Bokros Lajos: Az újjáépítés csiszolatlan sarokkövei – Nemzet, népesség, világviszonyok
Államalapító királyunk emléke azt követeli tőlünk, hogy fogalmazzuk meg a magyar nemzet és a hazai népesség megmaradásához szükséges feltételeket. Ez kizárólag a modern világ viszonyainak összefüggéseibe ágyazva lehet értelmes. István király ezeréves öröksége – amit a huszadik században először a magyar arisztokrácia ostoba nagyhatalmi gőgje, másodszor a neobarokk múltidézés, harmadszor a fasiszta nemzetvesztés, végül a kommunista légvárépítés kivételes hatékonysággal félig már elpusztított – most újabb tragikus átoktól szenved a populista-nacionalista önkényuralom öncélú rombolása nyomán. Mégis, István azt várja tőlünk, az ország és a nép sorsáért aggódó hazafiaktól-hazaleányoktól, hogy legalább tűzzük le azokat a szellemi és erkölcsi útjelzőket, amelyek a kicsi nép és kicsiny nemzet vándorútján a megmaradáshoz nélkülözhetetlenek.
Majtényi László: A Pegazus-ügy
Nem adhatjuk fel a jogainkat!
Vannak emberi jogaink. Ez volt a Demokratikus Ellenzék ma újra fájdalmasan időszerű állítása. Kérdőjellel a végén, de az ezzel azonos Kis János könyvcímmel rúgta rá az ajtót a Kádár rendszerre akkor mindössze néhány ember, miközben a 20. század egyik legfontosabb morál- és jogfilozófusára (Dworkin) is utaltak: vegyük komolyan a jogainkat! Higgyük el, hogy léteznek! Ha akarjuk, érvényesülnek is. Nem voltak eme választott életstratégiával sem előzmények nélküliek, sem társtalanok. Eötvös Károlytól Sajó Andrásig nagy és nagyon különböző hazai jogászi életművek sora szólt-szól erről. És nemcsak jogászoké, az emberi jogokról verselt, a mát is oktató hangon, mások mellett Vörösmarty és Petőfi, majd Petri és Orbán Ottó is.
És társtalan sem volt ez a jelszó a rendszerváltó értelmiségiek körében, A nemzeti liberálisok között legjobb formájában Csoóri Sándor is hasonlót képviselt, és nem csak a nemzeti elnyomást elszenvedők védelmében, továbbá például Elek István máig nem tágít jogaink védelmétől. Tisztelet érte.
Sólyom egyik korai, máig fontos jogtudományi könyvét is egy Illyés verssorral kezdte: „Jogot tehát az árnyalatnak!”. Folytatom is: „Jogot tehát az árnyalatnak,/ melyben a holnap rajza áll/ s a kivételnek/ mely holnapra talán szabály”.
Váncsa István: Korlátlanul
„A Szent István Nap egyik fő eseménye az Andrássy úti hagyományteremtő Felvonulás, amelynek három egysége a Föld, a Haza és a Nemzet” – ezt az információt az Origón volt szerencsénk olvashatni, azóta is ezen morfondírozunk.
Mindenekelőtt azon, hogy „hagyományteremtő”. Józan ésszel gondolkodva azt hihetnénk, valamely esemény akkor minősül hagyományteremtőnek, amikor már létezik a hagyomány, amelyet megteremtett. Például az 1997-es első Csabai Kolbászfesztivált senki se nevezte hagyományteremtőnek, noha az volt, ám ez csak utólag derült ki róla, nem pedig előzőleg. Az is előfordulhat persze, hogy a Felvonulás a későbbiek folyamán valóban hagyományteremtőnek bizonyul, például azért, mert megtartását a legfőbb akarat évről évre elrendeli. Ennek alapvető feltétele ugyan, hogy jövő tavasszal a szavazók a mostani legfőbb akarat megtartása és további hizlalása mellett foglaljanak állást, de ne aggódjunk, az érintett személy majd ezt is levajazza. Természetesen a leendő Felvonulásokra nem karikás ostorral kell a népet kihajtani, megy az magától, már csak azért is, mert a májusi parádékra az alattvalók jó része manapság is ábrándos tekintettel emlékezik. Transzparensek, zászlók, dísztribün, a ligetben virsli, sör. Utóbbi most is lesz, a felvonulók a Szent István Napi Bisztrókban juthatnak hozzá, a csapolt Borsodihoz például háromszázötvenért. A Kádár-korban a csapolt Kőbányai jó darabig 3,50-be került, a hasonlóság talán nem a véletlen műve, nosztalgiázzon a magyar, attól lesz derűs és elégedett.
Bán Zoltán András: Alázatos kérelem
„Hadd álljak elő egy nagyon népszerűtlen javaslattal (…) Előrebocsátom, hogy amit most mondani fogok, az nem vicc és egyáltalán nem azért adom elő, hogy utána tréfálkozzanak fölötte, továbbá azt is elárulom, hogy szerintem sem ez az ideális megoldás, nagyon közepes megoldást javaslok, amely azonban még mindig jobb a jelenlegi állapotoknál. A mai helyzetben nagyon nagy előrelépésnek tartanám, ha az Írószövetség Közgyűlése és a következő választmány, kiharcolná nekünk a könyvcenzúrát.” (Eörsi István beszédének részlete a Magyar Írók Szövetsége közgyűlésén, 1981. december 12-én).
Negyven év elteltével, hadd csatlakozzam a 90 éve született és 2005-ben elhunyt nagyszerű szellemi debattőr egyre égetőbben aktuális szerény javaslatához. Eörsi indítványa mögött alighanem az a megfontolás állt, hogy
Gadó Gábor: Ne ellenkezz a kormánnyal!
A szerző siet kijelenteni, hogy a címben olvasható felszólítás nem az ő, hanem a kormány álláspontja. A Fidesz-KDNP koalíció regnálásának második évtizedében köztudott, hogy a kabinet egy dörzsölt ügyvéd minden rafinériáját kész bevetni, hogy kibújhasson a jog uralma alól. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek (MET) évek óta folytatott harca a fennmaradásért szemléletes példákkal szolgál arra, hogy az Orbán Viktor vezette kormány miként űz csúfot a jogállamból. Amikor pl. az Alkotmánybíróság (Ab) 2013 márciusában megsemmisítette (lásd a 6/2013. (III.1.) AB határozatot), az ún. egyházügyi törvénynek (2011. évi CCVI. törvény) azokat a rendelkezéseit, amelyek alapján – az Országgyűlés hozzájárulása hiányában – számos vallási közösség elvesztette az „egyházként” működés jogát, sokan bíztak benne, hogy az alkotmánysértő helyzetet a törvényhozó haladéktalanul orvosolja. Az önkényes döntésen nyugvó besorolás helyett – más kisegyházakhoz hasonlóan – a MET is visszanyerheti „bevett egyházként” definiált jogállását és lehetőséget kap arra is, hogy oktatási és szociális célra létrehozott intézményeiben tovább végezhesse a szegények, idősek vagy más okból rászorultak szolgálatát. Nyolc évvel ezelőtt még a meglepetés erejével hatott, hogy a Fidesz-KDNP koalíció az Ab határozat kihirdetése után egy éven belül kétszer is módosította az Alaptörvényt, így igazolva az alaptörvényellenes gyakorlatot. Az Alaptörvény VII. cikkében többek között kimondásra került, hogy „Az állam és a vallási közösségek a közösségi célok elérése érdekében együttműködhetnek. Az együttműködésről a vallási közösség kérelme alapján az Országgyűlés dönt. Az együttműködésben részt vevő vallási közösségek bevett egyházként működnek. A bevett egyházaknak a közösségi célok elérését szolgáló feladatokban való részvételükre tekintettel az állam sajátos jogosultságokat biztosít”. (Lásd az Alaptörvény 2013. szeptember 26-án elfogadott ötödik módosítását.)
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
