Egyre nehezebb eligazodni az új koronavírust övező valós, megbízható forrásból származó és az ellenőrizetlen álhírek között. Amint pedig Magyarországon is megjelent az első – pontosabban rögtön kettő – igazolt beteg, a helyzet még rosszabb lesz. A bizonytalanság természetes emberi reakcióként vált ki pánikot, a „jobb félni, mint megijedni” igazsága itt sajnos nagyon rosszul sül el.
A pánik gyógyszere az ismeret, a koronavírussal kapcsolatban érdemes szakítani a csak a címeket, bevezetőket átfutó hírhabzsoláson, és picit mélyebbre ásni. Akkor kiderül például, kizártnak tekinthető, hogy gyógyult beteget a vírus napokkal később újra ledöntsön a lábáról, miért baj, de nem világvége, ha a vírus új gócpontokat alakít ki, vagy éppen egyelőre miért önámítás a nyári melegtől várni a megoldást.
Továbbra is az „ismerd meg az ellenséged, hogy legyőzhesd” szellemében a koronavírusok természetéről, terjedésükről kérdeztük Dr. Kemenesi Gábor virológust, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának munkatársát, a koronavírusok hazai szakértőjét.
Jól elvolt a denevérekben
Az új koronavírus őse egy Ázsiában honos denevérfajból származik, innen jutott el folyamatosan mutálódva az eddig ismeretlen közti gazdába, majd az emberbe. Ahogy több cikkben leírtuk már, a zsúfolt városok, rossz higiéniai körülmények, az állatpiacokon sok-sok faj együtt tartózkodása paradicsomi körülményeket teremt ehhez. De hogy megy ez a gyakorlatban?
Kezdjük azzal, hogy a vírusokat sokan nem is tartják élőlényeknek, mert több lényeges ponton sem teljesítik az élő fogalmának definícióját, például a gazdatesten kívül nem képesek mozogni, szaporodni, nincs anyagcseréjük.
A denevérkolóniák évezredek óta együtt élnek a vírusok populációival, örökös harcban: a kórokozók elképesztő sebességgel mutálódva hozzák létre különböző változataikat, míg a gazdaszervezet újabb és újabb stratégiákat dolgoz ki ellenük. Kiegyenlített evolúciós nyomás mellett így is van ez jól, ez az élet rendje, és pontosan ugyanígy működik minden fajnál a maga kórokozóival.
Tálcán kínáltuk a lehetőséget
A baj akkor kezdődött, amikor az ember révén a denevérek közvetlen kapcsolatba kerültek más fajokkal.
Csupán idő kérdése volt, hogy a nagy számok törvénye alapján mikor alakul ki a repülő emlősökben olyan változat, ami más fajt is képes megfertőzni, és annak a fajnak az egyedei ott legyenek »karnyújtásnyira«. Ez történt a vuhani állatpiacon
– mondja a 24.hu-nak a szakember.
Az új koronavírus közti gazdája nem ismert, de „unokatestvére”, a SARS esetében a cibetmacska volt, a következő lépés pedig mindkét esetben az ember lett. A koronavírusok egyébként különösen alkalmasak fajok közti ugrásokra, mert mutációik során gyakran változtatják az ezt nagyban segítő úgynevezett tüskefehérjéiket.
Átveri az immunrendszert
Amikor a vírus bekerül a szervezetbe, igyekszik egy sejtbe bejutni, hogy onnan további sejtekbe jutva mindegyikben szaporodhasson, vagyis pontos kifejezéssel élve replikálja önmagát. Miért baj ez nekünk?
Immunrendszerünk számos módszerrel igyekszik elpusztítani a betolakodókat, ők pedig állandóan fejlesztik stratégiájukat, az egész egy végtelen fegyverkezési verseny. A koronavírusok olyan géneket kódol, amelyek csendesítik az immunrendszer elsődleges válaszát, amely megakadályozná a sejtekbe való bejutást. Más reakciókra azonban nincs hatással, ezért kialakul a tüdőgyulladás, a tüdő bevizesedik, az ember belehalhat.
Valójában nem is akar megölni
Itt érdemes megfelelő tudományos objektivitással megjegyezni, hogy egyetlen vírusnak sem „áll érdekében” megölni a gazdatestet, hiszen – amint fent írtuk –, nélküle ő maga is „életképtelen”. A vírus számára tehát a túlzott agresszió evolúciós zsákutca, legeredményesebben a csendes lefolyású, enyhébb tüneteket okozó törzsek maradnak fenn.
Jelenleg úgy tűnik, ez igaz az új koronavírusra is, aminek a legfrissebb hírek szerint két törzsét azonosították, amelyek nem egyenlő arányban felelősek a megbetegedésekért. Bár jelenleg egyikről sem tudjuk, milyen ütemben replikálja magát, mint ahogy azt sem, mennyire sikeresen fertőz.
Nyitott kérdés még az is, milyen inkubációs időre van szüksége, vagyis aki megbetegedett, mennyi idő után kezd másokat fertőzni. Ebben egyéni tényezők is szerepet játszanak, mint a kockázati csoportba tartozás, aktuális immunállapot, vagy hogy eredetileg mekkora vírusmennyiség érte az illető szervezetét.
Kiemelt kép: Arcmaszkot viselő anatómiai csontváz egy londoni gyógyászati segédeszköz-szaküzletben 2020. március 2-án. (MTI / EPA / Neil Hall)
