Belföld

Kövér: Nyirő nem volt háborús bűnös

Nyirő József nem volt háborús bűnös, nem volt fasiszta és nem volt antiszemita - írta Kövér László az Elie Wieselnek küldött válaszlevelében, amelyet az amerikai Nobel-békedíjas író irodája juttatott el az MTI washingtoni irodájához.

Az Országgyűlés elnöke levelében felhívta Wiesel figyelmét, hogy a magyarországi kommunista propaganda négy évtizeden keresztül próbálta meg kitörölni Nyirőt a köztudatból, miközben még a Ceausescu-rendszer is elismert íróként kezelte.

“Nyirő irodalmi műveiben nem lelhetők fel sem náci eszmék, sem pedig az antiszemitizmus” – szögezte le a házelnök egy korabeli budapesti folyóiratot, a Libanont idézve.

“Szeretném remélni, hogy egyetért velem abban, hogy az alkotó emberek alkotásában mindig az alkotás az elsődleges, és a megítélés során nem használható kettős mérce” – írta Kövér László, aki szerint “a székely származású magyar író, Nyirő József nem – bár jelentéktelen, de kétségtelenül tragikusan elhibázott – politikai tevékenysége, hanem irodalmi életműve alapján érdemel tiszteletet.”

A házelnök “igazságtalannak és méltánytalannak, ezért elfogadhatatlannak” nevezte Wiesel azon szavait, amelyek szerint “a magyar hatóságok bátorítják a múltban történt tragikus helyzetek és bűnügyek tisztásra mosását”, és emlékeztetett rá, hogy 2000-ben Orbán Viktor első kormánya volt az, amely bevezette a holokauszt áldozatainak emléknapját, és határozott arról, hogy Magyarországon Holokauszt Emlékközpont alakuljon.

“Talán eljött az ideje annak, hogy annyi hazugság, annyi elhallgatás, annyi egyoldalúság után, történelmünket végre egészben lássuk. Talán elmúlt már annyi idő, hogy a sokféle sorsot és szenvedést megértsünk és bevalljunk” – idézte saját, a holokauszt áldozatainak emléknapján 2011-ben elmondott szavait Kövér László, majd levele zárásaként megbékélést kívánt “mindannyiunknak”.

Elie Wiesel június 7-i Kövér Lászlóhoz intézett levelében mondott le a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjéről, egyebek között azért, mert az Országgyűlés elnöke is részt vett május 27-én a romániai Székelyudvarhelyen “a nyilas eszméket valló erdélyi író”, Nyirő József tiszteletére tartott megemlékezésen.

Kövér László június 21-én küldte meg válaszlevelét, melynek nyilvánosságra hozatalát – tekintettel arra, hogy Elie Wiesel sem nyílt levélben fogalmazta meg véleményét – a címzett belátására bízta.

Wiesel június 22-i keltezésű írásában Elie Wiesel megköszönte Kövér László sorait, de a választ nem találta kielégítőnek. Különösen az erősödő Horthy-kultusszal kapcsolatos határozott állásfoglalást hiányolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik