Kultúra

Tízmilliók látták a Taylor Swiftről készült deepfake pornót

Michael Tran / AFP
Michael Tran / AFP
A mesterséges intelligenciával generált kamuképek viharos sebességgel terjedtek a közösségi médiában.

Napjaink legnagyobb popsztárjáról, Taylor Swiftről készült hamis, de teljesen élethű pornográf felvételek árasztották el a korábban Twitterként ismert X-et. A Guardian cikke szerint az egyik – eredetileg a Telegramon keringő – kamukép már 47 milliós megtekintésnél és több százezres lájkszánál járt az X-en, mire eltávolították a platformról, amelynek saját szabályai elvileg tiltják a megtévesztő deepfake-képek megosztását.

A cég a sajtómegkeresésekre azt közölte, hogy csapatuk aktívan dolgozik a beazonosított képek eltávolításán, illetve az azért felelős profilokat is törlik. Az eset nyomán az amerikai közbeszédben többen felvetették, hogy törvényi erővel kellene fellépni a deepfake-tartalmakkal szemben.

Nincs semmi új abban, ami Taylor Swifttel történt. Nők már évek óta estek célponjává annak, hogy a beleegyezésük nélkül deepfake-eket osztanak meg róluk. Az AI fejlődésével pedig a deepfake készítése olcsóbbá és könnyebbé válik

– írta az X-en Yvette D Clarke, demokrata kongresszusi képviselő, hozzátéve, hogy ennek a kérdésnek a szabályozása szerinte mindenki közös ügye, politikai oldaltól függetlenül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik