Tech

Képkeretbe épített hangszórót villantott az IKEA és a Sonos

IKEA
IKEA

A svéd IKEA és az amerikai Sonos nem először dobnak piacra közös terméket, és a legújabb eszközük jól illik a Symfonisk termékcsaládjukba, hiszen a lámpaként és polcként is funkcionáló hangszórók után megérkezett a képkeret, ami szintén megszólaltatja nekünk a kedvenc zenéinket. A Symfonisk képkeretek fehér és fekete színben lesznek elérhetők, az előlapjuk pedig cserélhető, így – remélhetőleg – mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelő mintát, amivel díszítheti a lakását. A megjelenés valamikor júliusban várható, méghozzá 169 eurós áron, tehát itthon nagyjából 65 ezer forint körüli árcédulára kell számítani.

IKEA A képkeretnek álcázott hangszóró előlapja cserélhető.

A különleges hangszórók természetesen felakaszthatók vízszintes felületekre, vagy akár egy szekrényre, polcra is helyezhetők a falnak dőtve – csupán arra kell figyelni, hogy legyen hely elvezetni a hálózati kábelt, amit mindenképpen be kell dugni a konnektorba.

Az alig pár centi vastag képkeretbe a prémium hangcuccairól híres Sonos biztosította a technikát, ami garantálja a minőségi hangzást, továbbá a Sonos ökoszisztémával járó előnyöket: két képkeret párosítható lesz a sztereó hangélmény érdekében, illetve ezek a termékek is integrálhatók lesznek a már meglévő eszközeink közé, tehát akár a házimozi rendszerünk részévé is tehetjük őket, ha rendelkezünk Playbar, Playbase, Amp, Arc vagy Beam hangprojektorokkal.

IKEA Wifin keresztül működik, itt nincs Bluetooth kapcsolat.

A gyártó többi kütyüjéhez hasonlóan a képkeretek vezérlésre is a Sonos appból lesz lehetőség, amihez nem Bluetooth-on, hanem wifin keresztül csatlakoznak a hangszórók. Aki még nem használt Sonos eszközt, annak ez a megoldás furcsa lehet, de az alkalmazásba egyrészt integrálható a legtöbb zenés szolgáltatás (Spotify, Apple Music, YouTube Music stb.), tehát simán elérhetjük a kedvenceinket (azt is, ami a mobilra van letöltve), másrészt ezenmegoldásnak hála a telefon zenehallgatás közben is szabadon használható. Zavartalanul telefonálhatunk, akár egy videót vagy játékot is elindíthatunk, egyik sem fogja megszakítani a zenelejátszást, és az extra hangok sem fognak megszólalni a képnek álcázott hangszórón keresztül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik