Nálunk a megszállás 2014-ben kezdődött. Azt hittük, hogy ennél rosszabb már nem lehet, de kiderült, hogy lehet. Eleinte kiröhögtük az LNP-t [Luhanszki Népköztársaság – a szerk.], és javarészt az ukrán törvények alapján éltük tovább az életünket. Az orosz útlevelet sem fogadtam el. Pedagógusként dolgoztam, mindenkinek elmondtam a véleményemet, mígnem egy napon a férjemhez odament a piacon egy az önkormányzatnál dolgozó barátunk, és figyelmeztette: »most vittek el 42 embert a börtönbe, egy napom van lelépni«. Többet nem láttuk
– meséli Marina, egykori luhanszki lakos pár perccel azután, hogy a belarusz határt átlépve ukrán földre ért.
Az Oroszország által 2014-ben részben, majd 2022-ben teljesen megszállt kelet-ukrajnai Luhanszk megyéből Oroszországon át Belaruszon keresztül tudott elmenekülni, Ukrajnába pedig az egyetlen működő határátkelőn léphetett be ismét.
A határátkelőről csak közvetlen közelről lehet megállapítani, hogy mi is valójában: aki ukrán oldalról meg akarja közelíteni, annak tankcsapdák, fedezékek és betonakadályok között kell gyalogolnia, ráadásul a kimenő forgalom teljesen megszűnt. Kizárólag Belaruszból Ukrajna irányába és csakis a gyalogosoknak engedélyezett a határ átlépése, így vált az átkelő az orosz fennhatóság alá került ukránok kedvelt menekülési útvonalává 2022 után.
Marina a halálos beteg férjét hátrahagyva döntött a menekülés mellett, és „anyaországbeli” rokonok, illetve lakhatási lehetőség nélkül most Lengyelországba készül továbbmenni.
A férjem azt mondta, ő már ott akarja kilehelni a lelkét, nem fog nekivágni a világnak. Valószínűleg soha többé nem láthatom őt.
Marina az egyike annak a 40–60 embernek, akik naponta érkeznek Belarusz irányából és akiknek a fogadására egy egész ökoszisztéma épült ki a határ ukrán oldalán.
A civilek által felállított egyik konténerben meleg ételt, kávét és egy-két jó szót kapnak, a másikban egy sofőr várakozik, hogy az egy szál bőrönddel érkező menekülteket elvigye a legközelebbi nagyvárosba, ahonnan már tömegközlekedéssel tudnak tovább utazni.
A legtöbben kora tavasztól késő őszig érkeznek. Nem mindenki végleg hagyja el az otthonát, akadnak, akik a megrongálódott házukban vagy a szétlőtt infrastruktúrájú falujukban egyszerűen nem merik bevállalni a telet, és inkább átköltöznek a leghidegebb hónapokra a gyerekükhöz, az unokájukhoz, aztán tavasszal mennek is vissza. Pedig nem olcsó az út: háromnapnyi buszozásba és több mint százezer forintnak megfelelő összegbe kerül annak, aki vállalkozik rá.
Mivel független médiumot, újságírót az oroszok nem engednek sem a 2014-ben elcsatolt, sem a 2022 óta elfoglalt területekre, az életkörülményekre az orosz propagandán kívül az onnan elmenekülő emberek vallomásaiból tudunk következtetni.
