Kevés olyan folyamat létezik a bolygón, amely annyira pusztító lenne, mint a totális háború. Az efféle konfliktusok súlyos emberveszteséget és felfoghatatlan szenvedést okoznak, miközben megsemmisítik az infrastruktúrát, egész településeket törölnek el, országokat sodornak gazdasági összeomlásba.
A szomszédunkban zajló harcok éppen ilyen hatásokkal járnak. Bár az állandó tudósítások, a közösségi oldalakon terjedő felvételek és beszámolók minden korábbi háborúnál átfogóbb képet adnak a brutalitásról, ép ésszel így is nehéz felfogni a megpróbáltatásokat. Egyelőre nem úgy néz ki, hogy a konfliktus belátható időn belül véget érne, ezért a pontos veszteségek és azok hosszú távú következményei körül sok a kérdőjel.
Ugyan az emberek sorsa számunkra elsődleges, viszont arról sem szabad megfeledkezni, hogy a harcok – a korábbi totális háborúkkal egyetemben – közvetlen és közvetett módon a környezetet is rombolják. A bombázások, az azok nyomán keletkezett tüzek vagy a vonuló csapatok nagyon is valós fenyegetést jelentenek az élővilágra. A korábbi háborúk tapasztalataiból azt is tudjuk, az emberek közötti agresszió akár lokális kihalásokat is előidézhet, a természeti károk pedig a későbbiekben a közösségeinkre hathatnak vissza.
Nem véletlen, hogy a helyi élővilág vizsgálatával magyarországi szakemberek is foglalkoztak már.
Milyen környezeti hatásokkal jár a jelenlegi konfliktus? Hogyan befolyásolják a harcok a biológusok munkáját? Milyenek voltak az ukrán–magyar tudományos és személyes viszonyok a háború előtt, és miként alakultak azok az elmúlt több mint másfél évben? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ egy ausztrál, egy ukrán és egy magyar tudós segítségével.
Üresen kongó egyetem
Üvegszilánkok a padlón, elhagyatott laborok, hideg falak, jószerivel üres kampusz, csak az adminisztrációs irodában van még némi élet. Így festette le lapunknak a Harkivi Nemzeti Egyetem jelenlegi állapotát Olekszandr Zinenko, az intézmény zoológusa.
Az ukrán kutató jól ismeri az ország természeti helyzetét, egy ideje a Dvoricsanszkiji Nemzeti Parknál is dolgozik, vezeti az Ukrán Herpetológiai Társaságot, és a térség számos élőhelyére ellátogatott az évek során. Az élővilág körülményei a háború előtt sem voltak túlzottan jók, az invázióval azonban a helyzet lesújtóvá vált.
Harkivban a mindennapok az Oroszországhoz való közelség miatt az invázió pillanatában megváltoztak: bombázások, tankok, katonák forgatták fel a várost. Olekszandr Zinenko szerint teljesen felkészületlenül érte őket a támadás, bár tudott róla, hogy az orosz csapatok a határtól néhány tíz kilométerre gyülekeznek, egyszerűen nem akarta elhinni, hogy tényleg háború vár rájuk.
„Egy nappal az invázió előtt a laboratóriumban tevékenykedtünk, egy mintacsomagot készítettünk elő hollandiai feldolgozásra. A küldemény sosem ért célba, másnapra értelemszerűen a munka és a tanítás is véget ért. Online folytattam az oktatást, de a hallgatók száma drasztikusan lecsökkent” – nyilatkozta a 24.hu-nak a szakember.
A kutató kollégái közül sokan elmenekültek Ukrajna és a világ különböző pontjaira. „Néhányan szerencsések, biztonságos helyre kerültek a családjukkal, és adottak számukra a normál munkához szükséges feltételek. Általában azonban az alábbi háromból egy vagy két elem hiányzik a kollégáknak: család, biztonság, munka” – tette hozzá.
Különleges élővilág
Andrew Hamer, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa herpetológus, kétéltűek és hüllők kutatására specializálódott. Tágabb értelemben városi ökológiával, azaz a lakott területek állatközösségeivel is foglalkozik.
Az ausztrál szakember 2013-ban Veszprémben vett részt egy konferencián, ahol több magyar kutatóval is kapcsolatba lépett, később vissza-visszatért hazánkba, majd 2019-ben a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetnél helyezkedett el. 2021-ben rövid időre visszautazott Ausztráliába, 2022 márciusa óta viszont ismét itthon, a budapesti Ökológiai Kutatóközpontban dolgozik.
Magyarországon tevékenykedő herpetológusként Ukrajna környezete különösen érdekes számára, hiszen egyes kétéltűfajok – békák, varangyok, gőték – mindkét országban jelen vannak, emellett sok a szoros rokonságban álló állat. A közös fajok közé tartozik többek között a barna varangy és a dunai tarajosgőte.
Andrew Hamer korábban nem végzett vizsgálatokat szomszédunkban, ám a jövőben szeretne együttműködni az ottani kollégákkal. A konfliktus egy időre zárójelbe tette az ilyen irányú terveket.
A szakember, mint sok más hírfogyasztó, különböző forrásokból folyamatosan figyelemmel kíséri a háború alakulását, biológusként ugyanakkor egészen más szemmel nézi a történéseket, mint többségünk. „Ökológusként mindig is olyan helyszínként tekintettem Ukrajnára, ahol szeretnék egy napon kutatni. Az elkövetkező években mindenképp személyesen is be akarok segíteni a helyi élővilág helyreállításába, amint ezt a biztonság lehetővé teszi” – mondta a 24.hu-nak a kutató.
Mint hangsúlyozta, szomszédunk néhány egészen kivételes élőhellyel büszkélkedhet, az országban pedig rendkívül diverz környezetek találhatók, ezek közé tartozik a Duna-delta, a Dnyeper torkolata, valamint a Krím.
Számos védett és egyedülálló ökoszisztéma található erre, ezek közül most több nincs biztonságban a katonai aktivitás miatt
– világított rá.
Nincs menekvés
Andrew Hamer szerint a háború elől nincs menekvés, a megszállás minden egyes élőhelyet érint a szárazföldtől az édesvizeken át a tengerekig. A konfliktus eddigi legismertebb környezeti katasztrófája az orosz erők által okozott Nova Kahovka-i gátrobbantás – ennek környezeti hatásaival korábban külön cikkben foglalkoztunk.
Az esemény hatalmas áradást idézett elő, amely folyásirányban több vizes élőhelyet is megsemmisített, többek között veszélyeztetett dunai tarajosgőték százait irtva ki. Noha egyes példányokat sikerült megmenteni, sok egyedet egészen a Fekete-tengerig szállított a víz, ahol a magasabb sótartalom közepette esélyük sem volt a túlélésre. Az áradás mellett egyéb problémák, így súlyos környezetszennyezés is fellépett.
A pontos következmények felmérése nem egyszerű, mivel a háború javában tart, az ökológusokat sok területre be sem engedik. Ez a monitorozás jelentős részét egyszerűen ellehetetleníti, és a terep a konfliktus lezárása után sem lesz egyhamar biztonságos. „Ha a háború véget is ér, és az oroszok kivonulnak, évekbe vagy évtizedekbe telhet, mire a szakemberek elkezdhetik precízen vizsgálni a populációkra gyakorolt hatásokat” – nyilatkozta lapunknak. Egyelőre a következmények mérséklésére sincs sok eszköz, Andrew Hamer szerint a megoldás első lépése a harcok beszüntetése lenne.
A pusztítás szinte beláthatatlan, csak a gátkatasztrófa a kétéltűektől a kisemlősökön át a delfinekig megannyi állatot sújtott, és akkor a robbanásokról, a csapatmozgások okozta pusztításról még nem is beszéltünk. A kutató elképzelhetőnek tartja, hogy a konfliktus lokális kihalásokat eredményez majd, egyes fajok bizonyos régiókból teljesen eltűnhetnek. A folyamatok ráadásul nemcsak magukat az élőlényeket, hanem az azokat befogadó környezeteket is drasztikusan károsítják, többek között szétszabdalják az élőhelyeket.
Andrew Hamer szerint fontos kiemelni, Magyarország ökoszisztémáját – egyelőre legalábbis – közvetlenül nem fenyegeti az ukrajnai háború, még ha közös folyónk, a Duna alsóbb folyása nagyon is veszélyben van. A harcok ugyan szomszédunkban dúlnak, de elég messze ahhoz, hogy a Kárpátok védelmet adjanak.
Ellehetetlenül a munka
Mint Olekszandr Zinenko elmondta, az Ukrán Természetvédelmi Csoport munkatársai úgy becsülték, az invázió csúcspontján a védett területek mintegy 44 százaléka volt érintett. A hatások magukba foglalták a természetes élőhelyek tüzérségi lövését és a tüzeket, amelyek megzavarták a védelmi szervezetek, például a nemzeti parkok és rezervátumok gondozóinak munkáját.
A kutató úgy véli, a technogén katasztrófák járnak a legsúlyosabb következményekkel – ezek közé tartozik a fentebb részletezett gátrobbanás –, a háború kihatásainak precíz felmérése ugyanakkor nem megoldható. A szakember például hiába tanulmányozta 20 éven át a Harkiv külterületén élő viperaállományt, a terep most életveszélyes, így nem végezhet további vizsgálatokat.
Olekszandr Zinenko az Ukrán Herpetológiai Társaság helyzetét ismertetve elárulta: a 40 tag közel fele harci övezetben vagy a megszállt területeken rekedt, néhányan közvetlen veszélyben is voltak, a megszállt régiókból többen politikai okokból elmenekültek, ketten pedig jelenleg a hadseregben szolgálnak.
A szakértők jobb híján az adott területek nagyságának felméréséből, a tüzek, zavarások, rombolások, szennyezések és áradások mértékéből kiindulva képesek kalkulálni. A legtöbb számítás műholdfelvételeken alapul, a felszínen csupán maréknyian próbálkoznak, az elszórt felmérések a Nova Kahovka-i-víztározó fenekére, a felszabadított parkokra, illetve a fekete-tengeri partvidékre korlátozódnak. Hogy a nyílt tengerben milyen körülmények uralkodnak, arról senkinek sincsenek információi.
Olekszandr Zinenko kiemelte, a háború nem csupán a szoros értelemben vett természetet fenyegeti. Harkiv északi külvárosában egy nagy magánállatkert és egy denevérrehabilitációs központ a konfliktus elején pont a harcok középpontjában feküdt, hat dolgozó életét vesztette, és több lakó, köztük majmok is elhullottak.
Szinte egész Ukrajnát bejárta
Ukrajna élőhelyei közül kiemelkedő jelentőségű a sztyeppe, ezek a füves területek egyre inkább eltűnnek Európában. Az országban fennmaradt sztyeppevidék mintegy 4 százaléka keleten és a Krímben fekszik, éppen ott, ahol most a legsúlyosabb a pusztítás.
Magyar szempontból az ukrajnai élővilág kifejezetten érdekes. Mint Dr. Sramkó Gábor, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Növénytani Tanszékének egyetemi adjunktusa a 24.hu-nak fogalmazott: testvérvidékről van szó, mert ugyan a Kárpátok közénk ékelődnek, hazánk alföldi és Ukrajna déli és középső tájai és fajai mégis nagyon hasonlóak. Nem csoda, hogy erős kapcsolat van a magyar és az ukrán biológusok között.
Sok magyar zoológust és néhány botanikust is ismerek különböző szervezetekből, nemzeti parkokból, egyetemekről és civil csoportokból. Többször meglátogattuk egymást, voltunk közös expedíciókon, konferenciákon találkoztunk, együtt publikáltunk, és a puszta szakmai tevékenységen túl is kellemesen elbeszélgettünk
– nyilatkozta Olekszandr Zinenko. Erre erősített rá lapunknak Sramkó Gábor, aki személyesen is ismeri ukrán kollégáját. „Szását, ahogy mi hívjuk, szakmailag és emberileg is sokra tartom” – mondta a 24.hu-nak.
A magyar kutató korábban egy, az MTA Lendület programja által támogatott evolúciós filogenomikai csoportot vezetve igyekezte kollégáival feltárni a sztyeppei élővilág történetét. A célkitűzések nélkülözhetetlenné tették, hogy expedíciókat vezessenek az európai sztyeppezónába, Mongóliától Bulgáriáig.
A szakember Kijev vonalától délre Ukrajna szinte minden szegletében megfordult, köztük olyan helyszíneken is, ahol aztán az orosz–ukrán háború kirobbanásával komoly környezeti gondok adódtak.
„Itt egyébként éppen Szása Zinenkóval dolgoztam együtt” – emelte ki.
Jelenleg tudományos szempontból már nincs égető szüksége, hogy ismét Ukrajnába utazzon, igaz, némi mintagyűjtés nem ártana. Mindez pusztán elvi kérdés, a háború minden térségbeli expedíciót meggátol.
Barátságokat tesz tönkre a politika
A konfliktus előtt a magyar–ukrán tudományos viszony kifejezetten jó volt, a diplomáciai csatározások, így a nyelvtörvény körüli viták nem csapódtak le, éppen ellenkezőleg. „Ahogy a kárpátaljai magyarok mondják, »Ukrajnában«, nem pedig Kárpátalján tartózkodtunk, ez jól szemlélteti a felfogást. A legegyszerűbb emberek is a legőszintébb örömmel fogadtak, amikor megtudták, hogy külföldiek vagyunk, függetlenül attól, hogy magyar a nemzetiségünk. Odesszában az egyik vendéglős még a helyi népviseletet is magára öltötte a kedvünkért, abban szolgálta fel a vacsorát” – elevenítette fel Sramkó Gábor.
A biológus szerint az invázió óta is megmaradt a kapcsolat az ukrán kollégákkal, Olekszandr Zinenko még a magyar kutatói közösségtől is kért támogatást. Igaz, az érintkezés teljes egészében digitálissá vált.
A történet személyes oldalról mégis szomorú, hiszen a viszony nem egy esetben egészen elmérgesedett a politikai feszültség nyomán. „Egyes kutatók, akikkel többször jártam terepen, akikkel a kapcsolatunk már-már baráti volt, és akik saját otthonukban is vendégül láttak, a megszállás után európai fórumokon keltek ki a magyarok ellen” – nyilatkozta. A felháborodott ukrán kollégái szerint hazánk nem támogatta kellően Ukrajnát, ezért egészen erős, becsmérlő szavakkal követelték a magyar szakértők tiltakozását, kiállását.
A politikától maximálisan távolságot tartó kutatóként nem tehettünk többet, mint hogy elítéltük az agressziót, kifejeztük az ukrán nemzeti iránti támogatásunkat, ez azonban nem volt elég. Megértem, hogy élethalálharcot vívnak, de ennél jobban nem tudunk és nem is akarunk belefolyni a közéletbe
– mondta a szakember lapunknak, sietve hozzátéve, hogy egy szűk, ám annál hangosabb körről volt csupán szó. Olekszandr Zinenko nem tartozott a csoporthoz.
„A különböző országokból származó tudósokban sok a közös, ideértve a politikai helyzet megértését” – foglalta össze az ukrán kutató a kényes helyzetet. Olekszandr Zinenko az Ukrajna és Magyarország közötti politikai súrlódás ellenére sem érzi úgy, hogy a magyar kutatók elfogadták volna a helyzetet, sőt, a legfeszültebb pillanatban sok segítséget kapott kollégáitól – a támogatásokat aztán a seregben szolgáló társainak közvetítette. Mint kiemelte, ez az aktív hozzáállás különbözteti meg a magyarokat az orosz és a belorusz szakértőktől.
Soha többé nem tér vissza
Sramkó Gábor szorosan nem követi a konfliktus élővilágra gyakorolt hatását, igaz, egy-egy hír kapcsán rendszeresen eszébe jut, hogy az adott településnél évekkel korábban ők maguk is gyűjtöttek mintákat. Biológusként a témával kapcsolatban két megjegyzése van, az egyik, hogy Ukrajnában már a háború előtt sem volt túl rózsás a környezeti helyzet.
„A természeti erőforrásokat roppant intenzíven használták, az agrárium gépesítettsége, vegyszerhasználata nagyfokúnak tűnt. Ahhoz képest, hogy az ottani táj, élővilág nagyon emlékeztet a magyarországira, Ukrajnában kifejezetten alacsonynak bizonyult a ragadozó madarak sokfélesége és sűrűsége” – elevenítette fel. A biológus számára mindez azt sugallja, hogy alapvető gondok vannak a táplálékhálózattal, amelynek alapjait nagyban érinti a nagyon intenzív mezőgazdaság, kihatva ezzel a magasabb szintekre is.
A másik szempont a harcok következményeinek kettőssége. A károk bizonyosan súlyosak, ugyanakkor a fennmaradó természet az elaknásítás miatt viszonylag háborítatlanná válhat, az emberi hatás csökkenése pedig egyes területeken, bizonyos fajoknak akár kedvezőnek is bizonyulhat.
Kutatóként ez egyszerre szívfájdító is: hiába van ott egy-egy vizsgálandó növény, állat, ha a fenyegetés ellehetetleníti a megközelítést.
Azt hiszem, soha többé nem fogok Kelet-Ukrajnában vizsgálatokat folytatni
– foglalta össze a kilátásokat.
A háború öröksége megmarad
Ahogy Olekszandr Zinenko rávilágított: a mezőgazdaság mérséklődése és az elnéptelenedés a harci zónákban potenciálisan valóban hasznot is hozhat a természetnek, már látni a növényzet burjánzását egyes területeken. A sikeres élőlények viszont gyakran nem ős-, hanem idegenhonos fajok.
„Miután az emberiség eltűnik, a természet előbb-utóbb utat tör magának” – állapította meg. A tenger sótartalma és vízminősége idővel helyreáll majd, évtizedek alatt a leégett erdők és a feldúlt, szennyezett talaj is gyógyulhat, és úgy tűnik, a korábbi aggodalmak dacára a gátkatasztrófa szennyezett üledékéből sem lesz sivatag. „Az önfenntartó ökoszisztéma talán sosem fog regenerálódni, de ezért nem csupán az invázió okolható, ehhez kérődzőkre, csúcsragadozókra lenne szükség” – nyilatkozta összhangban a Sramkó Gábor által tapasztaltakkal.
Bizonyos területek emberi befolyás és akarat nélkül alakítják majd ki saját ökoszisztémájukat. Hogy a harcok után miféle beavatkozásokra lenne szükség, arról a későbbiekben komoly vita bontakozhat ki. A Nova Kahovka-i-víztározó potenciális újjáépítése már most vegyes megítélésű, egyes szakemberek úgy gondolják, az első természeti katasztrófát nem is a gátrobbantás, hanem maga az építkezés idézte elő. Ezen érvelés alapján valójában erdőkre, rétekre lenne szükség a területen, a másik fél ezzel szemben úgy látja, a víztározó nélkülözhetetlen a dél-ukrajnai mezőgazdaságnak.
A háború egyszer véget ér, de mi itt maradunk az örökségével. A természetnek, mint értéknek és az élőhelyünk részének a megóvása most, a harcok idején is egyaránt szól az erkölcsről és a pragmatikus döntésről
– állapította meg Olekszandr Zinenko.
Ez a cikk a Science+ nemzetközi hálózat támogatásával készült, amely a dezinformációkkal szemben ellenálló egészségügyi és tudományos újságírást segíti Kelet- és Közép-Európában.
