Kabát Péter a Life TV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorának felvételén beszélt arról, hogy még aktív futballistaként a kilencvenes években tizennégy csapattársával egymás után közösültek egy lánnyal. Ez a műsorrészlet nem is került adásba, csak a Ripost promózta ezzel a szaftosnak vélt részlettel a műsort. Az ügy érthetően felháborodást keltett, hiszen a történet akár a szexuális kényszerítés gyanúját is felvetheti, Kabát pedig az Instagramon kért bocsánatot, hozzátéve, sosem titkolta múltját, a 25 éve történt esetről már 2012-es önéletrajzi könyvében is írt.
Kérdésünkre, hogy a szexuális visszaélés gyanúját felkeltő története után továbbra is tervezi-e a csatorna, hogy szerepelteti Kabátot a jövőben a műsoraiban, az RTL Magyarország azt válaszolta, a közeljövőben látható lesz az RTL Klub műsorán egy olyan, korábban felvett produkció, amelyben Kabát Péter közreműködött.
Kabát esete egyáltalán nem számít kirívónak hazánkban, jó pár hírességről tudunk, akik nem teljesen feddhetetlen előéletük ellenére is szerepelnek a médiában vagy különböző műsorokban. Fontos leszögezni, hogy nem mindegy, ki, mikor és miben tett esetlegesen helytelen lépést, illetve annak következményei és helyreállítási próbálkozásai is változóak, természetesen.
A modernkori Rózsa Sándor
Itt van mindjárt Ambrus Attila, vagyis a Viszkis esete. A 1993 és 1999 között bankokat, takarékszövetkezeteket, utazási irodákat és postákat összesen harminc alkalommal kirabló Ambrust 2002-ben tizenhét év fegyházbüntetésre ítélték, de jó magaviselete miatt 2012-ben feltételesen szabadlábra helyezték. A férfiről 2017-ig nem lehetett sokat hallani azon túl, hogy a börtönben hobbiként végzett kerámiázást folytatta, és alkotásait árusítani kezdte. Abban az évben derült ki, hogy Antal Nimród A viszkis címmel filmet készít róla, melyben Ambrust Szalay Bence alakította.
Innentől kezdve egyre többet lehetett látni Ambrust különböző műsorok szereplőjeként feltűnni. 2017-ben a TV2 Ázsia Expressz című műsorban szerepelt, melyben a celebritásoknak párosával kellett Ázsiát átutazniuk egy kalandos verseny keretében. A műsor pikantériája, hogy Ambrus versenytársa az ugyancsak büntetőügyben érintett Berki Krisztián volt, ráadásul a páros meg is nyerte a műsort és az azzal járó tízmillió forintos főnyereményt. Közösen átélt kalandjukról könyvet is írtak, több tízmilliós összeget keresve ezzel. Ambrus azóta több kereskedelmi csatorna műsorában is szerepelt, ilyen a Life TV-s Vacsorakirály, a TV2-n nemsokára új évaddal jelentkező Nicsak, ki vagyok és a szintén ezen a csatornán nemsokára induló Farm VIP.
Ambrust sokáig egyfajta Rózsa Sándorként aposztrofálták, de az elfogására alakult nyomozócsoport egyik tagja a férfi 2012-es szabadulásakor azt nyilatkozta, ez visszatetsző, hiszen Ambrus „egyáltalán nem volt egy Grál-lovag”, rablássorozata végén ráadásul egyre brutálisabbá vált, utolsó bankrablásai egyikénél például fejbe verte fegyverével az egyik női alkalmazottat. Ez a kettősség Antal Nimród filmjében is látható, melyben A viszkis akciói mellett keretként megjelenik a kihallgatás is. A Schneider Zoltán által alakított Bartos nyomozó azzal szembesíti Ambrust, hogy semmi nem igaz a körülötte kialakult legendából, hiszen egy veszélyes bűnözőről van szó. Mindezek ellenére Ambrus azóta is állandó szereplője a bulvársajtónak: eseményszámba megy, hogy megmutatja az egyéves lányát vagy éppen a feleségét, mint a már említett Vacsorakirályban tette. Két éve a 24.hu Ady 100 sorozatában is szerepelt, A bűnök kertjében című verset olvasta fel.
Foci, adócsalás, herevasalás, politika
Berki Krisztián a 2000-es évek elején igazolt futballista volt. Sérülése miatt korán visszavonult, majd a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója volt 2010-ig. Az utóbbi öt-tíz évben egyre többet fordult meg a médiában, mára pedig hosszú listát lehet arról írni, milyen kereskedelmi csatornás műsorokban szerepelt. A sort a 2013-as Édes élet nyitotta a TV2-n, melyben amellett, hogy Berki és akkori barátnője, Hódi Pamela mindennapjaiba tekinthettek bele a nézők, híres herevasalására is elkísérhették többek között. Aztán sok más műsor után jött a már említett Ázsia Expressz, majd a TV2 reggeli műsorának vezetése. 2019 nyara újabb fordulatot hozott, amikor egy medencéből, csuromvizesen kilépdelve bejelentette, főpolgármester-jelölt lesz, habár mások mellett mi is azt gondoltuk erről, hogy mindez valójában csak vélhetően politikai megrendelésre véghezvitt ócska trollkodás. Úgy tűnik, Berki továbbra sem végzett a politikával, néhány hete derült ki, hogy pártot alapított és indul a választáson. Hogy ez hogyan fér majd össze a műsorvezetéssel, amit mostanában a Life TV-n űz, nem tudni, de ha nem lenne elég ennyi sem Berkiből, ugyanezen a csatornán nemrég az Összezárva Hajdu Péterrel című műsorban volt látható, hamarosan pedig a Viasat6-on induló Celebcellában fog feltűnni.
Berki azonban nem csupán médiaszerepléseivel került be a hírekbe. 2016-ban folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt gyanúsítottként hallgatták ki a NAV Bűnügyi Igazgatóságán. A gyanú szerint Berki vállalkozása, a BK Movie Star Kft. 2013 októbere és 2014 szeptembere között olyan számlákat szerepeltetett a könyvelésében, amik mögött nem volt valós gazdasági teljesítés, azok csak azért kerültek be a könyvelésbe, hogy áfatartalmukat le lehessen vonni. Az adónyomozók szerint Berki a fiktív számlák befogadásával 7,6 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. Ugyanebben az ügyben hallgatták ki gyanúsítottként Kuna Tibort, a Fidesz-közeli vállalkozót is, akinek kommunikációs cégei összességében milliárdos állami megbízásokat nyertek el az utóbbi években. Berki és Kuna 2019-ben elismerte a bűnösségét, a médiacelebre ezért felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség.
Az ország bulijából a börtönbe
Galambos Lajos, vagyis Lagzi Lajcsi 1998-ban debütált Péntek esti Dáridó című műsorával a TV2-n, mellyel a mulatós zene végleg a mainstreambe került Magyarországon. A műsor sokáig töretlen népszerűségnek örvendett, Lagzi Lajcsi és a Dáridó kulturális jelenségéről még György Péter is írt az Élet és Irodalomban, és amellett, hogy „egy kicsit unalmas és nem különösképp lényeges műsorként” jellemezte azt, elismerte,
a műsor egy korszak kezdete, ekkor tűnt fel először a magyar médiában – leszelídítve és roppant óvatosan – az első szelet abból a tortából, ami milliónyi magyar ember mindennapi kultúrája, először hangzottak el azok a dalok, amelyeket amúgy mindenki ismer, s amelyeket ki kedvel, ki nem, ki rajong értük, ki hányingert kap tőlük.
A rendszerváltás idején hódító lakodalmas rock egyik új sztárjaként feltűnt Lagzi Lajcsi tehát nagyon ügyesen kiaknázta a lehetőséget, és a képernyőre varázsolta péntekenként az ország buliját, főszerepben Zámbó Jimmyvel, a Romantic együttessel vagy éppen olyan külföldi szappanopera-sztárokkal, mint Thalía vagy Natalia Oreiro. A Dáridó megszűnése után a Szuperbuli című műsorral folytatta, de már a közszolgálati tévén, majd az RTL Klubra költözött.
Ebből a sikerből jött aztán hirtelen Galambos áramlopási ügye 2015-ben. A zenész mocsai birtokán, illetve tatai Boglárka Apartmanparkjában illegális áram-, gáz- és vízvételezés jeleire bukkantak a szolgáltatók. Később kiderült, Galambos 30 millió forintnyi közüzemi díjat csalhatott el úgy, hogy éveken keresztül a mérőórák megkerülésével használta az áramot, a vizet és a gázt, míg a szolgáltatók felé csak a mérőórákon jelzett minimális fogyasztást fizette. 2015 szeptemberi letartóztatását követően négy hónapot töltött a börtönben, de még évekkel később is zajlott a pere. A zenészről legutóbb akkor írtunk ennek az ügynek kapcsán, amikor nem fogadta el a vádalkut, illetve egy alkalommal nem jelent meg tárgyalásán, mert rosszul lett. A képernyőről viszont nem tűnt el: hol a TV2 Mokka című vendége volt az említett rosszulléte miatt, később a Life TV Nyugi! Köztünk marad című műsorában szerepelt, illetve nemrég az Összezárva Hajdú Péterrel vendége volt ugyanezen a csatornán.
A színészként és tévés műsorvezetőként is egyaránt országosan népszerű Stohl András 2010-ben ittas állapotban, illetve egy csík kokain elfogyasztása után összeütközött két, szabályosan közlekedő autóval, miután gépkocsijával áttért a szemközti sávba. A balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan. Az ügyészség súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolta meg Stohlt, melyet később orvosi szakértői véleményre alapozva maradandó fogyatékosságot okozó egészségkárosodás minősítésre változtatták. A színészt tíz hónapos börtönbüntetésre ítélték, melyből végül öt hónapot kellett letöltenie.
Stohl a büntetése letöltése után 2013-ban a Vígszínházhoz szerződött, majd később a televízióba is visszatért: hol műsorvezetőként (A Bank, A Piramis, Újratervezés) vagy zsűritagként (Sztárban Sztár) volt volt látható, jelenleg pedig a Dancing With the Stars egyik műsorvezetője.
Ha Kabát Péterrel kezdtük a felsorolást, fejezzük be egy, a focinál jóval több sikert hozó sportág képviselőivel: a kajakos Kucsera Gábor és Dudás Miklós egyaránt doppingvétséget követően lett celeb, a világbajnok Dudást – aki idén a Nyerő Párossal lett igazán híres – egy évvel az eltiltása után ruhalopáson is kapták barátnőjével.
A magyarok és a betyárromantika
Hogy csak a magyarok sajátos jellemzője-e a Rózsa betyáros, romantikus hős éltetése, illetve mit sugall a média a szerepeltetésükkel, arról Kende Anna szociálpszichológust kérdeztük. Bár a szakember szerint valóban van egyfajta romantikus képünk, vágyunk arra, hogy legyenek a világban olyan emberek, akik bátran szembemennek az igazságtalan, elnyomó rendszerekkel és uralkodókkal, ez egyáltalán nem magyar specialitás.
Bár van ennek egy vonzereje, és ezeknek a személyeknek akár megbocsájtjuk, ha törvényen kívül is teszik ezt, ez egyáltalán nem magyar specialitás, Robin Hood példája jól illusztrálja ezt. De lehetnek olyan összefüggések is, hogy milyen történelmi élményekkel rendelkezünk. A magyarokat erős, kollektív áldozati tapasztalatok jellemzik, hőseink is inkább bukott forradalmakhoz, szabadságharcokhoz kapcsolódnak
– fogalmazott.
A bűnbe esettek megítélés kapcsán Kende Anna két ellentétes folyamatot említ meg. Az egyiknél jellemző, hogy nem vagyunk képesek valakit feloldozni, és hiába üli le a büntetését, egy életen át bűnözőként fogunk rá tekinteni. Ez persze nagyban függ attól is, hogy milyen bűncselekményt követett el.
A másik oldal mögött a szociálpszichológus szerint nagyrészt az áll, hogy szeretnénk azt hinni, az emberek megváltozhatnak.
A média pedig lehet, hogy csak azért nyúl ezekhez a személyekhez, mert nagyobb figyelmet kapnak, illetve azért, mert az embereket vonzza a bűnügyeknek a megismerése, elég csak a krimikre gondolnunk
– teszi hozzá.
Kende nem gondolja, hogy egy random bűnözőt fel lehetne úgy emelni és betenni a tévébe, mint például Ambrus Attilát, akinek betörései nagyon foglalkoztatták az embereket annak idején. Vagyis a bűncselekmény-sorozat specialitását övezte nagy kíváncsiság, emiatt lett érdekes maga az elkövető személye, aztán később az, hogy új életet kezdett. Ebben van valami népmesei, fogalmaz.
A pszichológus felhívja a figyelmet azonban arra is, hogy sok ismert ember bűncselekményeit kimagyarázza akár a média, akár maga az illető, így még akkor is elfogadhatóak lesznek a közönség egy része számára, ha még nem rótták le a büntetésüket.
Ezekben az esetekben megpróbálunk pszichológiai távolságot kialakítani, és kimagyarázni a viselkedésüket olyasmikkel, hogy valójában nem is az elkövető volt a hibás, túlságosan provokálta az áldozat, satöbbi. Példaként Kiss László nemierőszak-ügyét említi.
Végeztünk egy kutatást még akkor, amikor nem ismerte be, hogy igazak a vádak. Az eredmény azt mutatta, hogy azok, akik egyébként nagyra becsülik őt, hajlamosabbak voltak azt gondolni, hogy nem történt nemi erőszak, illetve ha történt is valami, azt nem kell olyan szigorúan megítélni. Ez pontosan mutatja, hogy egy híres embernek hajlamosak vagyunk elnézni akár nagyon súlyos bűncselekményeket is. Megpróbáljuk valamilyen módon felmenteni, vagy nem hisszük el, hogy tényleg megtette.
Kiemelt kép: Csóti Rebeka / 24.hu