Valamikor a 15–16. század fordulóján, a mai Közép-Mexikó területén egy elhunytat „összecsomagoltak”, arcára egy díszes, türkizzel és egyéb kövekkel borított famaszkot illesztettek, a testet pedig egyéb tárgyakkal együtt egy barlangban helyezték el. A több száz éves, kifejezetten jó állapotú maszk ma eredeti lelőhelyétől mintegy 10 ezer kilométerre, Budapesten tekinthető meg. A műkinccsel kapcsolatban még mindig sok a kérdőjel, a modern természet- és humántudományi vizsgálatoknak köszönhetően azonban rengeteg részletet sikerült feltárni a történetéből.
Dr. Gyarmati Jánossal, a Néprajzi Múzeum főmunkatársával nyitás előtt, nagy lépésekkel haladunk lefelé az intézmény hosszú lépcsőfokain. Az azték kori mozaik maszk a Zoom kiállítótérben, rögtön a bejáratnál látható: ez a tárgy, valamint egy iráni íj a tárlat két kiemelt tétele. A leendő, állandó kiállítás tematikája – ahogy neve is sugallja – a nézőpontváltás, amely a sok-kevés, kicsi-nagy, rész-egész és egyéb fogalmi ellentétpárokon keresztül rajzolódik ki. „A témával párhuzamosan mi ténylegesen is belezoomoltunk a tárgyba” – mondja a 24.hu-nak a szakértő.
A maszk 1973-ban, valuta hiányában egy cseresorozat révén került a Néprajzi Múzeumhoz. Gyarmati János szerint az intézmény már akkor is igen értékes óceáni gyűjteménnyel bírt, az ötlet pedig az lett, hogy főként óceániai tárgyakat adjanak különböző amerikai leletekért. Az üzletben egy belga és egy amerikai kereskedő vett részt, akik egyébként egymást is ismerték. „A belga valóban egy gyűjtő és műkereskedő, az amerikai viszont inkább amolyan díler volt, aki a pénzre hajtott” – meséli a szakértő.
Mint hozzáteszi, a 19. századot követően az óceániai műtárgyak piaci utánpótlása elapadt, ezért különösen értékesnek számítottak. A csere ily módon a gyűjtők oldaláról is jó lehetőség volt.
Valószínűleg ez az oka annak, hogy egy ilyen kiemelkedő minőségű maszkot kaptunk ebből a csomagból
– magyarázza. A maszk mellett ugyanis a két kereskedő az 1960-as évek közepétől, nagyjából tíz év alatt további mexikói tárgyakat adott át különböző alkuk keretében amerikai és európai múzeumoknak, kapcsolódó leletek kerültek például Kansasbe és Belgiumba is.
Közel 30 éve nem láttuk
A Néprajzi Múzeum 1973-ban kezdett el beköltözni a budapesti Kossuth Lajos téren található Igazságügyi Palotába. A cél ekkor egy állandó, az ősi amerikai civilizációkat is bemutató kiállítás létrehozása volt, az intézménynek ugyanakkor nem voltak vonatkozó tárgyai – így jött képbe a két magángyűjtő. A tárlat, amelyen a mozaik maszkot is bemutatták, 1980-ban nyílt meg, és 1995-ig volt látogatható, a tárgy ekkor került vissza a raktárba.
Beszerzésekor a leletről nem sokat lehetett tudni, csupán annyit, hogy mexikói eredetű, az aztékokhoz kötődik, és az úgynevezett misték (mixtec) kultúrától maradt fenn. Gyarmati Jánost régóta foglalkoztatta, hogy miként lehetne megvizsgálni a tárgyat, furcsának találta ugyanis, hogy a maszk hátoldala egészen jó állapotban van korához és puha faanyagához képest.
„Arra gyanakodtam, hogy a tárgy egy hamisítvány, esetleg úgy hamisították, hogy valahonnan szereztek régészeti leletekről származó türkizszemcséket” – nyilatkozza lapunknak. Hasonló tárgyak más múzeumokból is ismertek, elképzelhetőnek tűnt, hogy valaki a nyereség reményében fából kifaragott egy maszkot, majd ráillesztette az eredeti darabkákat.
A projektre végül a múzeum költözése és a javuló anyagi helyzet teremtett lehetőséget. Gyarmati János arra számított, hogy az átfogó elemzés elképesztő összegekbe kerül majd, végül azonban csak a kormeghatározásért kellett fizetnie az intézménynek. A vizsgálatok nagy részét magyar kutatóhelyeken, az ELKH Energiatudományi, illetve Természettudományi Kutatóközpontjában, a debreceni ATOMKI-ban és az ELTE Litoszféra Fluidum Kutató Laboratóriumában végezték el, de külföldi szervezetek, így a hamburgi Thünen Institut és a Leideni Egyetem is bekapcsolódtak – a kormeghatározást egy lengyel laborban folytatták. A munka nagyon is megérte, a természettudományi eredményekről már be is számoltak a Forensic Science International tudományos folyóiratban.
Eredeti vagy hamisítvány?
Az első kulcskérdés az volt, hogy datálható-e a maszk fája, de hasonlóan fontos szempontnak számított a ragasztó tanulmányozása – ha kiderült volna, hogy az anyag szintetikus, az cáfolta volna az eredetiséget. Noha a lelet kifejezetten jó állapotú, így is akadnak rajta olyan kisebb sérülések, amelyek alkalmasak voltak a mintavételre, a nem invazív, képalkotó analízisek mellett ugyanis roncsolásos vizsgálatokat is elvégeztek. Az egyik hátoldali mintára a szénizotópos kormeghatározás, a másikra pedig a fa típusának meghatározása miatt volt szükség, emellett a szemöldök fekete részéből, a ragasztóból, illetve a száj alatti mozaikcsempékből is begyűjtöttek anyagot.
Az elemzések azt mutatták, hogy a maszk fő alapanyaga éger. „Ez egy meglehetősen gyakori fa, sok helyen fellelhető, de ami fontos: Mexikóban is őshonos. A ragasztóról pedig az derült ki, hogy fenyőgyanta. Tudtuk, hogy más múzeumokban, például a British Museumban is vizsgáltak ilyen maszkokat, és azok készítésénél is fenyőgyantát használtak” – mondja Gyarmati János. Ezek az adatok már azt sugallták, hogy a tárgy a feltételezéssel ellentétben mégsem hamisítvány.
Érdekes módon a lelet láthatóan két helyen is eltört, a darabokat viszont összeillesztették. A Nemzeti Múzeum Országos Restaurátor és Restaurátorképző Központjában elvégzett UV-lumineszcens vizsgálat során az érintett sávok sárgán ragyogtak, ami enyv jelenlétére utal. „Az enyv állatok, mégpedig nagy állatok csontjaiból készül, Mexikóban viszont a spanyolok érkezése előtt háziállatként nem tartottak ilyeneket. Ebből tehát az következett, hogy a ragasztások utólagos helyreállítások nyomai. Enyv más részeknél nem bukkant fel, vagyis egyéb helyeken nem avatkoztak be a maszkba” – emeli ki a szakértő.
A hátlapból és a ragasztóból vett minták is azt mutatták, hogy a maszk az azték korban, a 15–16. század fordulóján készült.
Valódi türkizt használtak
A szemcsemintákról ráadásul bebizonyosodott, hogy valódi türkizből vannak – az igazi, ásványi türkiz mellett ismert úgynevezett kulturális türkiz is, amelyet hasonló tulajdonságai miatt gyakran használtak a különböző kultúrák. Az ásvány eredetét egyelőre nem tudták megállapítani, ehhez stroncium-izotópos analízisre, valamint egy, a Mexikó és az Egyesült Államok délnyugati területén fekvő bányákra vonatkozó adatbázisra lenne szükség.
A természettudományi vizsgálatok során arra is fény derült, hogy a korábbi elképzeléssel ellentétben a lelet fehér elemei nem kagylódarabkák, hanem alabástromból, agyagkőből és egy azonosítatlan kőzetből állnak. „A maszkon a vörös festék nagyon magas vastartalmú vasoxid anyag, a fekete részről pedig az derült ki, hogy bitumen, amit megerősített a múzeum két másik, mexikói szobrának fekete díszítéséről vett minta is.
Ez elsőre furcsának tűnhet, de tudjuk, hogy a mexikói olajpartvidéken, ahol most bányászat zajlik, a bitumen természetes formájában is a felszínre tör. A régészeti kutatásoknak köszönhetően az is ismert, hogy az anyagot nagyon régóta használják díszítő céllal, festékként és ragasztóként” – teszi hozzá a szakértő.
Hogyan került Európába?
A természettudományi elemzéssel párhuzamosan a műkincs muzeulógiai, kulturális hátterét is igyekeztek feltárni. Amikor a maszk a Néprajzi Múzeumhoz érkezett, a stílusa alapján már sejtették, hogy egy azték, pontosabban egy misték tárgy. Ezen kultúra a mai Mexikóvárostól 100–150 kilométerre délre létezett, és a 15–16. századi azték terjeszkedés során sok más néppel együtt épült be a birodalomba. Gyarmati János szerint az azték kódexekből az is ismert, hogy a fővárosnak adózó tartományok közül három türkizzel fizetett, ezek közül kettő pedig épp ott működött, ahonnan a tárgy valószínűleg előkerült. Sőt, az érintett tartományok még hasonló maszkokat is beszolgáltattak a központnak.
Ahogy fentebb írtuk, az is tudott, hogy a két érintett műgyűjtő más múzeumoknak is átadott olyan egyedi darabokat vagy tárgyegyütteseket, amelyek kapcsolódhatnak a díszes maszkhoz. Kiderült, hogy ezek nagyjából egy helyről, a mexikói Puebla, Guerrero és Oaxaca államok egymással határos régiójából származnak. A kísérő leletek arról árulkodnak, hogy temetkezési maszkokról van szó. A korabeliek a halottakat vagy elhamvasztották, vagy magzati pózba helyezték, gyékénybe göngyölték, majd kötelekkel rögzítették, arcukra pedig maszkot illesztettek. A testeket és a sírmellékeket végül barlangokba tették.
Egy harmadik, az amerikai Smithsonian Intézettel üzletelő kereskedő levelezéséből az is ismert, hogy az általa eladott maszkokat Pueblából szerezte be. Mint írta, a környéken egykor folytattak hivatalos ásatásokat, hétvégenként azonban fosztogatók is látogatták a lelőhelyeket. Az azték kori tárgyak így kerülhettek a gyűjtőkhöz, akik aztán az 1960-as és 1970-es években valósággal elárasztották a világot velük.
Világviszonylatban nem egyedülálló, de mindenképp ritka a Néprajzi Múzeum maszkja. Ha a töredékesen, igen sérülten fennmaradt maszkokat is figyelembe vesszük, néhány tucat ismert közülük.
A műkincs kulturális szempontú vizsgálatának eredményeit összefoglaló publikáció egyelőre nem jelent meg. Ennek oka az, hogy az utóbbi években a kétes eredetű műtárgyak témája kényessé vált, számos szakfolyóirat egyszerűen nem hajlandó olyan leletek tanulmányait közölni, amelyek nem tudományos ásatás során kerültek elő. „Ebből az is következik, hogy a gyűjteményi darabok jelentős részét kizárják a kutatásokból. Mindegy, hogy közel-keleti vagy éppen amerikai régiségekről van szó, esetenként a múzeumi raktárakban lévő anyagok közel 100 százaléka gyanús eredetű. Egyfelől érthető ez az álláspont, másfelől vitatható is” – emeli ki a szakértő, hozzátéve, hogy ennek ellenére végül sikerült felületet találni a publikáció számára.
Még van mit vizsgálni
Bár az eddigi vizsgálatoknak köszönhetően már sokat megtudtak a mozaikmaszkról, így is akad még felfedeznivaló. A célok között szerepel például a türkiz stroncium-izotópos elemzése, amiből kiderülhet, hogy pontosan honnan származik az ásvány. Ehhez persze az is kellene, hogy adatbázis készüljön az amerikai és mexikói türkizlelőhelyekről.
A fa esetében a Leideni Egyetem Régészeti Intézetében már lefolyt az izotópvizsgálat. Az analízis során belgiumi múzeumokban található maszkok mintáit is tanulmányozták. Érdekes módon a belgiumi tárgyak nagyon hasonló eredetről árulkodnak, a magyarországi viszont eltér ezektől. Gyarmati János szerint ennek hátterében vagy a restaurálás során felvitt szennyezés áll, vagy az, hogy a fa máshonnan, esetleg a Yucatán-félszigetről származott. Utóbbi magyarázat meglepő lenne, hiszen az éger sok helyen fellelhető, nem valószínű, hogy importra lett volna szükségük a mistékeknek.
Minden vizsgálat ad egy eredményt, ad egy választ, miközben újabb kérdések következnek belőle.
A jó hír, hogy vannak, voltak, és reméljük, hogy lesznek is még összehasonlító vizsgálatok” – teszi hozzá Gyarmati János. A maszk esetében az egyik következő lépés az lesz, hogy azon kansasi múzeumot is bevonják a projektbe, amely 1966-ban jutott hozzá hasonló tárgyakhoz ugyanazon amerikai kereskedőtől.
