Nagyvilág

Fejfájást okoz a konok Orbán az USA-nak

Orbán Viktor (Orbán Viktor, Fidesz)
Orbán Viktor (Orbán Viktor, Fidesz)

Legalábbis a Rosszija 24 orosz állami televízió szerint, a műsorvezető azt is hozzáfűzte, hogy Brüsszellel sem felhőtlen Budapest kapcsolata.

A konok Orbán Viktor fejfájást okoz az Egyesült Államoknak címmel sugárzott összeállítást hétfőn a Rosszija 24 orosz állami televízió. Dmitrij Kiszeljov, a Vesztyi Nyegyeli című heti hírösszefoglaló és elemző műsor vezetője és szerkesztője hozzátette, hogy Budapest és Brüsszel kapcsolatai sem alakulnak jól. Az összeállításban idézték a magyar kormányfőnek a Déli Áramlat gázvezetékprojekt lezárásáról hozott orosz döntést követően Zágrábban, illetve a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elhangzott, Európai Uniót bíráló szavait.

Az állami televízió munkatársa Budapesten felkereste Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is, aki – az orosz fordítás szerint – kijelentette, hogy Magyarország nem folytat sem Amerika-barát, sem oroszbarát politikát, és a magyar politika nem baráti az Európai Unióval kapcsolatban sem, hanem a magyar érdekeket szolgálja. A bankokra 2010-ben kivetett adóval kapcsolatban Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert kérdezte a riporter. A tárcavezető azt hangsúlyozta, hogy a kormánypolitika helyessége beigazolódott, 13 európai országban léteznek hasonló adók. A riporter szerint Magyarország úgy jutott ki a pénzügyi-gazdasági válságból, hogy “nemcsak kifizette adósságát a Nemzetközi Valutaalapnak, hanem annak küldöttségét is kiutasította Budapestről”.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik