2022 januárjától az Országos Mentőszolgálat irányítása alatt működtetnék az addigra alaposan átszabott orvosi, alapellátási ügyeletet, derül ki a Népszava birtokába jutott dokumentumból. Az országosan egységes ügyeleti és sürgősségi rendszer kialakításáról szóló információkat Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs igazgatója is megerősítette.
Az új rendszert már a közeljövőben ki is próbáljak, kezdésként Hajdú-Bihar megyében július elsejétől. A Népszava szerint ha ez az első 30 napban sikeres lesz, úgy az OMSZ az új feladatokra megkezdi az orvosok és mentőtisztek toborzását.
A tervezetben az áll, hogy a páciensek segélyhívásai a mostani ügyeleti centrumok helyett a mentőszolgálat központi számára futnának be, itt a diszpécser egy alapos kikérdezés után döntene a beteg további ellátási lehetőségeiről. Az azonnali segítségre szorulókért mentőt küldhet, vagy ha a páciens járóképes egy ügyeleti pontra adhat neki időpontot.
A cikk szerint utóbbiak lehetnek a nagyobb lélekszámú településeken a korábbi alapellátási ügyeletek, illetve a járásközpontokban kialakított sürgősségi fogadópontok is.
A járási ügyeleti központokban kétágyas fektetőkkel, kisebb sürgősségi központokat hoznának létre, itt a betegeket hat órán keresztül megfigyelhetnék, laborparamétereket mérhetnének. Ha valaki nem lesz jobban, továbbszállítják a megyei sürgősségi ellátóhelyre.
A koncepció szerint törekednének arra, hogy a 18 évnél fiatalabbakat lehetőleg gyermekorvosok lássák el. Erre a nagyobb településen gyermekpraxis-közösségek létrehozását ajánlják, illetve hogy működjenek megyei gyermek-sürgősségi központok is.
A tervezetben szerepel az is, hogy a háziorvosokat is bevonnák az ellátásba, ők este 22 óráig látnák el egyes helyeken a készenléti feladatokat.
A lapnak egy meg nem nevezett szakértő arról beszélt,
ha ez a terv megvalósul, akkor ugyan most egy nehezen, de mégis működő rendszert borítanak fel. Valószínűleg a betegek egy részének távolabbra kell utazniuk majd ellátásért, sérülhet a biztonság érzetük. Mindez akkor is érdeksérelmet okoz a lakosságnak, ha szakmailag esetleg elfogadható lenne az új rendszer.