Belföld

„Ha Orbán nem tudja, mi a különbség egy meleg és egy pedofil között, akkor kérdezze meg Szájert és Kaletát”

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
A baloldali ellenzék sajtótájékoztatón tiltakozott a melegellenessé tett pedofiltörvény ellen, amit a Jobbik is megszavazott.

A pedofilokkal szembeni szigorúbb fellépést célzó, de később homofób rendelkezésekkel is kiegészített törvény elfogadásáról döntött a parlament kedden, a DK, a Momentum, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd emiatt bojkottálta a szavazásokat. Gombnyomás helyett sajtótájékoztatót tartottak a parlament előtt – miközben a Jobbik megszavazta a jogszabályt.

Hadházy Ákos szerint az ellenzék többsége azért maradt távol a szavazástól, mert nem akarnak részt venni „abban a rossz színdarabban, amit a kormánypropaganda megírt, és nem játsszák el azt a szerepet, amit Rogán Antal szánt nekik. A független képviselő szerint a kormánypropaganda ismét szintet lépett, amikor összemosta a pedofíliát a homoszexualitással, ráadásul egyértelmű, hogy azokra, akik a törvényt nem szavazták meg, azt fogják mondani a kormányoldalon, hogy a pedofíliát támogatták.

Gurmai Zita az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott:

Ha Orbán Viktor nem tudja, hogy mi a különbség egy homoszexuális ember és egy pedofil között, kérdezze meg Szájer Józsefet és Kaleta Gábort. Ők nagyon is el tudják magyarázni ezt a különbséget.

Hozzátette, ők Szájer jogaiért is küzdenek, amikor távol maradnak a szavazástól. Teszik ezt azért, mert „tisztességes emberek nem mennek olyan helyre, ahol gyalázatos és aljas dolgok történnek”. Gurmai hangsúlyozta, hogy a gyerekek védelme nagyon fontos pártjuknak, ezért adtak be már csaknem egy éve egy törvényjavaslatot a pedofilok szigorúbb büntetéséről.

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy „a Jobbik más utat választott tiltakozásul”, de a párt szerinte egyértelművé tette, hogy ha győznek a választáson, a törvényből kitörlik azokat a részeket, amik megbélyegzik a melegeket. Hangsúlyozta, hogy az ellenzék továbbra is egységes, és nem gondolja, hogy ezzel egy magas labdát dobtak fel a kormánypárti sajtónak és a Fidesznek. Csárdi érti a Jobbik logikáját, de szerinte ez a csapdahelyzet csak úgy kezelhető, ha nem vesznek részt ebben a „színjátékban”.

Hadházy azt mondta, örül annak, hogy az ellenzék többsége nem vesz részt a szavazáson, a Jobbik döntését viszont nem akarta kommentálni. Azt azonban ő sem hiszi, hogy az együttműködést felborítaná Jakab Péter pártjának döntése.

A sajtótájékoztatón csak három újságíró tehetett fel kérdéseket, így arra nem kaptunk választ, hogy a szavazástól távol maradó ellenzéki politikusokat meglepte-e a Jobbik döntése, illetve hogy volt-e előzetes egyeztetés az ellenzéki pártok között a szavazással kapcsolatban.

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy ami ma a Parlamentben zajlik, az a parlamentarizmus megcsúfolása. Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese pedig úgy fogalmazott, hogy Orbán rárontott a nemzetére, és „arra használja hatalmából hátralévő idejét, hogy kiépítsen egy párhuzamos világot, ahol akkor is uralkodhat kedvére, ha a következő választáson megbuktatják a Fideszt”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik