Kultúra

Billie Eilish, Nicki Minaj és Stevie Wonder is a mesterséges intelligenciától félti a zeneipart

KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Több mint 200 művész kéri nyílt levélben a tech cégeket, ne fejlesszenek olyan mesterséges intelligencia-eszközöket, amelyek helyettesíthetik majd az emberi alkotókat.

Billie Eilish, Nicki Minaj és Stevie Wonder is aközött a több mint 200 zenész között van, akik nyílt levélben követelnek védelmet az MI zeneiparra gyakorolt fenyegetésétől – írja a Guardian. Az aláírók között különböző műfajok és korszakok képviselői egyaránt feltűnnek, a fentiek mellett a REM, illetve Frank Sinatra és Bob Marley hagyatékkezelői is aláírták. A zeneipari veteránok (például Rosanne Cash, Johnny Cash lánya) által vezetett Artist Rights Alliance érdekvédelmi csoport által kiadott levél azt kéri a technológiai vállalatoktól, kötelezzék el magukat, hogy nem fejlesztenek olyan mesterséges intelligencia-eszközöket, amelyek helyettesíthetik az emberi dalszerzőket és zenészeket.

Az emberi kreativitás elleni támadást meg kell állítani

– írja a levél. „Védekeznünk kell a mesterséges intelligencia ragadozó módjára való felhasználása ellen, amely ellopja a hivatásos művészek hangját és képmását, megsérti az alkotók jogait, és tönkreteszi a zenei ökoszisztémát.”

Nem minden MI-felhasználást szeretnének betiltani, az aláírók szerint a technológia felelősségteljes használata a zeneipar javára is válhat. Az utóbbi években rengeteg módon nyúltak már hozzá zenészek és producerek, nemrég például az MI segítségével John Lennon hangján szólalt meg egy „új” Beatles dal. Az alkotók a generatív MI ellen szeretnének védelmet kapni, aminek jogi helyzete egyelőre eléggé tisztázatlan, de a stúdiók máris elkezdtek érdeklődni a költségcsökkentéssel kecsegtető technológiák iránt.

Tavaly a mesterséges intelligencia fenyegetése többször is előkerült már, a hollywoodi színész- és írósztrájkon is tárgyaltak róla, de a Taylor Swiftről terjedő deepfake pornográf képek is aggodalomra adtak okot. A lap szerint a ChatGPT-t is gyártó OpenAI épp a héten halasztotta el egy hangutánzó programjának kiadását a felelős felhasználással kapcsolatos aggályok miatt, de Amerikában már olyan állam is akad, ahol van törvényt a zenészek védelmére (Tennesseeben július 1-jével lép életbe az Elvis-törvény, aminek értelmével a zenészek engedélye nélkül tilos lesz lemásolni a munkájukat).

A nyílt levél azt kifogásolta, hogy az MI-programok betanításakor engedély nélkül használják fel az alkotók zenéit, hogy aztán őket másolva hozzanak létre hanganyagot, így hosszútávon felhígítják majd a művészeknek fizetett jogdíjakat.

Vannak alkotók, akik nyitottak az MI-vel való kísérletezésre – Grimes például tavaly kifejezetten bátorította rajongóit, hogy alkossanak a hangjával dalokat–, és vannak, akiknek nagyon nem tetszik az új irány. Mikor egy rajongó megkérdezte Nick Cave-et, mit gondol a ChatGPT-vel az ő stílusában generált dalszövegről, a zenészt azt mondta:

Ez a dal egy baromság; groteszk megcsúfolása annak, hogy mit jelent embernek lenni.

Kapcsolódó
Nekiment a zeneipar a mesterséges intelligenciának a milliós hallgatottságú kamusláger miatt
Míg a nagyközönség még mindig csak rácsodálkozik a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekre, addig a zene- és kultúripar más szereplői már támadást is indítottak az utóbbi időben szélesebb körben is terjedő új technológia ellen. Legutóbb Drake és The Weeknd jelentkezett egy mesterséges intelligencia segítségével létrehozott „kollaborációval” – pontosabban egyikük sem, hanem egy inkognitóban alkotó művész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik