Tudomány koronavírus

Magyarországi koronavírus: két forgatókönyv lehetséges

Bár a hatóságok egy ideje készültek rá, hogy itthon is feltűnik a koronavírus, megjelenésével egészen új fejezet kezdődik. Két opció lehetséges: továbbra is behurcolt, néhány embert érintő betegségről lesz szó, rosszabb esetben viszont új gócpont alakulhat ki itthon.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy immár hazánkban is jelen van az új koronavírus: a kórokozót két Magyarországon tanuló iráni diáknál mutatták ki. Egyelőre úgy tűnik, hogy a két beteg tünetmentes. A szakértők fő feladata most annak felmérése, hogy a fertőzöttek kikkel léphettek kontaktusba. Ez nem egyszerű feladat, hiszen az érintettek zsúfolt, nehezen ellenőrizhető helyeken is megfordulhattak.

Újabb részletek derültek ki a koronavírusos iráni diákokról
Szlávik János közölte: két elszigetelt esetről van szó, a diákok nem ismerik egymást.

A magyarországi helyzetről, illetve a járványügy lehetséges lépéseiről Dr. Kemenesi Gábort, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának virológusát kérdeztük.

Egy ideje számítottak erre

A szakértő szerint egy ideje a kormány is azt kommunikálta, hogy a betegség feltételezhetően hazánkat is el elérheti. Most két opció lehetséges: továbbra is legfeljebb néhány fertőzött lesz Magyarországon – amit az egészségügy probléma nélkül tud majd kezelni –, vagy bekövetkezik a rémálom, és Olaszországhoz hasonlóan gócpont alakul ki itthon. Fontos kiemelni, hogy Kemenesi utóbbira jóval kevesebb esélyt lát, az viszont valószínűsíthető, hogy egy-egy újabb megbetegedés még elő fog fordulni.

A legrosszabb forgatókönyv az, hogy úgy alakul ki terjedési lánc, hogy az illetékesek fel sem fedezik időben.

Úgy tűnik, hogy az amerikai Washington államban hasonló folyamat zajlott le, ahol a genetikai adatai alapján a vírus gyaníthatóan hetek óta fertőz észrevétlenül.

Ami a hatóságok feladatait érinti: a legfontosabb most a betegek izolálása – ez meg is történt a Szent László Kórházban –, illetve az úgynevezett contact tracing (kapcsolatfelderítés). A kifejezés azt a járványügyi nyomozati munkát jelöli, melynek során felmérik, hogy a fertőzöttek hol és kikkel léphettek kapcsolatba. Jelen esetben nemcsak a két iráni hallgató kontaktusait kell felgöngyölíteni, hanem azét a két, Milánóban tanuló koronavírusos diáklányét is, akik két napot töltöttek el Magyarországon.

Koronavírus: még nem tudni, mennyire fertőztek a Magyarországon megforduló diáklányok
Két napot töltött el Magyarországon két koronavírussal fertőzött egyetemi hallgató.

Az eljárás rendkívül komplex, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a milánói diákok többek közt egy romkocsmában, egy palacsintázóban, illetve a Széchenyi fürdőben is megfordultak, az egyik, a SOTE-ra járó iráni egyetemista pedig egy héten át járt gyakorlatra egy 16 fős angol évfolyamra. Kemenesi Gábor szerint a nehézségek nem jelentik azt, hogy az illetékesek feladhatják a keresést: a cél az, hogy minél több potenciális érintett megtaláljanak, és akár mintagyűjtést is végezzenek azokban a helyiségekben, ahol a hallgatók időzhettek.

A kutatók világszerte azon dolgoznak, hogy jobban megértsék az új koronavírust. A legfőbb cél az lenne, hogy kifejlesszék a vakcinát – egy amerikai cég február végén már be is jelentette, hogy rövidesen megkezdődhet védőoltásuk tesztelése, a lehetséges jóváhagyás viszont hosszú időt vesz majd igénybe.

Kiemelt kép: Railjet-szerelvény utasterét tisztítja fertőtlenítő szerrel egy dolgozó a Keleti Pályaudvaron 2020. március 4-én.  (MTI/Máthé Zoltán)

A kommunikációval vannak gondok

Ahogy fentebb írtuk, a milánói diákok egy palacsintázóban is megfordultak. Egyik olvasónk, aki maga is palacsintázót üzemeltet, jelezte a 24.hu-nak, hogy a járványügynél próbált utánajárni, megfordulhattak-e náluk is a hallgatók. Mint írta, sablonválaszt kapott. A 24.hu is tapasztalta már, hogy a hatóságok kevéssé együttműködőek, amikor az információk átadásáról van szó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik