Egy új vizsgálat alapján az északi elefántfókák több száz méterrel a vízfelszín alatt, sodródva alszanak – írja a BBC. A különleges alvási szokás a ragadozók elkerülését szolgálja.
Jessica Kendall-Bar, a Santa Cruz-i Kaliforniai Egyetem munkatársa és kollégái az állatok agyi aktivitását követték nyomon. Az adatgyűjtéshez nem invazív, felragasztható szenzorokat használtak, a kutatók a kaliforniai vizekben élő példányokat figyelték meg.
Az eredmények alapján a fókák naponta csupán két órát alszanak, a szakértők szerint ilyenkor szunyókálásra emlékeztető merülést végeznek.
A vizsgálatban nyolc egyedre koncentráltak, az állatok hónapokig tartó, több ezer kilométeres táplálékszerző utakon vettek részt. A szakértők a fókák agyi aktivitását, szívritmusát, mozgását és testhelyzetét is rögzítették, az adatokból fel tudták mérni, hogy mikor aludtak.
Terrie Williams, a Santa Cruz-i Kaliforniai Egyetem kutatója és a vizsgálat vezetője szerint igazi mély alvásról van szó, az embereknél ilyenkor jelentkezik a horkolás. „Figyelemreméltó, hogy a fókák agya megbízhatóan felébreszti őket, mielőtt még elfogyna az oxigén” – tette hozzá.
Az adatokból az is kirajzolódik, hogy a fókák számára az alvóhelyek ugyanolyan fontosak lehetnek, mint a táplálékszerző területek. A kutatók szerint eredményeik sokat segítenek a faj megértésében.