Szórakozás

Elektronikus zenével gyógyul a lebénult lány

Súlyosan mozgássérült és motiváció nélkül maradt a 11 éves Charlotte egy baleset után egészen addig, amíg meg nem találta a neki legmegfelelőbb terápiát.

Az internetre is feltöltött videón a brit tizenéves lány egy elsötétített szobában napszemüvegben ülve fejbiccentésekkel és egyik hüvelykujja mozgatásával Bach egyik csellószvitjét játssza. A zeneterápiát mozgásérzékelővel összekapcsolt szintetizátor teszi lehetővé.

Miután 11 évesen hatalmas ütés érte a fejét, Charlotte elvesztette mozgásképességét. Öt éven át tartó rehabilitációval sikerült elérnie, hogy mozgatni tudta először a fejét, majd lassacskán az ujjait. Eközben azonban nagyon visszahúzódóvá és levertté vált. “Csak azt láttam, hogy sok ember próbálja jobbá tenni az életemet, ami – úgy tűnt – soha nem történik meg” – idézte fel.

Ekkor került kapcsolatba a bristoli székhelyű, Drake Music elnevezésű szervezettel, amelynek munkatársai a technológiát használják fel arra, hogy mozgássérültek is zenélhessenek. A lánynak először azt kellett megtanulnia, hogy egészen apró fejmozdulatokkal miként tudja változtatni a mágneses teret, amely a zenei hangokat generálja. A hüvelykujjánál lévő kapcsoló célja pedig ahhoz hasonló, mint amikor egy gitáros az akkordokat váltja.


Miután megismerkedett a módszerrel, Charlotte iskolai koncerten is részt vett. Visszaemlékezve elmondta, hogy azt szerette volna, ha nem úgy kezelik, mint egy mozgássérültet, hanem úgy, mint egy embert. A videomegosztóra feltöltött csellószvit nemzetközi érdeklődést keltett a lány iránt, aki egy norvégiai zenei fesztiválra is meghívást kapott. “A zene keltette fel bennem a hitet, hogy elérhetek valamit” – hangsúlyozta az immár egyetemi hallgatóvá lett lány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik