Tudomány zöldövezet

Katasztrófa vár ránk, ha nem szigorítunk a klímavállalásokon

Ilyas AKENGIN / AFP
Ilyas AKENGIN / AFP

Nem véletlenül hallani, hogy az ENSZ következő, jövő héten kezdődő klímakonferenciája óriási jelentőséggel bír: az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) elemzése szerint, ha az országok jelenlegi klímavállalásain nem sikerül állítani, a bolygó az évszázad végére 2,7 Celsius-fokkal fog melegedni, ami komoly katasztrófákhoz vezethet.

Az IFL Science cikke szerint a jelenlegi vállalások eredményei köszönőviszonyban sincsenek a 1,5 Celsius-fokos plafonnal, amit a párizsi klímaegyezményben fektettek le a világ vezetői. Az eredmények összhangban vannak a Climate Action Tracker nemrég megjelent elemzésével, amely azt mutatta ki, hogy

a legszennyezőbb országok vállalásai édeskevés változást fognak hozni.

A jelenlegi vállalások 2030-ra mindössze 7,5 százalékkal csökkentenék a károsanyag-kibocsátást, a 1,5 Celsius-fokos plafonhoz azonban ennél sokkal több, 55 százalékos csökkenésre van szükség. A 2 Celsius-fokos melegedéshez – ami még kezelhető, de már így is radikális változásokat okozna – is kevés a 7,5 százalék: 30 százalékot ehhez is el kellene érni.

Inger Andersen, a UNEP igazgatója szerint 8 évünk van arra, hogy tegyünk valamit a 1,5 Celsius-fokért, utána ez a lehetőség elúszik. Ez a 8 év alatt pedig majdnem felére kéne csökkentenünk a károsanyag-kibocsátásunkat globálisan.

Az IPCC legutóbbi jelentése szerint a bolygónak 50 százalék esélye van arra, hogy meghaladjuk a 1,5 Celsius-fokos melegedést. A cél elérhető, de drasztikus és azonnali változtatásokra van hozzá szükség. A UNEP jelentése azt is megerősíti, hogy elsősorban a G20 országoknak van felelősségük a melegedés lassításában, ők felelnek ugyanis a kibocsátások 80 százalékáért.

Kapcsolódó
Megmérgezte a Földet az emberiség
Nyilvánosságra hozta az IPCC a legújabb jelentését: nem túl rózsás a helyzet, de még tehetünk azért, hogy ne legyen élhetetlen a bolygónk.

A jövő héten kezdődő COP26-on az országoknak lehetőségük lesz növelni a vállalásaikat, és ambiciózusabb nemzeti klímastratégiával előállni. Ha ez nem történik meg, felkészülhetünk, hogy a 2,7 Celsius-fokos melegedés komoly szárazságot, árvizeket, hőhullámokat, valamint a korallzátonyok pusztulását hozza majd magával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik