Nagyvilág europoli

Orbán: Magyarország támogatja Moldova EU-s tagságát

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Magyarország feltétel nélkül támogatja Moldova európai uniós tagságát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután tárgyalt Dorin Recean moldovai kormányfővel.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a két országnak nincs rendezetlen ügye, és pozitívan tekint egymásra, keresi az együttműködést, a diplomáciai kapcsolatok sűrűsége és ereje valamilyen okból mégsem olyan, mint lennie kellene. Hozzátette, az aktuális találkozó célja ezért a szorosabb együttműködés létrehozása, hiszen minden alapja megvan annak, hogy a két ország sokkal jobban működjön együtt, mint eddig.

Magyarország eddig is támogatta Moldova EU-tagságát, ezután is ezt tesszük, ebben nincsen semmilyen kompromisszum, nincsen vita – jelentette ki Orbán Viktor. Elmondása szerint Moldova egyenes úton halad az uniós tagság felé, Magyarország pedig megérti azt a geopolitikai környezetet, amely szükségszerűvé teszi a mihamarabbi csatlakozást.

Hozzátette: nemcsak arról van szó, hogy az európai uniós tagság jó Moldovának, hanem arról is, hogy az Európai Uniónak is szüksége van új energiára, szüksége van olyan országokra, amelyeket kiegyensúlyozott, stabil és dolgozni akaró emberek által lakott országokként ismernek.

Moldovának ugyanis jó a reputációja Európában a vendégmunkásai miatt – közölte, kiemelve:

mi is úgy tartjuk őket számon, mint akik akarnak, tudnak és szeretnek is dolgozni, és ma az Európai Unióban pontosan ilyen emberből van kevés.

A magyar kormányfő a moldovai miniszterelnökkel közös sajtónyilatkozatában úgy értékelt: bántóan hosszú idő az a nyolc év, amennyivel ezelőtt Moldova aláírta a társulási megállapodást az Európai Unióval. Reményét fejezte ki, hogy a csatlakozási tárgyalások gyorsaságával az elvesztegetett idő egy részét vissza tudják nyerni.

Magyarország már túl van az EU-csatlakozáson, ezért tudja, hogy ez rendkívül bonyolult feladat – mondta Orbán Viktor, és felajánlotta, hogy Magyarország és annak diplomáciai akadémiája nagy számban fogad Moldovából érkező diákokat.

A két ország 32 éve áll diplomáciai kapcsolatban, 4 éve írt alá stratégiai partnerségi megállapodást, mára pedig a Magyarország és Moldova közötti kereskedelem rekordot döntött, elérve a 200 millió dolláros sávot – emlékeztetett, hozzátéve: ezt folyamatosan emelni szeretnék.

Arra is kitért: Magyarországnak jó lenne, ha Moldova és az Európai Unió között vámmentes kapcsolat lenne.

A gyógyszeripari kivitelünk folyamatosan, sőt rohamosan nő, erősek vagyunk az élelmiszeripari termékeink kivitelében is, ott vagyunk a bankszektorban és ott vagyunk a légiközlekedésben is.

fogalmazott. Közölte: Magyarország tenni kíván annak érdekében, hogy a két országot ismét közvetlen légi járat kösse össze, akár már március végétől.

Mivel mindkét ország importálja a gazdaság működéséhez szükséges energiát, Magyarországnak és Moldovának is az az érdeke, hogy a közép- és délkelet-európai térségben az energiahálózatok minél fejlettebbek legyenek; ez gazdasági és katonai biztonságot is jelent – fejtette ki. Az egyetértés a két kormány között minden stratégiai kérdésben átfedést mutat – összegzett, hozzátéve: a tárgyalások munkaebéd keretében folytatódnak csütörtökön.

A moldovai kormányfő elmondta, országa a továbbiakban is számít Magyarország támogatására az EU-integrációs folyamatban. Dorin Recean jelezte: várják, hogy Magyarország átvegye az EU soros elnökségét júliusban, és továbbiakban is számítanak Magyarország támogatására Moldova európai integrációja ügyében.

Megköszönte Orbán Viktor miniszterelnök és Novák Katalin köztársasági elnök támogatását Moldova EU-s tagságát illetően, illetve köszönetet mondott azért a lehetőségért is, hogy az uniós integráció elősegítése érdekében a Magyar Diplomáciai Akadémián fogadnak majd moldovai fiatalokat.

A moldovai miniszterelnök – aki a magyar befektetőket, üzletembereket látogatásra hívta Kisinyovba – úgy értékelt: a Magyarország és Moldova közötti kapcsolat óriási potenciállal rendelkezik az IT, a mezőgazdaság, az energia, a pénzügy és az infrastruktúra területén is. Hozzátette, hogy a két ország között újrainduló légi összeköttetés nagymértékben hozzájárulhat országa gazdasági fellendüléséhez.

Dorin Recean a magyar kormányfővel közös sajtónyilatkozatában szorgalmazta a Magyarország és Moldova közötti régiós együttműködést az energiaszektorban, jelezve, hogy a tárgyalásokon szó volt a gázszállítási lehetőségekről is.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik