Nagyvilág

Miért kellett mennie a háború közepén Ukrajna védelmi miniszterének?

Menelaos Myrillas / SOOC / AFP
Menelaos Myrillas / SOOC / AFP
Az ukrán ellentámadás közben váltották le a védelmi minisztert, Olekszij Reznyikovot. Noha Zelenszkij egyik bizalmasáról van szó, aki nagyon jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik és akinek jelentős szerepe volt abban, hogy a Nyugat egyre komolyabb katonai eszközöket adjon át a harcban álló országnak, a minisztériumához kapcsolódó korrupciós botrányok elsodorták. Zelenszkijre otthon és külföldön is egyre nagyobb nyomás nehezedett a visszaélések miatt. Függetlenül attól, hogy azokban érintett volt-e a most lemondott tárcavezető vagy sem, a politikai felelősséget vállalnia kellett.

Miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy a védelmi minisztere leváltását tervezi, hétfőn benyújtotta lemondását Olekszij Reznyikov, aki 2021 novembere óta (tehát már az orosz invázió előtt is) felelt az ország fegyveres erőiért. A tárcavezetőt már korábban is felszólították, hogy lépjen vissza a katonai korrupciós botrányok miatt, függetlenül attól, hogy érintett-e bennük vagy sem.

Úgy gondolom, hogy a minisztériumnak új megközelítésekre, az együttműködés más formáira van szüksége, mind a katonasággal, mind a társadalommal

– indokolta döntését az ukrán elnök vasárnapi közleményében. Reznyikov utódja az állami vagyonkezelő alapot 2022. szeptember óta vezető Rusztem Umerov.

Handout / Ukrainian presidential press-service / AFP Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 2023. szeptember 4-én.

Botrányok

  • Januárban a védelmi minisztérium két magas rangú tisztviselőjét – egy miniszterhelyettest és a beszerzésért felelős vezetőt – bocsátották el azt követően, hogy azzal vádolták őket, felsrófolták az árakat a csapatok élelmezési szerződéseiben. Élelmiszerekért, mint például a tojás, a krumpli vagy a babkonzerv, esetenként két-háromszoros árat fizettek ki a bolti árhoz képest.
  • Augusztus elején Zelenszkij elbocsátotta a toborzásért felelős összes regionális vezetőt is, miután napvilágra került, hogy hadköteles állampolgárok kenőpénz fejében, színlelt egészségügyi okokra hivatkozva kibújhattak a fegyveres szolgálat alól.
  • A legújabb, augusztus végi vádak pedig arról szólnak, hogy az új, borsos áron Törökországból beszerzett télikabátok inkább nyári dzsekik. Az egyenruhák ára a szerződés 2022 végi aláírása óta megháromszorozódott. A miniszter cáfolta a gyanút, és azt mondta, minden „a közbeszerzési törvénynek megfelelően” történt. Reznyikov tagadta azt is, hogy nem felelnének meg a téli időjárási feltételeknek a kabátok, meghívta a sajtót az egyenruhák bemutatójára, és felajánlott egy fogadást: ha neki lesz igaza, az újságíró három évig nem ír, ha a sajtó munkatársának, lemond a miniszteri pozíciójáról. A fogadást végül nem ütötték nyélbe, mert a miniszternek mennie kellett a tárca éléről.
  • Közben a védelmi minisztérium perre ment olyan fegyverekről szóló dollár százmilliós – a kormány egy ponton azt közölte, hogy adataik szerint 986 millió dollárról van szó – szerződések miatt, amiket nem szállítottak le nekik a megállapodásban megállapított időpontig. Egyes szállítások hónapos késésben vannak.

Az 57 éves, nemzetközi hírű jogász Reznyikovnak valószínűleg személyesen semmi köze nem volt a korrupcióhoz, mégis ő a felelős tárcavezetőként a történtekért, ráadásul nem is reagált sokszor jól ezekre. Ahhoz azonban ragaszkodik, hogy a korrupciós botrányokhoz semmi köze a lemondásának.

A New York Timesnak egy nevét nem vállaló forrása a korrupció mellett okként jelölte meg, hogy Kijev felismerte, a háború elhúzódása miatt új vezetésre van szükség, és hogy Reznyikov maga kérte, hogy mondhasson le.

Rendkívül jól tárgyalt

Nem lehetett könnyű ezt a döntés meghoznia Zelenszkijnek, ez ugyanis a legnagyobb kormányzati átszervezés a háború kezdete óta. Reznyikov az elnök belső köréhez tartozik, az egyike volt azoknak, akik akkor is mellette álltak, amikor Kijevet támadták az oroszok az invázió kezdetén, tavaly februárban.

Reznyikov ráadásul komoly szerepet töltött be, részt vett a nyugatiakkal való tárgyalásokon, amelyek jelentős fegyverátadást eredményeztek. Ő felügyelte a hadsereg bővítését, a szovjet örökségből származó fegyverzetről a nyugatira való átállást. Míg a háború elején még vállról indítható páncéltörő rakétákkal segítette a Nyugat az invázió visszaszorítását, ma már az ellentámadásban amerikai és európai páncélozott járművekre, tankokra, tüzérségi eszközökre és irányított rakétákra is támaszkodhatnak.

ANDRE PAIN / AFP A volt ukrán védelmi miniszter Olekszij Reznyikov az ukrán védelmi kapcsolattartó csoport ülésén a délnyugat-németországi Ramstein légitámaszponton 2023. április 21-én.

Tanácsadója, Jurij Szak a leváltásáról azt mondta, Reznyikov öröksége, „hogy szerte a világon meggyőzte a védelmi minisztereket, a lehetetlen lehetséges” – idézi a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Fáradhatatlan volt, ha fegyverszállításokról volt szó.

Ha az összes mai segélycsomagot összeadjuk, úgy gondolom, hogy megközelítjük a 100 milliárd dollárt, amit a nagy háború alatt kaptunk

– nyilatkozta az eddigi miniszter. Az Egyesült Államok segélyei ebből 50-60 milliárd dollárt tesznek ki.

Zelenszkij a döntéssel azt akarhatta megmutatni, hogy nem tolerálja az urambátyám rendszert és a korrupciót (választások hadiállapotban nem lesznek Ukrajnában), illetve a Nyugattól kapott katonai segítségnyújtás folytatását sem akarja megkockáztatni, hiszen például a közeledő amerikai választás kampányában több kritikus is a korrupció mértékével indokolja, miért nem kellene további segítséget nyújtani Ukrajnának. A miniszter leváltásának időzítése azért is érdekes, mert pont a múlt héten találkozott a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan három magas rangú ukrán tisztségviselővel, a téma pedig a háborús korrupció ellen hozott intézkedések megvitatása volt.

Ugyanakkor annak, hogy Washington forszírozta volna a minisztercserét, ellentmondani látszik, hogy múlt hét pénteken még úgy volt, Reznyikov ezen a héten a Pentagonba látogat, ahol Lloyd Austin védelmi miniszterrel tárgyalt volna, akivel ugyanúgy nagyon jó kapcsolatot ápolt, mint Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral vagy Ben Wallace eddigi brit védelmi miniszterrel.

Zelenszkij egyébként két hét múlva utazik az Egyesült Államokba – ennek részeként vélhetően felszólal az ENSZ közgyűlésén is –, és nem kizárt, hogy még ez előtt meg akarta hozni ezt a döntést.

Mindent átszövő korrupció

Ukrajnát egyébként is meghatározta a posztszovjet idők kezdetétől a borzalmas szintű korrupció, ennek egyik nagy nyertese pont a Zelenszkijt patronáló oligarcha Ihor Kolomojszkij volt, akit éppen a hétvégén tartóztattak le. Az ukrán elnök 2019-es kampányának legkomolyabb támogatóját, az ország egyik leggazdagabb vállalkozóját (ő irányította a legnagyobb bankot, több olajfinomítót és több tévécsatornát is tulajdonolt) csalással és pénzmosással gyanúsítják, és az USA-ban is nyomozás folyik ellene. A kiszivárgott dokumentumok szerint az ukrán állampolgárságot már meg is vonták tőle (igaz, izraeli és ciprusi állampolgársága így is megmaradt). 5 milliárd forintnak megfelelő óvadék megfizetése ellenében kerülhetne szabadlábra, de azt mondja, nem él a lehetőséggel.

A korrupció helyzetéről, Kolomojszkijról, annak az elnökkel való kapcsolatáról, valamint Zelenszkij a visszaélésekkel szemben hozott, vegyesnek értékelhető intézkedéseiről itt írtunk még januárban, de azóta, a botrány folytatódása és az Európai Unióhoz való csatlakozás reményében, újabb intézkedéseket foganatosított, például hadiállapot alatt a korrupciót hazaárulásként büntetné.

Hogy a korrupció elleni harc jelenleg a hadseregre fókuszál, nemcsak a nyugati partnerek miatt fontos, hanem a hazai közhangulatra is válasz. A hadsereg kibővített költségvetése jelenleg a GDP 20 százalékát teszi ki, a visszaéléseket pedig már nem lehetne azzal indokolni, hogy habár voltak anomáliák, az oroszok gyors visszaverése volt a cél, és ezt sikerült is elérni.

Maxym Marusenko / NurPhoto / AFP Ihor Kolomojszkij egy 2023. szeptember 2-i kijevi bírósági tárgyaláson.

Az év eleji letartóztatási hullámot újak követték, visszaélés miatt letartóztatták a Legfelsőbb Bíróság vezetőjét és a humanitárius segélyek elsikkasztása miatt a gazdasági miniszter korábbi helyettesét is.

Az utód

Reznyikov utódja egy üzletember, befektetési bankár, az ellenzéki Hang párt tagja, Rusztem Umerov, akinek az állami vagyonkezelő alap vezetőjeként végzett tevékenységét pozitívan értékelték az antikorrupciós aktivisták. Másrészt az ukrán vezetés elégedett lehet vele, hiszen az állami és az orosz oligarcháktól elkobozott vagyon eladásából sok bevételt szerzett.

Umerov, noha a mai Üzbegisztán területén született, krími tatár származású (családja Alustából való), ilyen komoly kormányzati feladatot ebből a népcsoportból még senki nem kapott az országban, ő lesz Ukrajna első muszlim védelmi minisztere is egyben.

Már csak ezért is jó jelöltnek tűnhet Zelenszkijnek, mert megerősíti Ukrajna igényét a 2014-től orosz megszállás alatt álló Krím félsziget iránt.

Noha sok kritika éri az ukrán ellentámadást, a háború további lefolyására nem valószínű, hogy a tárcavezető-csere befolyással lesz, hiszen katonailag azt nem Umerov fogja vezetni, ahogy elődje sem tette, hanem az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij.

Umerov emellett jó szaúdi és török összekötésekkel rendelkezik, közvetlen kapcsolatban áll Recep Tayyip Erdogan török ​​elnökkel, és részt vett a gabonaszerződés megkötésében, illetve a mariupoli fogolycserét megelőző tárgyalásokon is. Vagyis a tárgyalási képességei talán neki sem kisebbek elődjénél.

Ő volt a Chelsea ex-tulajdonosa, Roman Abramovics mellett az ukrán delegáció két tagja közül az egyik, akit a háború kezdete után nem sokkal, a tavaly márciusban megejtett béketárgyalások idején megmérgeztek.

Megtiszteltetés volt szolgálni az ukrán népet és dolgozni az ukrán hadseregnek az elmúlt 22 hónapban, Ukrajna modenkori történelmének legkeményebb időszakában

– írta a lemondási levelét tartalmazó fotó mellé a közösségi oldalain Reznyikov, aki arról nem tett említést, valóban ő lesz-e ezek után Ukrajna londoni nagykövete. Az előzőt júliusban menesztette Zelenszkij, miután az kritizálta, „egészségtelen szarkazmussal” vádolta meg őt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik