Tudomány koronavírus

Ezért hasonlít a klímaváltozás a pandémiához

Don Arnold / Getty Images
Don Arnold / Getty Images
A világjárvány egyik tanulsága, hogy az emberiség még egy csodafegyverrel a kezében is vonakodva áll csatasorba önmaga védelmében. A pandémiával és klímaváltozással kapcsolatban egyaránt sokan vannak még a tagadás szakaszában, az éghajlat védelmére ráadásul még a fegyverzetünk is hiányos – a megújulók önmagukban ma még nem oldják meg a problémát.

A globalizáció és az emberiség egyre növekvő lélekszáma véget vetett azoknak az időknek, amikor az egyes regionális problémák az ott élő közösségek magánügye volt, akár életben maradásuk múlhatott a kihívásokra adott válaszokon. Miután a Földet egy „bolygónyi faluvá” tettük, nincs többé magánügy:

legyen szó tömegeket érintő szegénységről, természetpusztításról, járványokról, klímaváltozásról, a következményeket együtt viseljük.

Napjainkban már az egész emberiség, de legalábbis civilizációnk ma ismert formájának a fennmaradása a tét, mégis úgy tűnik, hogy az a faj, amely le tudta igázni a Földet, a saját maga ejtette sebeket már nem képes gyógyítani. Jelenleg a klímaváltozás jelenti a legnagyobb kihívást: pusztító időjárási jelenségek, növekvő vízellátási és élelmezési gondok, háborúk, migráció, járványok – hosszan sorolhatnánk a következményeket.

Pedig „csak” arról van szó, hogy a bolygó átlaghőmérséklete néhány Celsius-fokot emelkedik. Rendkívül komplex és viszonylag hosszú folyamat, ráadásul jelentős fáziskéséssel érkezik a visszacsatolás, ezért nagyon is félő, hogy túl későn kapunk észbe. Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa a koronavírus-világjárványt hozta fel példának a 24.hu-val beszélgetve.

Az első fázis: a tagadás

A tudomány képviselői régóta figyelmeztetnek új, potenciálisan pandémiát okozó kórokozók megjelenésére, csak a „mikor” és „hol” volt még homályos. Jellemző viszont, hogy az Egyesült Államok elnöke például épp a SARS-CoV2 megjelenése előtt vonta meg támogatását a koronavírus-kutatásoktól.

NELSON ALMEIDA / AFP Koronavírusban elhunyt temetésén vesznek részt hozzátartozók Sao Paulo-ban, Brazíliában 2021. május 20-án

Az új vírus megjelenését a világ magára nézve nem vette komolyan: ide úgysem jut el; éljük tovább az életünket, egy plusz vírus ide vagy oda nem számít stb. Majd jött a tagadás: eltúlozzák, felfújják, én úgyis megúszom, az „okosak” majd kitalálnak valamit és így tovább. Aztán súlyos betegek, elhunytak és lezárások képében átütő erővel jött a visszacsatolás, majd a vakcinák formájában megérkezett a megoldás.

Csak Magyarországot tekintve több mint 30 ezer elhunyt, a fertőzöttek pokoljárása, iszonyatos gazdasági károk, lelki terhek után is több milliós azok tábora, akik nem oltatják be magukat. Mintha még mindig a tagadás korszakát élnék – úgy látszik, ilyen az ember, mint faj gondolkodása.

Várjuk a nyájimmunitást

Mit látunk a klímaváltozással kapcsolatban? A tudomány évtizedek óta kongatja a vészharangot, ahogy haladunk a jelen felé, egyre több olyan előrejelzéssel találkozunk, amely ma már a valóságot jelenti. Hőhullámok, aszályok, kiszáradó vidékek, extrém időjárási helyzetek, a gleccserek és a sarki jégtakaró olvadása, mezőgazdálkodásra alkalmatlanná váló területek.

Húsz éve állandó és egyre aktívabb a közvetlen visszacsatolás, a bőrünkön érezzük az egész világon, és itt, Magyarországon is. Sokak hozzáállására mégis a tagadás jellemző

– hangsúlyozza a 24.hu-nak Molnár László.

Marjai János / 24.hu A IV. Globális klímasztrájk Budapesten 2019. november 29-én

Kissé kisarkítva várjuk a nyájimmunitást, hogy valaki megoldja helyettünk, csak nekünk, magunknak ne kelljen tenni semmit, miközben tíz- és százmilliók dőlnek be a legképtelenebb álhíreknek. Nagyon hasonlóak tehát a reakciók, a tömegek hozzáállása, csak míg a pandémia ellen a technológia vakcinák formájában tényleg segített, addig a klímaváltozással szemben ezt már nem mondhatjuk el – mutat rá Molnár László. Legalábbis a megvalósítás jelenlegi állapota nem kielégítő.

Hagyjuk most a klímacélokat, az egyes államok érdekeit, a politikai alkukat, nézzük a gyakorlati oldalt – mondjuk úgy, a „klímavakcinák” hatásosságát!

Tárolás nélkül nem megy

A gazdasági növekedés többletenergia-igénnyel jár, amihez legfőképp szénhidrogének elégetésével jutunk. Ha önként lemondunk a legnagyobb szén-dioxid kibocsátással járó szénről, akkor a szükségletet kőolajjal, földgázzal kell pótolnunk – vagy atomenergiával. Utóbbinak egyáltalán nem kedveznek a jelenlegi trendek, előbbiek pedig jelentős szennyezők. A jövőt az úgynevezett megújuló energiaforrások, a nap-, a szél-, a vízenergia stb. jelentik, de itt van egy nagy, az időjárásból eredő probléma:

Iszonyatos a megújulók hektikussága, az általuk termelt energia tárolására pedig nincs kidolgozott, nagyban alkalmazható módszer

– mondja a meteorológus szakember.

Amíg ezt nem tudjuk biztosítani, és/vagy nem tudjuk az óceánokat is befogni az energiatermelésbe, addig a megújulók nem vehetik át a fosszilis energiaforrások helyét. Lassanként elérjük azt a felső határt, amíg a nap és a szél erejét az energiatárolás lehetősége nélkül felhasználhatjuk.

Minden változik

A szárazföldek túlnyomó többsége az északi féltekén fekszik. Ott, ahol a napsugarak beesési szöge az év nagy részében alacsony: beboríthatunk mindent napelemekkel, de nyáron túlkínálat lesz, télen pedig hiány. Attól pedig még beláthatatlanul messze vagyunk, hogy mondjuk tengeren úszó napelemszigetek energiáját juttassuk el otthonainkba, vagy például a sivatagokban termeljünk elektromos áramot kontinensek számára.

RAHMAN / AFP

A széllel hasonló a helyzet. Németország északi részén a jó kis őszi, téli ciklonok óriási energiát generálnak. Ha ezt képesek lennének tárolni, akár az egész ország fogyasztását biztosíthatnák. Csakhogy egyrészt nyáron a turbinák szinte leállnak, másrészt a szélenergia országos elosztása még mindig megoldatlan.

Minderre jönnek a klímaváltozás már most visszafordíthatatlan és egyre keményebben érezhető hatásai. Itt írtunk bővebben arról, hogy a légköri folyamatok átalakulása nyomán egyre gyakrabban alakul ki az észak-déli irányú, úgynevezett meridionális áramlás.

Ennek következtében az északi félteke szél- és napviszonyai egyre hektikusabbá válnak, az alternatív energiatermelési módok kiszámíthatatlanná válnak.

Messze még a megnyugtató megoldás, az idő viszont sürget: közvetve vagy közvetlenül világszerte évente tíz- százezrével szedi áldozatait az időjárás, és minél több elkerülni vágyott tényező csatlakozik be, a helyzet annál rosszabb lesz. A mostani pandémia fogadtatása, a rá érkező reakciók pedig azt mutatják, az emberiség még csodafegyverrel a kezében is vonakodva áll csatasorba önmaga védelmében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik