Nem sokkal a Samsung bejelentése után a Xiaomi is leleplezte az idei nagy dobásait. Annak érdekében, hogy az Apple-lel tartsák a lépést a számozásban, átugrották a 16-os számot, így a március 28-ai bejelentés során a 15-ös széria után rögtön a Xiaomi 17 szériát mutatták be. Habár a nagy port kavart, hátlapi képernyővel is felszerelt Xiaomi 17 Pro Max elkerüli Európát, a Xiaomi 17 és a Xiaomi 17 Ultra Magyarországon is kapható lesz, az alábbi kiszerelésekben, és az alábbi árakon.
Xiaomi 17 árak:
- 12 GB / 256 GB: 359 990 forint
- 12 GB / 512 GB: 379 990 forint
A tavalyi modellhez képest a legnagyobb változtatás, hogy az 5240 milliamperórás akkumulátort egy jóval nagyobb, 6330mAh-os telepre cserélték, így jelentősen hosszabb üzemidőre lehet számítani. Ezen felül nincsenek égbekiáltó változtatások: a készülék méreteit tekintve egy hangyányival kisebb lett, 90 helyett pedig immáron 100 wattal lehet tölteni a mobilt. A telefonok nem olcsók, de a Xiaomi malmára hajtja a vizet, hogy ezek a készülékek nemcsak olcsóbbak, mint a tavaly ilyenkor megjelent Xiaomi 15 modellek, de súlyos tízezrekkel kerülnek kevesebbe, mint a Samsung február 25-én bemutatott, hasonló kategóriás Galaxy S26 készülékei.
A Xiaomi 17 pontos specifikációiról itt írtunk részletesebben.

Xiaomi 17 Ultra árak:
- 16 / 512 GB: 499 990 forint
- 16 / 1024 GB: 549 990 forint
Az Ultra esetében hasonló fejlesztésekről lehet beszámolni, mint az alapmodellnél. Nagyobb lett az akkumulátor (5410 helyett 6000 milliamperórás), és amellett hogy egy hangyányit kisebb, vékonyabb is lett a készülék. Ezzel a valaha volt legkönnyebb és legvékonyabb Ultra mobilját készítette el a Xiaomi. És az árak itt is jóval barátságosabbak, mint a frissen bejelentett Galaxy S26 Ultra esetében.
A Xiaomi 17 Ultra specifikációiról itt írtunk részletesebben.

Ha pedig már Xiaomi, akkor érdemes megemlíteni, hogy itt írtunk arról, mennyibe kerülnek a gyártó januárban debütált, pénztárcabarátabb Redmi Note 15 okostelefonjai.
Hogyan vegyünk jó okostelefont?
Új telefonok bejelentésekor a cikkeink sokszor tele vannak olyan információkkal, amelyek a témában jártasak számára ugyan teljesen egyértelműek, a laikusoknál viszont fejvakaráshoz vezethetnek. 1500 nit, IP68-védelem, UFS 2.1, rekeszérték, Wi-Fi 6, eSIM-kompatibilitás, HDR, 120 Hz. Ha akad köztük legalább három, amelyekről fogalma sincs, hogy mit jelentenek, akkor részletes útmutatónk épp önnek való.
A vásárlást segíthetik a tesztjeink is:
- Kipróbáltunk 6 új készüléket, mutatjuk, melyik kinek lehet jó választás
- iPhone 17 Pro Max vs. iPhone Air: „Mondd, te kit választanál?”
- Pixel 10: szoftveresen csonka mobilok, de legalább van iPhone ihlette újítás
- Íme öt okostelefon, ha 200 ezer forint környékén keres készüléket
- 150 ezer forint alatt keres okostelefont? Kipróbáltunk öt lehetséges jelöltet

