Kovács Zoltán: Még beugrott a léért
„Az ügyészség szerint Völner Pál 2018. május 22-én 5 millió forintot kapott Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől – írja a 444.hu. A nap azért emlékezetes, mert Völner aznap tette le az esküt, hogy az igazságügyi tárca miniszterhelyetteseként szolgálja Magyarországot.
Akár így, akár úgy, előtte vagy utána ünneplőbe öltöztetett szívvel, emelt tekintettel mondta, hogy hű lesz a néphöz, a Köztársasághoz, az Alkotmányhoz, a titkokat megőrzi, ésígytovább. Meg talán azt is, hogy Isten őt úgy segélje. És nézte őt a patkókanyarból vagy húsz igen fontos ember, ugyancsak ünneplő lélekkel, ünneplő ruhában, látványnak is gyönyörű. Nyilván nem kell elverni a kormány összes porát Völneren.
És nem kell elverni a port a szinte napra pontosan egy éve megbukott Szájeren sem, az alaptörvényt veretes szavakba öntő, ám aztán egy lázas éjszakán épp a saját maga által megfogalmazott normákat többrendbelileg fölrugó, megbukott fideszes képviselőn sem. És ne verjük el a port Kaleta Gáboron sem, aki külszolgálata idején több tízezer gyermekpornográf képet nézegetett, enélkül unalomba fulladó limai estéken. Amerikai és koreai nyomozó hatóságok azonosítottak a gyermekpornográfia-megosztó oldalakat, és ők azonosították be számos felhasználóját; Kaleta is közöttük volt. És ne verjük el a port Simonka György fideszes országgyűlési képviselőn sem, vagy hagyjuk békén Dr. Mengyi Rolandot, aki uniós forrásokra pályázó szociális szövetkezeteknek ígért segítséget annak fejében, hogy az elnyert támogatás 50-90 százalékát neki visszaadják. Boldog Istvánon (Fidesz) se verjük el a port, bár korábban hat év börtönt, többmilliós pénzbüntetést és szintén többmilliós vagyonelkobzást kért az ügyészség, miután ellene és nyolc társa ellen vádiratot nyújtottak be hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt.
Bajomi-Lázár Péter: Visszhangújságírás Magyarországon
A visszhang- vagy statusquo-újságírás tehát ugyanúgy a közérdekre hivatkozik, mint az újságírás más irányzatai. Mégis problematikus, mert a többpárti demokrácia lényege éppen a rendszeresen ismétlődő békés hatalomváltás volna, s ennek érdekében az, hogy a versengő politikai nézetek egyforma eséllyel mérettessenek meg, nem az, hogy egyes nézetek szisztematikusan érvényesüljenek, míg mások a margóra szoruljanak. Problematikus azért is, mert a politikai ellenzéket bírálja, holott annak – helyzetéből adódóan – aligha van befolyása a közpénzek elköltésére.
Az egyes újságírás-iskolákat nemcsak a sajtónak tulajdonított szerepük, hanem hétköznapi praxisaik alapján is értékelhetjük. A legkülönbözőbb sajtótermékek szakmai-etikai kódexeit vizsgálva ugyanis azt találjuk, hogy ezek számos eleme közös, vagyis praktikusan egyetemes. Ilyen például az igaz tájékoztatás követelménye (vagyis a szándékos hazugság tilalma), az emberi jogok tisztelete, az összeférhetetlenség kerülése, vagy az az előírás, hogy az újságíró nem szíthat gyűlöletet. E sajtóetikai alapelvek azért lehetnek alkalmasak a sajtó teljesítményének megítélésére, mert aligha akad olyan újságíró, aki nyilvánosan elvetné őket – azaz kimondatlanul valamennyien érvényesnek fogadják el ezeket. Közöttük is különösen fontosnak tűnnek azok az elvek, amelyek arról szólnak, hogy a professzionális újságíró feladatai közé tartozik a konszenzusos társadalmi értékek ápolása, a társadalmi kohézió fenntartása.
Gadó Gábor: Kényszerleszállás a mennyországba
Varga Judit idén márciusi indítványában nem azt kérdezte meg, hogy az Európai Unión belül elfogadható-e az olyan tagállami szabályozás, amely a menedéket kérőkre egységesen potenciális bűnelkövetőként és vírushordozóként tekint. Ellenkezőleg, a miniszter arra volt kíváncsi, mit gondol az Ab az Európai Unió Bíráságának (EUB) arról az egy évvel ezelőtt kihirdetett ítéletéről (lásd a C-808/18. sz. ügyben, 2020. december 17-én hozott ítéletet), amely úgymond a migránsokkat (felnőtteket és gyerekeket) vette védelmébe, annak ellenére, hogy az ítélethozatalt megelőző években a jogszabályokat megsértve az országba érkező menedékkérők tartós ittlétükkel – a magyar kormány szerint – „de facto az ország népességének részévé” váltak. A miniszter az Ab-től abban kért tanácsot, hogy sérti-e vajon az Alaptörvényt, ha a migránsok – az EUB ítélete segítségével – a nemzeti identitást alkotó népesség átalakítására tesznek kísérletet.
Széky János: Dérzöld fű
Odáig jutottunk, sajnálom, hogy 2021 decemberének ezekben a hideg napjaiban már nehéz feltételezni: az ügyészséget csakis a törvényesség és a köz védelme vezérli, amikor eljárást folytat az igazságügyi miniszterhelyettes ellen. Mivel az állami apparátus átláthatósága a nullához közelít, az ember reflexből találgatni kezd: milyen szándék lehet a tisztáldozat mögött?
Ha ezt kívülálló meri nyilvánosan feltételezni, mondjuk, 2019-ben, akkor aligha ússza meg bántatlanul, esetleg büntetlenül. És ha valakik ilyen törvénytelenségekre dokumentáltan képesek az egyik ügyben, ki tilthatja meg, hogy feltételezzem ugyanezt más ügyekben, legyen szó akár a Pegasus bevetéséről nem bűnözők és nem terroristák ellen, akár a főpolgármester környezetének megfélemlítéséről, integritásuk manipulatív kikezdéséről, magánéletük háborgatásáról?
Ebben a világban nehéz összeesküvés-elméletet nem írni, de bármennyire ragaszkodunk a pszichiátriai értelemben vett normalitáshoz, mit tegyünk, ha összeesküvések – a hatalom érvényesítésére és megtartására irányuló titkos összejátszások – láthatóan vagy kikövetkeztethetően léteznek?
Régebben szívesen használtam a „mélyállam” kifejezést a nem látható, informális, de annál erősebb hatalmi hálózatra. Ez a török eredetű fogalom a látható – és nyilvános (jog)szabályok szerint működő – kormányzattól független állami kontrollt jelöli. Aztán Bannon és Trump kisajátította a szót, ezért ma már aligha lehet félreértéstől mentesen leírni egy cikkben, de a történelmi tény az, kelet- és közép-európai viszonylatban ez a hálózat a tovább élő kommunista titkosszolgálatokban gyökerezik (lásd Magyar–Madlovics: A posztkommunista rendszerek anatómiája, 718–721.). Magyarországon a személyi folytonosság egyre szórványosabb, azaz a Kádár-kori belügynek már nagyon kevés embere van fontos pozícióban, viszont a szemlélet nemhogy elöregedett volna, hanem diadalmas második virágkorát éri, hiszen hasznosságát a mindennapi tapasztalat igazolja. Akinek hatalma van, annak ahhoz is van, hogy másokat titkosan megfigyeljen, hazugságokkal kikészítsen, megakadályozzon politikai szabadságának gyakorlásában.