Belföld

Az állami vezetőknek úgy nőtt a bére, mintha nem lenne válság

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Orbán Viktor miniszterelnök fizetése emelkedett a legjelentősebb mértékben 2022-ben, 135 százalékkal, miközben a tanároké 10, a minimálbér pedig 20 százalékkal gyarapodott. Összeszedtük, hogy ki mekkora béremelésnek örülhetett.

135 százalék: Orbán Viktor

A miniszterelnöki illetmény 1,5 millióról 3 millió 555 ezer forintra nőtt. A rendkívül bőkezű emelést azzal lehet magyarázni, hogy 2008 óta nem nyúltak a kormányfői illetményhez, és azóta a helyettes államtitkárok fizetése is megelőzte a kormány első emberéét. (Hozzá kell tenni, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket továbbra sem emeltek 2008 óta, így a köztisztviselői alapilletményt, a családi pótlékot és az öregségi nyugdíjminimumot). Orbán Viktor fizetése ezentúl évről évre nőni fog, mert a házelnöki fizetéshez igazították, amit minden évben az előző évi bruttó átlagkereset 8,1-szeresében kell megállapítani. Így jön ki a bruttó több mint 3,5 millió forintos miniszterelnöki fizetés, amely mellé még megkapja a bruttó 1,3 millió forintos képviselői tiszteletdíjat is. Jövőre ráadásul az idei 135 százalékos emelkedés után 860 ezer forinttal nőhet a kormányfő járandósága, a képviselői illetménnyel együtt 5 millió 727 ezer forint lehet.

70 százalék felett: falusi polgármesterek és a választási iroda elnöke

Januárban sávos rendszerben emelték polgármesteri és az alpolgármesteri juttatásokat, a legjobban a kisebb települések vezetői jártak. Az 500 fősnél kisebb helységek polgármestereinek fizetése 299 ezer forintról bruttó 520 ezerre emelkedett. Ehhez az állami költségvetésből adtak forrást, amit a nagyobb települések esetén nem tettek meg, ott az önkormányzati büdzséből kell kigazdálkodni az emelést.

Az országgyűlési választás után két és fél hónappal emelték meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökének, Nagy Attilának a juttatását. Addig bruttó 1,9 millió forintot keresett, a módosítással a képviselői alapfizetés 2,5-szeresére, azaz bruttó 3 millió 290 ezerre nőtt a fizetése, azaz 1,4 millió forintos emelést kapott. Ez azért is nehezen magyarázható, mert mindössze két és fél évvel korábban emelték majdnem a duplájára az NVI-elnök illetményét, 997 ezer forintról 1,9 millióra.

Koszticsák Szilárd / MTI Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a külképviseletekről visszaérkezett urnákat és urnazáró címkéket ellenőrzi az NVI Alkotmány utcai központjában 2022. április 6-án.

50 százalék körül: államtitkárok és tiszthelyettesek

Június közepétől már nem jogszabály, hanem a miniszterelnök határoz a kormánytagok és az államtitkárok illetményéről. Ennek a nagy nyertesei a képviselői mandátummal rendelkező államtitkárok lettek, akiknek addig az államtitkári juttatásaik alacsonyabbak voltak a nem képviselő államtitkárokénál. Összesen 16 kormánypárti politikus örülhetett a közel 700 ezer forintos fizetésemelésnek: 1,3 millióról 1 millió 975 ezer forintra nőtt a bérük, a képviselői tiszteletdíjukkal együtt pedig 3,3 millió forintot keresnek.

A rendvédelmi szervek tiszthelyettesei és az Országgyűlési Őrség tagjai szeptemberben kaptak egy nagyobb, 30-44 százalék közötti emelést. Ez a második fizetésemelésük volt az idén, mert januárban tíz százalékkal dobták meg a bérüket, ráadásul februárban hathavi fizetésüknek megfelelő egyszeri jutalmat utaltak ki nekik fegyverpénz címen.

Kb. 30 százalék: miniszterek, polgármesterek

Nyáron a kormányfő 653 ezer forint fizetésemeléssel örvendeztette meg a minisztereit is, amikor – élve jogkörével – 2 millió 632 ezer forintos illetményt állapított meg nekik. Ez az összeg úgy jött ki, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított előző évi bruttó átlagkeresetet vette alapul, és azt megszorozta hattal. Többségük addig 1 millió 979 ezer forintot keresett.

A megyei jogú városok és a budapesti kerületek polgármestereinek illetményét a korábban a köztisztviselői alapilletményhez kötött államtitkári fizetésben állapították meg, ami akkor 997 ezer forint volt. Azóta az államtitkári javadalmazás a duplájára emelkedett, már közel 2 millió forintnál jár, a polgármesterek bérét az emelés után 1,3 millió forintban szabták meg.

24 százalék: MNB-vezetők, GVH, NMHH, Médiatanács

A jegybanktörvény legújabb módosításával rendezték a jegybankelnök, Matolcsy György és helyetteseinek fizetését. Matolcsy illetményét még 2016-ban emelték meg 5 millió forintra, helyetteséit pedig 4,5 millió forintra. Az infláció miatt – amelynek alacsonyan tartása egyébként a jegybank legfőbb feladata – azonban sokat vesztett értékéből a jegybank vezetőinek bére, ezért most a bruttó átlagkeresethez kötötték a fizetésüket. A jegybank elnök az átlagbér tizenkétszeresét kapja, így márciustól 6,2 millió forint fölötti összegre számíthat, a helyettesei 5,6 millióra, ami 24 százalékos növekménynek felel meg. Hasonló mértékben nő a monetáris tanács és a felügyelőbizottság tagjainak a tiszteletdíja is. A jegybanki emelések továbbgyűrűznek más állami intézményekbe, ahol a vezetők illetményét a jegybankelnöki illetményhez kötötték. Így a többi között a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, a Közbeszerzési Hatóság, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetői, valamint a Médiatanács és a Versenytanács tagjai örülhetnek.

Fülöp Dániel / 24.hu Matolcsy György

20 százalék: minimálbér

Bruttó 167 400 forintról 200 ezerre emelte a kormány idén januárban a legkisebb munkabéreket.

15 százalék: Karácsony Gergely

Tarlós István korábbi főpolgármester illetményét úgy határozták meg annak idején, hogy az megegyezzen a miniszterek akkori keresetével. Az elmúlt években a miniszterek bére dinamikusan nőtt, azóta meg is duplázódott. A főpolgármesteréről viszont megfeledkeztek, egészen januárig, amikor Karácsony Gergely 15 százalékos emelésnek örülhetett, miután az illetményét 1,3 millió helyett 1,5 millió forintban szabták meg.

14 százalék: nyugdíj

A nyugdíjasok háromszor is kaptak nyugdíjemelést (januárban a szokásosat, nyáron egy rendkívülit és novemberben jött a nyugdíj-kiegészítés), de az inflációt még így se éri utol az emelés mértéke, amely novemberben 22,5 százalékos volt, de várhatóan az éves szintje is magasabb lesz 14 százaléknál.

13 százalék: nem képviselő államtitkárok

Havi 224 ezer forinttal emelte meg hírverés nélkül a nem képviselő államtitkárok illetményét a kormányfő a nyár elején. Két éve 450 ezerrel dobták meg a bérüket, ami az idén 1 millió 750 ezerről 1 974 600 forintra emelkedett.

10 százalék: pedagógusok

Januárban tíz százalékos béremelést kaptak a pedagógusok, ami igazából pótlékemelés volt, és még az inflációt sem fedezi. A tanári fizetések egyre jobban elmaradnak az átlagkeresetektől, nem véletlen, hogy a szakszervezetek legalább 45 százalékos azonnali béremelést követelnek a tanároknak. A kormány egyelőre annyit ígért meg a tiltakozó pedagógusoknak, hogy 2025-ben fizetésük elérheti a diplomás átlagbér nyolcvan százalékát, amennyiben az EU nem tartja vissza az uniós támogatásokat, ez alapján jövőre 20,1, 2024-ben 25, 2025-ben pedig 30 százalékkal emelnék a tanári fizetéseket, jelenleg azonban a jövő év elejére is csak a tízszázalékos emelés garantált.

8,7 százalék – parlamenti képviselők

Az átlagkeresetekkel együtt nőtt a parlamenti képviselők fizetése, mert a képviselői alapilletményt az előző évi bruttó átlagbér háromszorosában állapítják meg évről-évre. Az alapfizetés így 1,2 millióról 1 millió 316 ezer forintra nőtt márciusban. A képviselők túlnyomó többsége azonban ennél jóval többet keres, mivel a bizottsági helyek és egyéb tisztségek után is jár nekik pluszpénz, amivel akár meg is duplázhatják alapfizetésüket.

Kapcsolódó
Ötmilliós fizetés vigasztalja Palkovics Lászlót az állami védelmi holdingnál
Már most vezérigazgató és egyetemi kuratóriumi elnök, de felügyelőbizottsági vezető is lehet a volt miniszter, aki a többszörösét keresheti, mint kormánytagként. Ráadásul hatalmas méretű, százmilliárdos állami cégbirodalmat irányíthat lemondása után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik