#5: Resident Evil 2
A listánkon szereplő első játék különlegessége, hogy amennyiben nagyon szigorúan nézzük, akkor nem is 2019-es, hanem 1998-as, hiszen a Resident Evil 2 eredetileg ekkor jelent meg az első PlayStation konzolra. Az idei változat ennek a programnak a remake-je, és ezúttal teljesen komolyan kell venni az újraalkotás szót, hiszen a fejlesztők az eredeti mintájára, de az alapoktól építették újra a játékot, tehát nem egy olyan kiadást kapunk, ahol egyszerűen HD felbontásra húzták a textúrákat.
A RE2 elején ezúttal is választhatunk, hogy Leon S. Kennedyt vagy Claire Redfieldet irányítva kívánunk-e túlélni a zombiktól hemzsegő Raccoon Cityben, viszont innentől csak a cselekmény és a pályák felépítése ugyanaz, mint 1998-ban. A fejlesztők napjaink követelményeihez igazították a látványt, a karaktermodelleket és az irányítást is, sőt még a nehézségi szintekkel is ügyesen variáltak, így azok is simán boldogulhatnak, akik nem a 80-as és 90-es években edződtek meg a videojátékokon.
Ami viszont nem változott, az a zseniálisan rémisztő hangulat: a Resident Evil 2 ízig-vérig horrorjáték, ami még akkor is képes a frászt hozni az emberre, ha már kívülről ismeri minden egyes pillanatát. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy a játék tartalmát illetően sincs okunk panaszra: mindkét szereplővel érdemes végigjátszani a sztorit, új tartalmakat és játékmódokat nyithatunk meg, és a hivatalos befejezést is csak akkor láthatjuk, ha másodszor is végigverekedjük magunkat a cselekményen.
Platformok: PC, PlayStation 4, Xbox One
#4: Pokémon Sword és Shield
Ha a Nintendo megjelentet egy új konzolt, arra biztosan érkezik új Pokémon-játék. A Nintendo Switch tulajdonosok ilyen szempontból szerencsések, hiszen a tavalyi Pokémon: Let’s Go Pikachu és Evee után idén megjelent a Pokémon Sword és Shield, ami a 2018-as programokkal ellentétben nem egy remake, hanem egy teljes értékű, vadonatúj program. A hagyományoknak megfelelően most is két verzió került a boltokba (a Sword és a Shield), amik abban különböznek egymástól, hogy mindkettő rendelkezik exkluzív pokémonokkal és Gym Leaderekkel, de a játékmenet ezt leszámítva teljesen megegyezik.
A feladatunk most is az, hogy bajnokká váljunk, ezúttal a Galar régióban, ami természetesen azzal jár, hogy a régiek mellett eddig sosem látott zsebszörnyekkel találkozhatunk, és a begyűjtésük mellett most is harcba vihetjük őket. A program alapjai változatlanok maradtak a korábbi epizódokhoz képest, de azért akadnak újdonságok is. A pokémonok például elküldhetők dolgozni, hogy a csatákon kívül is fejlődhessenek, ezúttal kapunk egy szabadon bejárható, dinamikus időjárással felvértezett vad területet, ahol erősödhetünk és gyűjtögethetünk, más játékosokkal karöltve közös harcokba bonyolódhatunk, illetve a Gym Leaderek elleni küzdelmek során bevethetjük a Dynamax és Gigantamax technikákat. Előbbi a zsebszörnyek méretét változtatja meg drasztikusan, utóbbi pedig emellé a formájukat is. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a fontos küzdelmek végre gigantikus stadionokban zajlanak, ahol hangos,
A Pokémon Sword és Shield nem találja fel a spanyolviaszt, ezúttal is a jól ismert formulát kapjuk, de a látvány, a hangulat, az újdonságok és az eddig sosem látott lények olyan jól el vannak találva, hogy még az olyan hiányosságok és elnézhetők a programnak, mint az, hogy ezúttal nem gyűjthető be az összes létező pokémon a játékban. Az új rész ráadásul nemcsak a veteránoknak lehet hosszú órákra szóló kiváló szórakozás, de azoknak is, akik korábban még sosem vadásztak zsebszörnyekre, hiszen a Sword és Shield a játékmenetet illetően tartogat olyan könnyítéseket és sosem látott segítségeket, amiknek hála a kezdőket is gyorsan beszippantja ez a varázslatos és a látszat ellenére is kellően összetett világ.
Platform: Nintendo Switch
#3: The Outer Worlds
2018 egyik legnagyobb csalódása a Fallout 76 volt, ami konkrétan kiherélte minden idők egyik legjobb (posztapokaliptikus) szerepjáték-sorozatát. Ha valaki azóta sem tért magához a sokkból, annak van egy jó hírünk: az ősz folyamán megjelent a The Outer Worlds című program, ami ugyan nem kapott olyan marketinget, mint a többi AAA-kategóriás játék, cserébe a már emlegetett Fallout-széria méltó szellemi örököse. A fejlesztésért a Fallout: New Vegast is készítő Obsidian Entertainment felelt, és már akkor érezzük, hogy jó helyre csöppentünk, mikor a játék elején meg kell alkotnunk a karakterünket, ismerős alapképességekre és képzettségekre osztva el a szűken mért pontjainkat.
Ami ezután következik, az minden szerepjáték-mániás álma: egy szabadon bejárható világba csöppenünk, ahol gigavállalatok uralkodnak, mi pedig különböző frakciók között lavírozva oldhatjuk meg a ránk bízott feladatokat. Folyamatosan fejlődünk, a képességeink hatással vannak a lehetőségeinkre, illetve a döntéseink is befolyásolják a dolgok alakulását, arról nem is beszélve, hogy nem jó és gonosz között kell választanunk. Itt sem minden fekete és fehér, olykor tényleg fajsúlyos döntéseket kell hoznunk, ami befolyásolja az egyes történetszálak végkimenetelét – ez ráadásul azért is üdvös, mert nagyban növeli az újrajátszhatóságot. A körítésre szintén nem lehet panasz, a helyszínül szolgáló távoli bolygó világa kellően színes és változatos, azért pedig külön jár a taps, hogy a fegyverek kezelése is élvezhető, és az is megtalálhatja a számításait, aki a lőfegyverek helyett a közelharcot kedveli.
A The Outer Worlds nem váltja meg a világot, nem nyújt semmi forradalmit, de éppen ez a legjobb benne: fog egy régi, jól működő és sokak által imádott receptet, hozzácsap egy jópofa sztorit, megspékelve egy kellően változatos világgal, mindezt a kornak megfelelő látvánnyal megtámogatva, és máris megkapjuk azt, aminek a legutóbbi Fallout-játéknak kellett volna lennie.
Platformok: PC, PlayStation 4, Xbox One
#2: Star Wars – Jedi: Fallen Order
Idén nemcsak azok jártak jól, akik végre egy normális Fallout-szerű szerepjátékra vágytak, de azok is, akik régóta ácsingóztak egy vérbeli, történetközpontú Star Wars-játékra. A Respawn Entertainment meghallgatta az imáikat, és előálltak a Star Wars – Jedi: Fallen Orderrel, ami egy eddig sosem látott főhőst és történetet ötvöz olyan játékmenettel, amiben ismét fontos szerep jut a Jedi-erőknek és a fénykardnak. A sztori A Sith-ek bosszúja és az Egy új remény között játszódik, főszereplőnk pedig Cal Kestis, egykori padawan, akinek bújkálnia kell, de már az első pályán fény derül a kilétére, ami rövid úton oda vezet, hogy az ő feladata lesz a Jedi Rend újraszervezése.
A kaland során több bolygóra eljutunk, ezekre a helyekre később vissza lehet térni, és érdemes is, hiszen minden világ saját történetekkel, felfedezni valókkal, gyűjthető kozmetikai cuccokkal és vágni való ellenfelekkel rendelkezik. A csavar ott van a dologban, hogy a pályák metroidvania felépítésűek, azaz a történet előrehaladtával és az új képességeink által olyan új területek, sírok nyílnak meg, amiket korábban nem volt lehetőség elérni. A játékmenet így nemcsak a folyamatos harcról szól, akinek van kedve hozzá, az rengeteg időt tölthet felfedezéssel és a különböző extra cuccok levadászásával is.
Ami szintén pozitív, hogy a fénykardos harcrendszer nem a puszta erőre, hanem a taktikára épül, azaz a folyamatos támadások erőltetésével kudarcra vagyunk ítélve. Az ellenfelek támadásait sokszor muszáj hárítani, esetleg kitérni előlük; az Erő a mi oldalunkon áll, segítségül hívhatjuk, viszont figyelni kell az időzítésre, hiszen a felhasználható mennyiség véges, és csak a jól irányzott támadásokkal tölthető vissza. Mindez a fentiekkel együtt olyan élményt garantál, amire Star Wars-videojátékban régen nem volt példa, éppen ezért a Fallen Ordert minden valamirevaló rajongónak érdemes kipróbálnia.
#1: Death Stranding
Ha őszinték akarunk lenni, akkor a 2019-es év nem volt igazán kiemelkedő a videojátékok szempontjából, tavaly több emlékezetes cím látott napvilágot, mint idén. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem dúskáltunk jó programokban, csupán a kiemelkedő alkotásokból volt kevesebb. Ez alól persze kivétel a listánk első helyezettje, az év általunk legjobbnak tartott játéka, ami a Metal Gear-sorozattal hírnevet szerző Hideo Kojima kezei alól került ki, és minden ízében egy különleges játék. A Death Stranding egy szürreális és filozofikus történettel megáldott disztópikus sci-fi, amiben keverednek a játékműfajok: egyszerre sétaszimulátor és menedzserjáték, de nem hiányzik belőle az akció és a kihívás sem, arról nem is beszélve, hogy egészen különleges közösségi rendszert kínál a felhasználóknak.
A játékban a fő feladatunk különböző csomagok kézbesítése, és az eltérő helyszínek között ingázva adott a lehetőség, hogy az utunkat megkönnyítő építményeket (létrákat, hidakat, kötélpályákat, menedékeket stb). helyezzünk le a pályán. Ebben mondjuk még nincs semmi különleges, de amit lerakunk, az megjelenhet más játékosoknál, és másoké is megjelenhet nálunk, egy-egy ilyen építmény pedig nagyban segítheti a haladást a sokszor nem túl barátságos terepen. Amennyiben pedig ezek a tárgyak valóban a hasznosak, akár lájkolhatók is, a kapott jelöléseket pedig mindenhol számláló mutatja, ráadásul minden egyes visszajelzés hozzájárul az építő karakterének fejlődéséhez.
A játék egyik üzenete is pont az, hogy egymást segítve előre juthatunk, és a fent ecsetelt megoldással ezt a filozófiát a játékmenetbe is nagyszerűen sikerült beépíteni. De a Death Stranding nem csak ettől kiemelkedő videojáték: az alap játékmenet (futárkodás csomagokkal) pusztán leírva ugyan unalmasnak tűnik, de a szállítás változatossága, a folyamatos kihívás, az új felszerelések és lehetőségek érkezése, és a sztori mégis képes beszippantani az embert, és jó esetben nem is szabadulunk addig, míg a nagyjából 60 órát felemésztő, fordulatokban gazadag történet végére nem érünk. És a játéknak ekkor még nincs vége, a megszállottaknak akár 120 órába is telhet, mire minden létező feladatot végrehajtanak.
Platformok: PlayStation 4 (de jövőre érkezik PC-re is)
