Belföld koronavírus

Alapvetően változik meg mától az élet Magyarországon

Az iskolák és az óvodák bezárnak, kezdődik az otthoni oktatás időszaka, a szülők keresik a felügyelet lehetséges módjait. Az egészségügyi alapellátás is válságüzemmódba kapcsol, a fogorvosok csak sürgős esetben látnak el, a tervezett műtéteket is sorra halasztják el. Összefoglaltuk, az országos veszélyhelyzetben hogyan változik meg az életünk a mindennapokban, és milyen munkajogi szabályok vonatkoznak ránk.

Európa számos országában rendkívül súlyos korlátozásokat vezettek be a koronavírus-járvány miatt. Olaszországban már szerda este bejelentették, hogy az iskolák, kulturális intézmények és sportpályák után bezárnak a nem alapvető szükségleteket ellátó üzletek, szolgáltatók, a szállodák és a vendéglátó egységek is. Hasonló intézkedésekre kényszerült Spanyolország is, ahol szintén rendkívül gyorsan terjed a betegség, az emberek alapvetően csak az otthonuk és munkahelyük között közlekedhetnek. Ezenkívül egészségügyi intézménybe, élelmiszerboltba, patikába, bankba, biztosítóhoz, trafikba, tisztítóba, benzinkútra mehetnek, illetve előre nem látható sürgős esetben tartózkodhatnak közterületen. Szomszédaink közül kijárási korlátozásokat hozott az osztrák a kormány, megtiltották az öt embernél népesebb összejöveteleket, keddtől pedig zárva tartanak az éttermek. Drasztikus döntéseket léptett életbe a szlovén kormány is, amely a tömegközlekedés leállításáról döntött, és bezárnak a nem létfontosságú dolgokat áruló boltok Szlovákiában is.

Fotó: Farkas Norbert/24.hu

A kontinens legnépesebb országa, Németország a határai lezárásáról határozott, és beutazási korlátozások sora érvényes Európában, amivel hazatérni próbáló honfitársainknak is meggyűlhet a baja: egy magyar férfit őrizetbe vettek, miután a tiltás ellenére átlépte a cseh-szlovák határt.

Magyarországon a kereskedelmet korlátozó intézkedések még nincsenek érvényben, noha a Magyar Orvosi Kamara szükségesnek tartaná a lakhelyelhagyás korlátozását, illetve a vendéglátó és szórakozóhelyek, a sportlétesítmények, a templomok és az élelmiszert nem áruló üzletek bezárását. Karácsony Gergely főpolgármester pedig azt kérte, a kormány tegye lehetővé a polgármestereknek, illetve Budapesten a főpolgármesternek a nem létfontosságú boltok, üzletek nyitva tartásának korlátozását, szükség esetén a bezárás elrendelését. A kereskedelmi szövetség ezt ellenzi, mondván, országosan egységes szabályozásra van szükség. A kormány pedig minden bizonnyal korainak tartja a szigort, Kovács Zoltán államtitkár ugyanis az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján politikai akciónak nevezte az orvoskamara javaslatát.

Ezzel együtt a szerdán kihirdetett veszélyhelyzet és az annak nyomán hozott rendeletek Magyarországon is alapvetően változtatják meg az életet. Már csütörtök óta zárva tartanak a felsőoktatási intézmények, amelyek a távoktatásra igyekeznek átállni, és nem lehet megtartani a száz fősnél nagyobb beltéri rendezvényeket (ide értve a színházi előadásokat, filmvetítéseket), és zártkapusak lettek a sportesemények, de a legtöbb intézkedés hétfőtől érezteti igazán a hatását a mindennapokban.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

Bezártak az iskolák, rengeteg még a kérdőjel az otthoni tanulással kapcsolatban

A legfontosabb az, hogy bezártak az általános és a középiskolák, az oktatás digitális munkarenddel folytatódik. Hogy ez pontosan mit jelent, és a különböző intézmények hogyan alkalmazkodnak az új helyzethez, azzal kiemelten fogunk foglalkozni a következő napokban.

Írja meg tapasztaltait!

Diák? Szülő? Pedagógus? Kérjük, írja meg nekünk az info@24.hu címre tapasztalatait arról, hogyan kezeli a közoktatás az iskolák bezárását, hogyan folytatódik a tanítás ettől a héttől, hogyan viselik ezt a tanulók és a tanárok.

Egyelőre annyi biztos, hogy a gyerekek nem mehetnek be az iskolába, otthon kell maradniuk, a tanároknak pedig digitális eszközök segítségével kell folytatniuk a tanítást, akár otthonról, az iskolából. A hozzánk érkező jelzések alapján az iskolák többségében hétfő reggeli értekezleteken kezdik el tisztázni a lehetőségeiket, hiszen nem csupán arról van szó, hogy a különböző intézmények különbözőképpen felszereltek, de a tanárok kompetenciái is erősen eltérőek lehetnek még egy-egy iskolán belül is. Egy budapesti gimnáziumból azt mondták, náluk reálisan szerdán kezdődhet újra a tanítás, igaz, akkor nagyjából a korábbi órarend alapján.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Az első, pedagógusoknak szóló módszertani ajánlás inkább csak általánosságokat tartalmaz, e szerint amikor személyes kapcsolattartásra híján a tanárnak a tanulást támogató, motiváló szerepe kerül előtérbe: a tanulók önálló információ-felkutatását, -feldolgozását kell segíteniük. Az iskolák dolga, hogy összeállítsák a következő hetek tantárgyi tematikáit, megmutassák, melyik tárgyból, milyen feladatot kell elvégezni. Az a cél, hogy a szülők is hozzáférhessenek elektronikusan a tantervekhez. A tankönyvek többsége szabadon letölthető a tankonyvkatalogus.hu weboldalról. Az iskoláknak emellett tudatniuk kell a tanulókkal, hogyan kommunikálhatnak a pedagógusokkal, és ehhez minden elérhetőséget meg kell adniuk. Az ajánlásban emellett felsorolnak egy sor online adatbázist, segédanyagot, amelyet használatra javasolnak a Sulinet Tudásbázistól a Magyar Elektronikus Könyvtáron át a Videotanárig, de a közmédia M5 csatornája is segíti az otthoni tanulást.

A kormány ezzel kapcsoltban azt hangsúlyozza, az iskolák mellett a szülők is ügyeljenek arra, hogy a diákok csakugyan otthon maradjanak, és ne az utcán bandázzanak, hiszen az intézkedés csak így éri el a kívánt hatást, a vírus terjedésének lassítását.

Nem csupán az iskolák, hanem az óvodák és a bölcsődék többsége is bezár, miután a kormány lehetővé tette, hogy ismét a polgármesterek döntsenek a kérdésben. Ez után Karácsony Gergely főpolgármester szinte azonnal tudatta, hogy a fővárosban sem nyitnak ki az óvodák, bölcsődék, és ez a helyzet az ország a nagyvárosok többségében. A fővárosi intézmények fokozatosan zárnak be hétfőtől, de az ügyeleti rendszer minden kerületben biztosított lesz, és az étkeztetés megszervezése is a helyhatóságok dolga. A települési döntésekről érdemes az önkormányzatok honlapján tájékozódni, más ügyekben is, hiszen vannak fővárosi kerületek, ahol óvintézkedésként a játszótereket is bezárják.

A szülők csak a munkaadó beleegyezésével maradhatnak otthon a gyerekkel, önkéntes karanténra nem jár táppénz

Az iskolabezárás nyomán a szülőknek meg kell oldaniuk a gyermekek felügyeletét. Ezt nehezíti, hogy a koronavírus a legnagyobb veszélyt az idősekre jelenti, ezért a kormányzati ajánlás is az, hogy a fiatalokat ne a nagyszülőkre bízzák.

Fotó: Farkas Norbert/24.hu

Ugyanakkor a szülők otthon maradásának a lehetősége a munkáltatók kezében van. Senki nem teheti meg, hogy egyszerűen nem megy dolgozni az iskolabezárásra hivatkozva. Ez a munkavégzés jogosulatlan megtagadása, ami fegyelmi eljárással jár, de végső soron felmondás is lehet a következménye. A munkavállalónak előre kell jeleznie – a lehető legrövidebb időn belül –, ha a munkavégzése akadályozott. A helyzet kezelésére többféle módot enged a jogszabály, a lényeg, hogy úgy kell együttműködni, hogy ne veszélyeztessék se a munkáltató tevékenységét, se a munkavállaló családi érdekeit. A lehetőségek közé tartozik az otthoni munkavégzés, a szabadság kivétele, a mentesítés a munkavégzés alól, illetve a fizetés nélküli szabadság.. A dolgozó tehát kérheti az otthoni munkavégzés lehetőségét, de a munkáltató dönti el, hozzájárul-e ehhez.

A munka törvénykönyve a szabadság kivételekor is szigorú a munkavállalókkal: a jogszabály szerint mindössze 7 munkanap felett rendelkezhet, és annak kivételét 15 nappal előre köteles jelezni. Utóbbi feltétel betartása most nyilván nem volt, ettől függetlenül a munkáltató megtagadhatja a szabadság kivételét. Miként arra sem kötelezhető, hogy kérésére mentesítse a munkavállalót a munkavégzés alól. Ugyanakkor a jelenlegi kivételes helyzetben a munkáltatói reakciókat sem lehet előre kiszámítani.

Ebben a cikkünkben összeszedtük, mivel kell számolniuk a szülőknek:

Otthon maradhatok hétfőtől a gyerekemmel?
Egyelőre úgy tűnik, leginkább csak akkor, ha ehhez a munkáltató is hozzájárul.

Fontos tudni, hogy az otthoni munka nem csupán kérés, hanem utasítás eredménye is lehet. Amennyiben a munkáltató olyan intézkedést hoz, hogy a munkavállaló nem jogosult a munkavégzés helyére a járványveszély miatt belépni, illetve a munkáját köteles otthon végezni, akkor a munkavállaló köteles ezt az utasítást betartani. Ha ezt megtagadja, fegyelmivel, de akár felmondással is számolhat. Sőt szabadságra is küldhet a cégünk, hiszen szabadságunk nagyobb részéről a munkáltató rendelkezik. A munkajogi kérdéseket – például hogy jelentenünk kell-e a munkahelyünkön, ha vírusfertőzött van a környezetünkben – és válaszokat ebben a cikkünkben szedtük össze:

Így szólhat bele a koronavírus a munkánkba
Munka, karantén, táppénz, szabadság. Mit hozhat a koronavírus a munkahelyeken?

Ha valakinél diagnosztizálták a betegséget, vagy hozzátartozó ápolására szorul, a betegszabadság és táppénz elérhető lehet számára. A hatósági elkülönítés – amiről a tisztiorvos rendelkezése alapján a háziorvos dönthet – szintén táppénzre jogosít. A vállalat által elrendelt vagy önként vállalt karantén viszont nem. Vagyis amíg csak a fertőzés lehetősége, gyanúja áll fenn, addig nem jár sem betegszabadság, sem táppénz.

Sok cég ugyanakkor a magánszférában ösztönzi az otthoni munkavégzést, de a bankok is arra biztatják ügyfeleiket, hogy csak a legszükségesebb esetekben menjenek a fiókokba, ugyanezt kéri az állam a kormányablakokat felkeresni szándékozóktól (kiegészítve azzal, hogy foglaljanak előre időpontot), míg a bíróságokon rendkívüli ítélkezési szünet lépett életbe.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

A fogorvosok csak sürgős eseteket látnak el, leállhatnak a tervezett műtétek, 65 éven felüli orvossal nem találkozhatunk

A veszélyhelyzet idején az egészségügy is válságüzemmódba kapcsol, az ellátásban sok minden átalakul. Elhalasztják a szűrővizsgálatokat, az alapellátó fogorvosok csak a sürgősségi eseteket látják el, nem kell kéthetente igazolást kérni az orvostól a keresőképtelenségről,  a gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre kiállított receptek érvényesek maradnak, a vészhelyzet megszűnését követően pedig 90 napig érvényesek lesznek. A stabil állapotú krónikus betegek e-receptjeiket távkonzultációval is megkaphatják, kezelőorvosuktól távtanácsadást kérhetnek.

Mindemellett a kórházak sorra halasztják el a tervezett, azaz nem sürgősségi műtéteket.

Mindez az egészségügyi rendszer tehermentesítését szolgálja, hogy minél több erőforrás jusson a minden bizonnyal nagy számban érkező koronavírusos betegek kezelésére. Vannak azonban az idősebb orvosokat védő intézkedések is: az egészségügyért felelős miniszter megtiltotta, hogy a 65 évnél idősebb orvosok betegekkel találkozzanak a rendelőkben.

Fotó: Farkas Norbert/24.hu

A közlekedés zavartalan marad

A tömegközlekedést egyelőre nem befolyásolják a változások, de Budapesten a hétfői tapasztalatok alapján döntenek a tanítási szünet alatt érvényes menetrend bevezetéséről, a buszokon az utastér első részét pedig kordonnal zárják el a sofőrök védelme érdekében, így az első ajtókon nem lehet felszállni. A MÁV pedig azt közölte, hogy teljes fertőtlenítést végeznek a forgalmasabb vasútvonalak és a HÉV szerelvényein; eddig ezt csak a nemzetközi vonatokon alkalmazták.

Kiemelt kép: GettyImages

Ajánlott videó

Olvasói sztorik