Kultúra

Videojáték-fejlesztő céget vett a Netflix

Night School Studio
Night School Studio

Új területeket hódítana meg a Netflix: a cég bejelentette, hogy megvásárolta a Night School Studio nevű videojáték-fejlesztő céget, mely Oxenfree címen futó játékával hívta fel magára a világ figyelmét. Ez a Nettfix első ilyen típusú befektetése, ám, hogy mik a megegyezés részletei, vagy mi a célja az akvizícióval a cégnek, azt nem hozták nyilvánosságra.

A felvásárolt fejlesztőcég egyik alapítója, Sean Krankel egy blogposztban arról írt, hogy az ő tapasztalataik a történetmesélős videojátékok és a Netflix eredményei abban, hogy teret adjanak a sokszínűségnek, természetesen összepasszolnak. Kiemelte: a Netflixnek kiemelten fontos volt, hogy a cégük kultúrája és kreatív víziói ne sérüljenek az akvizíció után sem, így aztán az új játékok kidolgozása mellett tovább dolgoznak majd az Oxenfree folytatásán is.

A Netflix még júliusban jelentette be, hogy belép a videojátékok piacára. Terveik szerint a játékaik a streaming-előfizetések részét képezik majd, plusz hirdetések vagy alkalmazáson belüli vásárlások nélkül. Augusztusban a Netflix androidos alkalmazására adta ki első játékait, először csak a lengyel, majd a spanyol és olasz felhasználóknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik