Tech

A Netflix jó eséllyel nem lesz „a videójátékok Netflixe”

Rafael Henrique/ SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Rafael Henrique/ SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Androidon és iOS-en is elrajtolt a Netflix Games, egyelőre fél gőzzel, kevés játékkal. Az ipar kíváncsian figyeli, hol lesz a helye a streaming-szolgáltatónak a játékpiacon, de a jelek szerint a Netflix nem igazán akar versenyre kelni a hagyományos játék-streaming szereplőkkel.

Nagyjából három éve kezdett körvonalazódni, hogy a Netflix a játékfejlesztés és -kiadás irányába tapogatózik, mikor Bandersnatch címmel interaktív különkiadást kapott a népszerű Black Mirror sorozat. A törekvés idén júliusban vált egyértelművé, Mike Verdu csatlakozásával, aki a játékipar elismert szakembere: dolgozott többek közt a Facebook Oculus projektjén, valamint az Electronic Arts, a Zynga és az Atari cégekkel is. Verdut a Netflix játékkiadásért felelős csapatának vezetői pozíciójára szerződtették le.

Kapcsolódó
A Black Mirror a videójátékozás múltját mutatta meg a tévézés jövője helyett – ezért zseniális
A Bandersnatch című interaktív film igazából egy játék, ami a fejünkbe ülteti a gondolatot, hogy lehetséges, hogy egy szimulációban élünk, és a valóságunk egy nagy hazugság.

A streaming-szolgáltatás év eleji beszámolói szerint az előfizetői bázis növekedése jelentősen lelassult, a koronavírus-járvány által kiváltott robbanás után ereszkedni kezdett. A növekedéshez új utakat kell találni, és a videójátékokkal bővülő kínálattól vélhetően azt reméli a vállalat, hogy sikerül lendíteni a tempón. Más szempontból is nyomós oka lehet a cégnek az ilyen irányú terjeszkedésre: általánosságban is jellemző, hogy a hagyományos médiát (sorozatok, filmek) kínáló szolgáltatások egy idő után megrekednek, korlátozott lehetőségeik vannak a bevételszerzésre és az előfizetők növelésére, egy idő után eléri a plafont a fizetési hajlandóság. Ráadásul a nap ugyanúgy 24 órából áll, a felhasználóknak meg kell válogatniuk, mivel töltik el az idejüket. Ezért is vághatott bele a Netflix egy nem passzív, hanem aktív formátumba, a videójátékokba.

Érdekes a kijelentés is, amit Reed Hastings, a Netflix vezérigazgatója tett 2019 elején, miszerint a Fortnite a Netflix egyik legnagyobb versenytársa, még a HBO-nál is fontosabb – ezzel próbált utalni arra, hogy a verseny a felhasználók figyelméért és idejéért zajlik, nem feltétlen csak a streaming-szolgáltatók közt. A háború pedig éles: a Disney Plus január elején már 94,9 millió felhasználóval büszkélkedhetett, az előző hónaphoz képest több mint 8 millióval nőtt az előfizetők száma. A szám magát a Disney-t is meglepte, a cég eredetileg négy év alatt akart elérni 90 millió előfizetőt. Előrejelzésük alapján a Disney Plus lehet 2024-re a legnézettebb streaming-szolgáltató, a vállalat arra számít, hogy három éven belül megelőzik a Netflixet. Az Amazon Prime is fej-fej mellett halad a Netflixszel, az Apple TV Plus pedig még kapkod az előfizetők után. A Netflix tévés és filmes konkurensei ráadásul nagyobb konglomerátumok részei, amelyek több bevételi forrásból működnek, és játékokkal is foglalkoznak.

Gabriel Aponte / Getty Images Reed Hastings

… és ez lett a Netflix Games

Pár hete lett nyilvánvaló, miben gondolkodik a streaming-óriás: november 3. óta Magyarországon is elérhetők az első olyan videójátékok a Netflix alkalmazás Games menüjén keresztül, amiket extra költség nélkül próbálhatnak ki az élő előfizetéssel rendelkező felhasználók. A Netflix Games először Androidon vált elérhetővé, majd november 10-én elrajtolt iOS-en is.

A Netflix Games jelenleg nem egy all-in-one felhős streaming-szolgáltatás: az úgy nézne ki, hogy amiként a sorozatokat, a játékokat is egy felületen választhatnánk ki és használhatnánk. Tehát a felhasználó rábökne egy játékra (ahogy egy filmet is kiválaszt), majd azt rögtön streamelhetné. Ehelyett arról van szó, hogy a Netflix mobilapp menüsávjába bekerült egy Games panel, ahol listázva láthatjuk a játszható címeket. Telepítéskor az app elirányít a Google Play áruházba/App Store-ba, ahonnan letölthető a program, a telepítés után pedig a Netflix appból vagy szimplán a saját ikonjával, a többi alkalmazás közül indíthatók a játékok.

Volt is némi aggodalom amiatt, hogy iOS-en miként fog ez kinézni, mivel az App Store szabályzata nem kedvez a külsős játékplatformoknak és szolgáltatásoknak, főleg azt nem támogatja, hogy all-in-one játékszolgáltatásokat indítsanak. Ez nehezítette meg az Xbox Game Pass, az Nvidia GeForce Now és Google Stadia indulását is iOS-en: a fejlesztők ezért webes appokat hoztak létre, amik viszont nem feltétlenül nyújtják a legjobb élményt.

Kapcsolódó
Az Xbox már nem a PlayStation ellen küzd, a videójátékos Netflixet építik
Úgy tűnhet, az Xbox elvesztette a konzolháborút, de a Microsoft új stratégiát követ, ami hosszú távon nemcsak jelentős sikerrel kecsegtet, de alapjaiban változtathatja meg a videójáték-ipart.

Egyes szakértők, többek közt a Bloomberg szerzője, Mark Gurman szerint nem szerencsés a jelenlegi felállás, hiszen a Netflix Games-nek úgy kellene működnie, mint a mozgóképes tartalmaknak: az előfizetőnek az lenne a legkényelmesebb, ha minden lépést a Netflix appon belül végezhetne el. A Netflix videójátékos próbálkozása jelenleg nem felhőalapú, és ha komoly ambíciókat dédelget a cég, ezen változtatnia kell. Más kérdés, hogy a felhőalapú áthelyezés iOS-en egyáltalán lehetséges-e, hiszen ehhez az Apple-nek módosítania kellene az App Store szabályait.

A Wedbush Securities elemzője, Michael Pachter szintén nem optimista: szerinte a Netflix játékpiaci tapogatózása olyan, mintha a Starbucks eldöntené, hogy beszáll a szállítmányozásba, mert a boltjába már úgyis járnak emberek, akik felvehetnék a csomagjukat, miközben kikérik a kávéjukat. Pachter szerint a lépés arra emlékeztet, amikor a Disney-nek le kellett lőnie a videójátékos divízióját 2016-ban, holott korábban egymilliárdos bevételt vártak a Disney Infinity játéksorozattól. Mindeközben a Google is küzd a Stadiával, ami nehezen növekszik – többek között a konkurenciához képest meglehetősen szegényes játékkínálat miatt.

Óvatos rajt

Egyelőre a Netflix mobilalkalmazásból elérhető kínálat sem nevezhető kifejezetten szélesnek, hiszen kezdésnek mindössze öt játékot tettek közzé az előfizetők számára. A programok nincsenek monetizálva, tehát nem jelennek meg bennük hirdetések, és appon belüli vásárlásra sincs lehetőség. A Stranger Things: 1984 és Stranger Things 3: The Game játékokat a BonusXP fejlesztette, és – mint ahogy a címük is sejteti – a nagysikerű Netflix-sorozathoz kapcsolódnak. Előbbi egy nosztalgikus, retrós kalandjáték, ami a NES-érát idézi vissza, utóbbi viszont már egy összetettebb program okosabb feladványokkal és alaposabb történetvezetéssel. A másik három cím (Shooting Hoops, Teeter, Card Blast) úgynevezett casual játék, különféle ügyességi, logikai feladatokkal. Nemrég jelentették be továbbá, hogy a kínálathoz hamarosan csatlakozik a Hextech Mayhem: A League of Legends Story, ami 10 dollárért lesz elérhető Nintendo Switchre és PC-re, de a Netflix-előfizetőknek a többi játékhoz hasonlóan ingyen hozzáférhető lesz.

A kínálat ugyan egyelőre harmatos, de a Netflixnek olyan szempontból jelentős az előnye, hogy egy egyedi tartalmakon alapuló birodalmat épített fel, kizárólagos üzleteket kötve tartalomkészítőkkel, nagyobb szabadságot biztosítva nekik a hagyományos filmstúdióknál, így egy megbízható és sikeres brandnek számít. Ahogy az Apple az Arcade szolgáltatással, úgy a Netflix is megtalálhatja magának azokat a kisebb indie játékfejlesztőket, akik együttműködnének velük. Vagy felvásárolhatja őket, ahogy az Oxenfree-ről ismertté vált Night School Studióval tette.

És persze arról se feledkezzünk meg, hogy számos olyan IP áll a cég istállójában, amikre játékokat lehet alapozni: mondjuk Az Esernyő Akadémia (The Umbrella Academy), a Narcos vagy A Nagy pénzrablás (Money Heist). Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy korábban sem sikerült mindenkinek ez a vállalás, elég csak arra gondolni, hogy például a Disney és Marvel brandek sem mindig fordították át értékelhető videójátékokká a legsikeresebb címeiket, és egyelőre kérdéses, hogy a Netflix mennyire lehet sikeres ezen a területen.

Idő kérdése

Egyes szakértők szerint a Netflix egyáltalán nem akar a „játékok Netflixe” lenni, inkább egy mellékútra van szüksége, ami megmagyarázza az óvatos, félgőzös indulást is. A kiadott, sorozatokra építő játékok tovább növelik a rajongók elhivatottságát egy brand irányába, ahogy a Stranger Thingsnek is stabil tábora van – emellett többletértéket kapnak az előfizetésük mellé. A streaming-szolgáltatás tehát jó eséllyel nem a Google Stadia által lepasszolt labdát akarja felvenni. Mivel a játékokat sem monetizálják, ezért nem feltétlen új bevételi forrásként tekintenek rá, inkább az előfizetések értékének növelésével akarnak bevonzani több előfizetőt.

A videójáték-ipar és a streaming közti különbség – hogy az egyik aktív, míg a másik passzív szórakozást tesz lehetővé – és az erős konkurencia miatt a videójátékos vonal legfeljebb kiegészítheti a már meglévő szolgáltatást. Ahogy a vállalat második negyedéves jelentésében írta a befektetőknek: a Netflix egytermékes cég, számos támogató elemmel, amelyek segítenek növelni az ügyfelek elégedettségét, és a videójátékok is a fő szolgáltatást tennék teljesebbé, tehát a már meglévő termék kibővítéséről van szó.

Ebből is kisejlik, mi lesz a lehetséges irány: a Netflix nem akar versenyezni a valódi játékszolgáltatásokkal, csupán a fő alkalmazás szerves részévé akarja tenni a játékokat. Ami már csak olyan szempontból is hasznos lehet, hogy a játékok értékes marketingelemek lehetnek már létező mozifilmek és sorozatok promózásában, az egyes címeik iránti elkötelezettség növelésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik