Tech

Szuperokos és strapabíró hordozható hangszóróval állt elő a Sonos

Sonos
Sonos

A prémium kategóriás hangcuccairól híres Sonos közel egy éve mutatta be első hordozható termékét, a Move-ot, ám a gyártó nem állt meg itt: idén előrukkoltak a Roam nevű hangszóróval, ami nemcsak kisebb, mint a tavalyi megoldás, de jóval okosabb is.

Kapcsolódó
A Sonos új hangszórója most pont arra nem használható, amire kitalálták
A Sonos Move egyik legfontosabb funkciója, hogy bárhová magunkkal vihetjük – csak épp most jobb, ha inkább nem megyünk sehova.

A fekete és fehér színekben érkező Roam 168 mm széles, 62 mm mély és 60 mm magas, a súlya mindössze 430 gramm, belül pedig egy közép- és egy magassugárzó kapott helyet, méghozzá két H-osztályú erősítő kíséretében. Az eszköz USB-C-n keresztül tölthető, de külön vásárolható mellé vezeték nélküli megoldás is, akkumulátorról pedig 10 órányi lejátszást ígér a Sonos.

Sonos Fekve és állítva is simán használható.

A Roam oldalán/tetején (attól függ, hogy használjuk) nyomógombok kaptak helyet, amikkel elindítható/szüneteltethető a zene, átugorhatunk számokat és állítható a hangerő. Az IP67 védelemnek hála a hangszóró víz- és porálló, a strandon sem kell aggódnunk miatta, simán kibírja, ha valamiért ne adj’ isten elmerülne a vízben, és a strapabírására sem lehet panasz, hiszen a burkolat úgy lett kialakítva, hogy az eszköz simán túlél némi zuhanást vagy más balesetet.

Ezek a specifikációk egy ideje persze nem számítanak újdonságnak a hordozható hangszórók piacán, de a Sonosnak azért van még néhány olyan trükk a tarsolyában, ami sokak számára teszi majd vonzóvá az újdonságukat – főleg, ha korábban már elkötelezték magukat a cég termékei mellett, és otthon már van egy vagy több más típusú hangcucc a gyártó istállójából. A használathoz nélkülözhetetlen kapcsolódó alkalmazáson keresztül most is több tucat streaming szolgáltatásból (köztük: Spotify, Tidal, YouTube Music, Apple Music stb.) küldhető zene a hangszóróra, de adott a lehetőség a telefonunkon tárolt zenék megszólaltatására is.

Sonos Az elmaradhatatlan gombok, amiket sokszor nem is kell használni.

Okosságok

A Roam otthon a többi Sonos termékhez hasonlóan a vezeték nélküli hálózatunkra kapcsolódik, viszont a lakást/házat elhagyva automatikusan Bluetooth üzemmódra vált (és ezúttal már adott az 5.0 a Move 4.2-je helyett), ráadásul a hangszórót a legjobb hangzás érdekében a környezetéhez kalibráló Automatikus Trueplay technológia már mindkét módban elérhető.

A legfontosabb újdonság az úgynevezett Sound Swap funkció, aminek hála a Roamon hallgatott zene egyetlen gombnyomással átküldhető a legközelebbi Sonos hangszóróra, így könnyítve meg a zene „hordozását”. Ha például a kertben használjuk a hordozható hangszórót, és kintről besétálva nem akarjuk megszakítani amit korábban hallgattunk, akkor a muzsikánk könnyedén, a telefonunk vagy más kütyü nyomkodása nélkül átadható a lakáson belüli Sonos rendszerünken.

Sonos Vihetjük szinte bárhová.

A Roam emellett klasszikus okoshangszóróként is funkcionál, támogatja a Google Asszisztens és Amazon Alexa rendszereket, és nemcsak az otthoni wifire kötve adhatunk ki neki (vagy rajta keresztül) hangparancsokat, de akkor is, ha a szabadban vagyunk, így anélkül is könnyedén vezérelhető az eszköz (lejátszott számok, hangerő stb.), hogy hozzá kellene érnünk.

A hangszóró emellett természetesen támogatja az Apple-féle AirPlay 2-t is, a vezérlése alapvetően a Sonos legújabb alkalmazásán keresztül történik, és otthoni használat esetén a Roam természetesen egy multiroom rendszerbe is beilleszthető. Aki viszont arra számít, hogy az eszköz beállítható a gyártó valamelyik soundbarja mellé extra hangszórónak, az csalódni fog, erre nincs lehetőség, ez a funkció továbbra is a Sonos One SL modellek sajátja.

A Roam április 20-án kerül forgalomba a világ minden pontján, így Magyaroszágon is. Hazánkban 65 ezer forint lesz az ajánlott fogyasztó ár, ami elsőre elég húzósnak tűnhet a hasonló hangszórókhoz képest, de a Sonos ebben a szegmensben is a prémium kategóriát képviseli, és a gyártó eddigi legolcsóbb készüléke sokak számára lehet a belépő a könnyű kezelhetőségű, egyszerűen és vezeték nélkül összekapcsolható Sonos eszközök világába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik