Albert Schweitzer Afrikában is gyógyított és az ott szerzett tapasztalatai alapján megállapította: a fájdalom nagyobb úr a halálnál is, mert léteznek olyan szörnyű kínok, amelyek rosszabbak, mint az elmúlás. A fájdalom érzékelése egy komplex jelenség, amelyet számos tényező befolyásol: az egyén érzelmi állapota, neveltetése, vallása, korábbi tapasztalatai, szociális helyzete stb.
A fájdalom olyan kellemetlen érzés, amely potenciális szöveti károsodásokkal járó sérülések veszélyére figyelmeztet, és arra készteti az egyént, hogy azt elkerülje, vagy megfelelően kezelje. A fájdalom érzékelése egy rendkívül gyors folyamat: ha például belelépünk egy rajzszögbe, azt az ingert felveszik az érzékszerveinkben, bőrünkben, izmainkban, sejtmembránjainkban található receptorok, érzékelő sejtek segítségével. A receptoroktól az ingerületet az érző (szenzoros) idegpályák szállítják a központi idegrendszer megfelelő területeihez, ahol azokat feldolgozzák (azaz az agyunk tudatosítja, hogy beleléptünk egy rajzszögbe és az fájdalommal jár).
Ám a fájdalom mértékének megítélését nagymértékben befolyásolják az olyan tényezők, mint a figyelem, az aktuális érzelmi állapot, illetve egyre több kutatás támasztja alá a genetikai tényezők szerepét is – írja a Medical Tribune novemberi száma. Depresszió, elkeseredés vagy reménytelenség esetén például ugyanazt a fájdalmat erősebbnek, elviselhetetlenebbnek érezzük.
Hogyan mérjük a fájdalmat?
A fájdalom objektíven még nem mérhető. Léteznek azonban a fájdalom mérésére használható, többé-kevésbé szubjektív eszközök. Ezek közül a legáltalánosabban használt az ún. Vizuális Analóg Skála (VAS), amely lényegében egy tíz vagy száz egyenlő részre osztott vízszintes tengely, egyik végpontján az “egyáltalán nem fáj” felirat található, másik végpontján “elviselhetetlenül fáj”. Ezen kell bejelölni az aktuális vagy átlagos fájdalom erősségét.
