Belföld koronavírus

A Magyar Orvosi Kamara lakhelyelhagyási korlátozást és az élelmiszert nem áruló üzletek teljes bezárását javasolja

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége üdvözli a kormány március 13-án elrendelt intézkedéseit, amelyeket a koronavírus okozta járvány terjedésének lassítása érdekében hozott, így például az iskolák bezárást, viszont úgy látja, hogy további intézkedések halaszthatatlan bevezetése is szükséges. A kamara szerint a fertőzött, de még nem azonosított betegek száma mára akár az ezret is elérheti Magyarországon. Ez a szám egy hét múlva az epidemiológiai statisztikai modellek alapján a 7-8 ezer, két hét múlva akár 50-60 ezer is lehet – írják közleményükben.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége az alábbi intézkedések bevezetését javasolja a kormánynak:

  • A vendéglátó és szórakozóhelyek, a színházak és kulturális intézmények, sportlétesítmények, templomok és az élelmiszert nem áruló üzletek teljes bezárása.
  • Szükségesnek tartják a lakhely elhagyásának korlátozását.
  • Javasolják olyan egészségügyi ellátóhelyek kijelölését, amelyek kizárólag légúti tünetekkel jelentkező betegeket látnak el.
  • A lázas és légúti panaszokkal jelentkező betegek részére a többi betegtől elkülönített ellátás lehetőségét meg kell teremteni, úgy, hogy az ilyen betegek a várakozás és az ellátás során is legalább két méter távolságot tarthassanak egymástól.
  • Meg kell vizsgálni annak kivitelezhetőségét, hogy a tünetmentes kontaktokat ne az aktív kórházi ágyakon tartsák megfigyelés alatt.
  • Az egészségügyi dolgozók kizárólag megfelelő védelmet nyújtó védőfelszerelésben dolgozhatnak, az ehhez szükséges mennyiséget minden ellátó számára központilag biztosítani kell.
  • A 65 év feletti egészségügyi dolgozók mozgósítását és bevonását az ellátásba határozottan ellenzik.
  • Minden, a kezelőorvos által indokoltnak tartott esetben (kórházi felvétel esetén is) biztosítsák a koronavírus-teszt elvégzésének lehetőségét, annak érdekében, hogy a fertőzött betegeket időben elkülöníthessék és az egészségügyi személyzet védelme is eredményesebben legyen megoldható.
  • A szűrővizsgálatokat a közvetlen kontaktusban lévő személyek esetében minden esetben végezzék el.
  • Engedélyezzék az arra felkészült laboratóriumok által a koronavírus vizsgálatok végrehajtását, az Nemzeti Népegészségügyi Központ referencialaboratóriuma a pozitív eseteket erősítse meg.
  • Országosan tiltsák meg minden halasztható egészségügyi szolgáltatás nyújtását, beleértve a magánegészségügyben is.

Az orvoskamara számításai szerint a fenti intézkedések bevezetését követően 10-14 nappal várhatóan megállna az új esetek számának gyors növekedése, majd nagyjából két hónap alatt a járvány jelentősen visszaszorítható lenne. Négy nappal ezelőtt a kamara arról beszélt, hogy nincs elég védőfelszerelés az egészségügyi dolgozóknak.

Kamara: nincs elég védőfelszerelés az egészségügyi dolgozóknak
A szervezet letétbe helyezi az önkéntes túlmunka felmondását. Szerintük az igazi problémát nem a műszerek, hanem az egészségügyi dolgozók elégtelen száma okozza majd.

kiemelt kép: 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik