Csütörtökön indított sorozatunkban – ahogy már megszokhatáttok – egy-egy vébé résztvevő ország különlegességeiből csemegézgetünk. Ma az este hatkor meccselő Belgiummal kezdjük a sort. Tőlük egészen sokáig a Hupikék Törpikék voltak a favoritok. Aztán megismerkedtünk gasztronómiai csúcsteljesítményeikkel, jelesül a csokival és a sörrel is. Ez utóbbiból igencsak sok kell, hogy elviseljük mai zenei ajánlatunkat, de nem szaladnánk ennyire előre, jöjjön előbb a közmondás!
Il vaut mieux l’enfer qu’une femme. Tous les deux nous font souffrir mais, au moins, l’enfer nous tient chaud! Ami magyarul úgy hangozna, hogy “egy nőnél még a pokol is jobb, mindkettő szenvedést okoz, de a pokol legalább melegen tart”.
Ennek jegyében ma nem is a belgák első világhírű női előadójától, a Soeur Sourire (Mosoly Nővér) nevű apácától választottuk gigaslágerét, hanem egy első (második és sokadik) hallásra is bizarr, ennek ellenére rendkívül népszerű dalt ajánlunk Plastic Bertrandtól.
Mint már említettük, a keddi meccsnapon akár Brazília, vagy éppenséggel Mexikó válogatottja is biztos továbbjutó pozicióba kerülhet. Mondhatni félúton vannak a kieséses szakasz felé. Ehhez passzoló algériai közmondást ismertetnénk meg veletek. Franciául úgy hangzik, hogy Vouloir arriver, c’est avoir fait la moitié du chemin. Magyarosítva pedig így: Aki meg akar érkezni, az már meg is tette az út felét.
Zenében maradunk a sláger vonalon. Algériában ugyanis egyértelműen ennek számít a nálunk talán annyira nem ismert rai könnyűzenei stílus, ami az arab népzenei elemek mellett nyugati motívumokat is tartalmaz, például popos, jazzes vagy éppenséggel reggae-s elemeket. Eredetileg egy szívhez szóló szerelmesdallal kábítottuk volna olvasóinkat, de az élet úgy hozta, hogy a rai három nagyágyújának közös produkcióját reklámozzuk inkább. (aki Khaled balladájára kíváncsi, kattintson ide)
