Hallottak már a VX nevű idegméregről? Ez a halvány sárgászöld folyadék a valaha létrehozott legveszélyesebb vegyi anyagok egyike, melyből alig néhány mikrogrammnyi is elég egy felnőtt ember halálához. A VX a bőrön keresztül szívódik fel, izomgörcsöket okoz, melyek a tüdő izmait is érintik, s így leggyakrabban légzésleállás lesz a halál konkrét oka. Így halt meg az a férfi is, akit 2017 februárjában a malajziai Kuala Lumpur repülőterén két ismeretlen fiatal lány megtréfált: lesből, hátulról befogták a férfi szemét, majd a poén végrehajtása után elsiettek kezet mosni. A férfi egy órán belül halott volt. Ez a férfi Kim Dzsongnam volt, Kim Dzsongil elsőszülött fia, Kim Dzsongun féltestvére, aki nem akart ugyan Észak-Korea vezetője lenni, de hivatalosan lehetett volna – ezért kellett meghalnia. Erről mesél A kivégzőosztag című dokumentumfilm.
A film a bírósági-nyomozási drámák mintájára készült – csak éppen doku. Fókuszában pedig valójában nem is Kim Dzsongnam, az ő észek-koreai politikában betöltött helyzete, személyének kockázatos volta és halála van, hanem az a két fiatal nő, akik a merényletet végrehajtották. Ez a két maláj lány eredetileg mint komolyan kiképzett, profi bérgyilkos szerepelt a hírekben, ám ahogy az események haladtak előre, egyre egyértelműbbé vált, hogy Siti Asiyah és Doan Thi Huong úgy hajtották végre a modern politikai merényletek egyik legborzalmasabbikát, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy mit csinálnak.
Minderről, persze, nem észak-koreai beszámolókat kapunk. A film legtöbb megszólalója maláj: újságíró, aki az ügyről tudósított, ügyvédek, jogvédők, egy amerikai oknyomozó. A kép, ami elmondásukból, az elérhető felvételekből és a bírósági videófelvételekből kirajzolódik, meglehetősen bizarr: a két lányt ugyanis úgy szervezték be politikai merénylőnek, hogy valójában azt hitték, cuki kandikamerás videókban szerepelnek, így emelve ázsiójukat mint modell, színésznő és influenszer. A dologban természetesen az a legérdekesebb, ahogy a lányokat ráérősen, hosszú hónapok alatt beszervezték az akcióra: kísérteties az a számító intrika, amivel pontosan kiszámították, kik lehetnek azok a lányok, akikkel érdemes lehet elkezdeni dolgozni a majdani akcióhoz vezető úton, őket hogyan lehet megbízható, hálás és gyanútlan munkaerővé tenni, majd ugyanilyen gyanútlanul eszközként használni a merénylethez.
A két lány maga volt a becserkészhető naiva szótári illusztrációja: családjuk annyira volt szegény, hogy a lányoknak meg kellett dolgozniuk azért, hogy kikaparják maguknak a gesztenyét, de annyira mégsem nélkülöztek, hogy ne jutott volna el hozzájuk a jobb élet lehetőségét ígérő influenszerkultúra. Csinosak, fiatalok és szereplésre készek voltak, örültek, ha megmutathatták magukat, és alighanem azt hitték, megfogták az isten lábát azzal, hogy megkapták azt a munkát, ami végül a vesztüket okozta: vírusvideóknak szánt felvételekben kellett szerepelniük, rövidke klipekben, melyekben megvicceltek valakit, ártalmatlanul, de azért eléggé ahhoz, hogy a nézőnek vicces legyen. Nem kellett beleszakadni, nem kellett a jó hírnevüket kompromittálni alulöltözöttséggel vagy neadjisten szexmunkával, kaptak elég fizetést ahhoz, hogy kényelmesebben élhessenek, mint valaha, és még a családnak is jusson hazaküldhető bőven. Aztán az ígéretes színésznői karriernek börtön és bíróság vetett véget, ahol a tét a halálbüntetés volt.
Valójában, persze, a két lány csak a gyanútlan végrehajtó szerepét kapta, a háttérben észak-koreai férfiak álltak némi japán érintettséggel, csak hogy eltereljék magukról a gyanút, diplomaták, vegyészek, maffiafőnökök és piti közvetítők egyaránt, egész sokan, és természetesen egyiküknek sem kellett semmiféle felelősségre vonással sem szembenézniük: a merénylet után néhány órával már visszatértek Észak-Koreába. Ahol, mint ismeretes, azóta is a szent hegyről leszállt Kim család már nem olyan ifjú, de annál kíméletlenebb sarja, Kim Dzsongun a teljhatalmú vezér – és már „csak” a hűtlen diplomaták és kispályások miatt kell aggódnia, holmi esetleges trónkövetelők okán nem. Hogy mindehhez a kisember csak feláldozható eszköz, azt persze eddig is sejtettük, de A kivégzőosztag olyan mélységig ás a nagypolitika kisstílű harcaiba – mindezt ügyesen tálalt, feszes, krimibe illő formában –, ami mindenképpen tanulságos, főleg ha mellé tesszük, hogy a kiépülő antidemokratikus rendszerekkel kapcsolatban nekünk is van némi tapasztalatunk.
A kivégzőosztag a Távmoziban, illetve a múlt hétvégi nagy nyitás után már igazi mozik valódi nagyvásznain is nézhető.
