem új jelenség, és nem csak a Fideszre jellemző. Ennek ellenére óriási károkat okoz a pártnak.

Itt az új nemzedék

A szerző kitér arra, hogy a kormány átalakította kommunikációját, nincs már külön szóvivő a bel- és a külföld számára. Hibás stratégiának bizonyult és megbosszulta magát, hogy a kormány másként nyilatkozott otthon és külföldön – írta. Az új rendszerben is két szóvivő van, de ők a témákat osztják meg egymás között, amelyeket mindkét irányban képviselnek. Cél a “politikailag korrekt” fellépés. Angela Merkel jövő évi budapesti látogatása pedig arra hivatott, hogy enyhítse azt a benyomást, hogy Magyarország nemzetközileg elszigetelődött.

A Fidesznek azonban meg kell értenie, hogy egy új nemzedék lépett színre, amelyet nem érdekel az “antikommunizmus” és a “keresztény értékek”, s amely “allergiás” egy mindent ellenőrző államra. Az egykori fiatal demokraták mára idősödő pártvezetőkké váltak. A Fidesznek új hangvételre és talán meggyőző új arcokra lenne szüksége – fejeződik be a Die Welt cikke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik