Belföld

Fidesz: eladták az egészségügyet az SZDSZ-nek

Gyurcsány Ferenc eladta az egészségügyet az SZDSZ-nek, az ágazat átalakításának egyetlen mozgatórugója, hogy a kormány rátegye a kezét az egészségügyi kassza milliárdjaira – közölte Navracsics Tibor.

A Fidesz frakcióvezetője felidézte, hogy a miniszterelnök hétfőn a parlamentben azt mondta: senkinek esze ágában sincs privatizálni az egészségbiztosítást, ugyanakkor Horn Gábor egy szerdai lapinterjúban már arról beszélt, hogy a jelenlegi koncepció szerint a biztosítók tulajdoni aránya – a 49 százalék magántőke, 51 százalék állami tulajdon – a jövőben valószínűleg a magánszféra javára változik majd.

A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a biztosítók és a kormányzat közötti szerdai megbeszélés után az egyik magánbiztosító képviselője azt mondta: szóbeli ígéretet kaptak a kormánytól, hogy amennyiben veszteséges lenne az egészségbiztosítási piac, akkor az állam pótolni fogja a biztosítók veszteségét.

Navracsics Tibor szerint ez a két nyilatkozat egyrészt azt jelenti, hogy többségi magántulajdonú biztosítókban gondolkodik a koalíció, másrészt pedig azt, hogy Gyurcsány Ferenc – korábbi álláspontjával szemben – „eladta az egészségügyet a SZDSZ-nek”, és az egészségügy jelenlegi átalakítási terveinek egyetlen mozgatórugója, hogy a kormány rátegye a kezét a egészségügyi kassza milliárdjaira.

Szerinte a kormány a lehető legrosszabb forgatókönyvet választotta a több-biztosítós rendszer kapcsán, hiszen amellett, hogy magántulajdonú profitorientált biztosítók uralják majd a piacot, ahol a profit lesz a vezérlő szempont, a kormány még garanciát is vállal az esetleges veszteségek megtérítésére. Így amellett, hogy az emberek befizetéseit tartalmazó egészségbiztosítás kassza a magánbiztosítók profitját fedezi, a profitkiesést is közpénzből fizetik majd – tette hozzá.

Az Egészségügyi Minisztérium sajtóirodája közleményében arra kérte a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy az egészségügyi reform most induló szakaszában tárgyilagos érvekkel vitázzon, és ne képtelen, hangulatkeltő rágalmakkal riogassa a közvéleményt.


“A valóság az, hogy a kormány semmilyen garanciát nem ígért a biztosítók nyereségességére. Minden, a nyilvánosságban ezzel kapcsolatos állítás téves” – áll az közleményben. Meggyőződésünk, hogy a biztosítottaknak és a betegeknek az a jó, ha a biztosítók versenyeznek értük. Garantált nyereség esetén a biztosítók nem versenyeznének, ezért ilyen megoldást a kormány részéről senki nem támogatna” – szerepel a szaktárca közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik