Már tavaly felismertük, hogy a járvány elsősorban nem a gyerekek fizikai egészségét veszélyezteti, ellenben számos területen közvetve hat a gyerekekre
– mondja Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi vezetője. A nemzetközi szervezet ezért már 2020-ban az egyik fő stratégiai területeként azonosította a gyerekek mentális egészségét, és már a járvány első hulláma idején elindított egy szupervíziós programot a legkiszolgáltatottabb gyerekekkel foglalkozó szakemberek számára.
A szervezet már az első karanténidőszak alatt rengeteg visszajelzést kapott azzal kapcsolatban, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek, illetve a gyermekvédelmi szakemberek is nagyon rossz állapotban vannak. Ezeket az intézményeket ugyanis gyakorlatilag bezárták, teljes látogatási tilalmat rendeltek el, az egyébként is különösen rossz mentális állapotban lévő gyerekek pedig csak napi egy órát tölthettek el a szabadban.
Ennek tudatában úgy gondolták, hogy a legeredményesebben úgy tudnak hatni, ha nem közvetlenül a gyerekeket, hanem az őket támogató szakembereket célozzák meg, így a szupervíziós program az első járványhullám idején kifejezetten a gyermekotthonokban dolgozó nevelőknek, gyermekfelügyelőknek, pszichológusoknak szólt. Az UNICEF felkért mentálhigiénés szakembereket, akik önként, fizetés nélkül ajánlották fel a szolgáltatásaikat a hozzájuk jelentkezőknek.
Később kiderült, hogy nemcsak a gyermekvédelmi szakemberek érdeklődnek a program iránt, hanem a gyermekjóléti alapellátásban dolgozók, valamint a pedagógusok is. A szervezet azt tapasztalta, hogy az elhúzódó járványhelyzet a tanárokra is óriási terhet rak, és különböző kutatások is azt mutatták, hogy a legnagyobb problémaként a járványhelyzet által okozott mentális terhelést élték meg.
A hozzánk forduló tanárok gyakran számoltak be arról, hogy feszültek voltak, aggódtak, eszköztelennek érezték magukat, miközben egyébként is gyakran fenyegeti őket a kiégés. Gyakran nem tudták érdemben a kapcsolatot ápolni se a gyerekekkel, se a szülőkkel
– ismerteti a felmerülő problémákat Szlankó Viola. A szupervíziós program során három-öt alkalom áll rendelkezésre ingyen egy jelentkezőnek, a tapasztalat pedig az, hogy aki elkezdi, sok esetben megállapodik a folytatásról a szakemberekkel.
Az iskolák újranyitása pedig már teljesen más problémákkal szembesítette a pedagógusokat és a gyerekeket egyaránt. Utóbbiak persze korosztályonként és egyénenként más gondokkal küzdenek, hiszen például mindenki máshogy tudott haladni az online oktatás során. „A magas státuszú családok az online oktatás követelményeinek sikeresebben feleltek meg, akik viszont egyébként is nehezen veszik az iskolai akadályokat, ráadásul nem állt rendelkezésükre nemcsak online eszköz és digitális kompetencia, de fizikai tér sem a haladáshoz, nagyon lemaradtak”, magyarázza a szakember.
Mindeközben bizonyos gyerekeket úgy érintett ez az időszak, hogy közben ténylegesen találkoztak a betegséggel, esetleg meghalt egy családtagjuk, az ő támogatásuk pedig nagyfokú tudatosságot igényel. Ezen kívül nem szabad megfeledkezni a bántalmazást átélt gyerekekről sem, hiszen ebben az időszakban jelentősen nőtt családon belüli erőszak gyakorisága.
Előfordulhat, hogy azok a gyerekek, akik valamiféle bántalmazást elszenvedtek, az iskolában találkoznak először olyan személlyel, akinek ezt elmondanák. Az iskola egyik feladata a sok közül, hogy a jelzőrendszer tagjaként működjön, azaz ha egy gyerek otthon nincs biztonságban, vagy sérelem, bántás éri, akkor annak jeleit fel kell ismernie
– hangsúlyozza a gyermekvédelmi vezető.
Annak érdekében, hogy az iskolák minél tudatosabban tudják kezelni az ilyesfajta helyzeteket, és képesek legyenek beszélgetni ezekről, az UNICEF kiadott egy COVID-19: Visszatérés az iskolába című kisokost, amely a pedagógusoknak és az iskolai vezetőknek olyan gyakorlati tippeket és tanácsokat ad, hogy időben felismerhetik a különféle sérelmekre utaló jeleket, amelyek láttán meg kell szólalni a vészcsengőnek a fejekben.
Akadnak persze olyan gyerekek, akiknek ezeknél kevésbé drámai problémákkal kell megküzdeni, mégis fontos, hogy azokat se hagyjuk figyelmen kívül, például a serdülő korosztálynak jókora érvágást jelent, hogy kimaradtak olyan fontos közösségépítő események, mint a bankett vagy a szalagavató, amelyek az érés és az identitásuk fejlődése szempontjából is jelentőséggel bírnak.
Az iskolának így foglalkoznia kell azzal, hogy újraépítse a különböző közösségeket, valamint megerősítse a társas kapcsolatokat, a tanárok pedig ebben a folyamatban kitüntetett szereppel rendelkeznek. Szlankó Viola úgy véli, a járvány fontos tanulsága, hogy az iskolában meg kell próbálni az eddiginél jóval tudatosabban kezelni a lelki egészség témakörét.
Ne csak arról szóljon az iskola, hogy van matek-, biológia- meg kémiaóra, aztán a gyerekek hazamennek, hanem arra is maradjon idő, hogy a gyerekek elmondhassák, hogy vannak, hogy érzik magukat, mire lenne szükségük, vagy épp milyen kihívásokkal küzdenek meg
– fogalmaz.
A problémát az okozza, hogy egy átlagos iskolában legtöbbször ehhez nem áll rendelkezésre intézményi keret, legfeljebb a progresszívebb szellemiségű intézményekben tartanak úgynevezett nyitó- és zárókört egy nap, amikor sorra veszik, a diákok hogy érzik magukat éppen aznap.
Szlankó Viola úgy véli, ha erre nincs is mindenhol lehetőség, egy pedagógus azért valamennyi szabadsággal rendelkezik például arra nézve, mire használja fel az osztályfőnöki órát vagy az osztálykirándulást. Az UNICEF viszont szeretné felhívni rá a figyelmet, hogy rendszerszintű változásokra van szükség, azaz az oktatás részét képezze a mentális egészség témaköre.
Noha a tanév véget ért, a szakember nyomatékosítja, hogy a járvány okozta problémák nem múlnak el egyik pillanatról a másikra, így szeptemberben még ugyanúgy szükség lehet az általuk kiadott kisokosra, mint most. Ezt valószínűsítik a nemzetközi kutatások is, hiszen például a 2003-as kínai SARS-járvány után a fertőzésen átesettek és hozzátartozóik még másfél évvel később is a poszttraumás stressz tüneteit mutatták.
Az, hogy valaminek, ami indukált egy állapotot, már vége, még nem jelenti azt, hogy megszűnik az az állapot, és feltételezhetjük, hogy egy ilyen hosszú időszak, mint ami a gyerekek életéből kimaradt, tartós hatása lesz
– mondja.
A kisokos alapvetően a tanároknak szól, ám nyáron a szülők is sokat tehetnek azért, hogy gyermekük jobban legyen, természetesen attól függően, mennyi lehetőség, erőforrás áll ehhez rendelkezésükre. Aki megteheti, az igyekszik a társas ingerek kimaradását pótolni különféle táborokkal és foglalkozásokkal, hiszen ideális esetben most minél több inger éri a gyerekeket, annál jobb. A szakember megjegyzi, hogy épp ezért kulcsfontosságú lenne, ha az alacsony jövedelmű családoknak is rendelkezésre állnának olyan táborok nagy számban, ahol érdemben foglalkoznak a gyerekekkel.
A gyermekvédelmi vezető ugyanakkor idéz egy kutatást, amely során kiderült, hogy a közép és felső középosztálybeli családokban élő gyerekek ugyan nem szenvedtek hiányt olyan területeken, ahol hátrányos helyzetű társaik igen, a legnagyobb stresszt esetükben a megnövekedett szülői elvárások okozták.
A távoktatás alatt ugyanis a szülők aggodalmát sokszor az okozta, hogy mi lesz, ha gyermekük így nem tanul eleget, nem teljesít úgy, ahogy kellene, és a sikerorientált szülői attitűd, ami egyébként is nyomasztó a gyerekek számára, jócskán felerősödött. A szakember ezért úgy látja, tanulságként szolgálhat a szülőknek, ha tudják, hogy a túlzó elvárásaik olykor szorongást és depressziós tüneteket idézhetnek elő ebben a társadalmi csoportban.
A pszichológiai ellátórendszer ugyanakkor nagyon rossz állapotban van Magyarországon, teszi hozzá, ezért az UNICEF Magyarország támogatja, hogy javuljon az ellátás.
Ahhoz, hogy mindez változzon, szükség lenne valamiféle cselekvési tervre, például mentálisegészség-akciótervre, viszont egyelőre nem mutatkozik semmiféle szándék ennek megalkotására a döntéshozók részéről. Arról nem is beszélve, hogy még mindig bőven övezik sztereotípiák a lelki egészséget érintő segítségkérést, erős stigmatizáció és szülői szégyenérzet kíséri, ha egy gyerekkel pszichológushoz fordulnak.
A gondolkodásmód átalakulásához fontos, hogy beszéljünk erről a témáról, formálni kell a társadalmat, és még így is vélhetően éveknek, évtizedeknek kell eltelni a negatív asszociációk megszűnéséhez.
