Két típusú játékosnak kell mindenképpen elindítania a Resident Evil 2 felújított verzióját: akik az elmúlt 21 évben már nyúzták a programot, és élvezték a zombikkal teli kalandot, illetve azoknak, akiknek még sosem volt lehetősége arra, hogy kipróbálják minden idők egyik legjobb horrorjátékát.
A 2019-es verzió egyszerre régi és új játék. A Capcom megtartotta az eredeti verzió legjobb tulajdonságait, ugyanakkor nem érték be annyival, hogy felhúzták a grafikát HD-re és 16:9-re módosították a képarányt, hanem az alapoktól újraalkottak mindent. A lelkes fejlesztők napjaink követelményeihez igazították a látványt és az irányítást, a nehézségi szintekről nem is beszélve, így azok sem kapnak majd agyvérzést, akik nincsenek hozzászokva a két évtizeddel ezelőtti videojátékok szivatós megoldásaihoz.
VISSZA A POKOLBA
Raccoon Cityben járunk, két hónappal az első Resident Evil eseményei után: az Umbrella vállalat által elszabadított vírus a teljes várost megfertőzte, és a földi pokolként funkcionáló helyszínre érkező Leon S. Kennedy és Claire Redfield egyetlen célja, hogy élve hagyják el az emberi húsra ácsingózó élőholtakkal teli helyszínt. Induláskor választhatunk, hogy melyik karaktert irányítva akarunk túlélni, azonban érdemes mindkét szereplővel végigvinni a kalandot, ugyanis nemcsak a cselekmény tér el bizonyos szempontból a két hős esetében, de a feladatok megoldásának módja is, arról nem is beszélve, hogy
Egy rövid felvezetést követően mindkét szereplővel a rendőrségen indul a megmérettetés, és a remake egyik legnagyobb újdonsága, hogy teljesen mellőzte az eredeti verzió jócskán meghaladott irányítását és rögzített kameranézetét. Hőseinket a modern külső nézetes játékoknak megfelelően a válluk mögül figyelve terelgethetjük, bármerre szabadon nézelődhetünk, így a lövöldözés, a harc, a menekülés, a tájékozódás és a teljesen hétköznapi mozgás is sokkal kényelmesebb és gyorsabb, mint 21 évvel ezelőtt.
Az élményt ugyanakkor nagyban javítja, hogy a grafika is hozza a 2019-ben elvárt szintet. A helyszínek pompásan néznek ki, a szereplők a végletekig ki vannak dolgozva, a látványt pedig olyan megoldások és effektek teszik élethűbbé, helyenként hátborzongatóvá, egyenesen ijesztővé, amikről 1998-ban az akkori hardverek korlátai miatt még csak nem is álmodozhattunk. Emellé a hangok is teljesen újak, éppen ezért esténként, egy sötét szobában a képernyő előtt ülve könnyen kaphatunk frászt, miközben a karakterünk egy zseblámpával a kezében közlekedik a mindenféle veszélyeket rejtő sötét folyosókon.
Amihez – nagyon helyesen – nem nyúltak a fejlesztők, az a játékmenet. Pisztollyal a kezünkben kezdünk, és később olyan nyalánkságokra tehetünk szert, mint egy géppisztoly, gránátvető vagy éppen egy brutális shotgun, de még ezek birtokában sem lesz könnyű dolgunk, hiszen a felszerelés csak igazodik a ránk váró egyre komolyabb kihívásokhoz, amik egyre ocsmányabb mutálódott teremtmények és más borzalmak képében állják majd utunkat. Pontosan kell célozni, megtalálni a gyenge pontokat, mert lőszernek szinte mindig híján vagyunk, sokszor taktikázni kell,
A játék ugyanakkor nemcsak ebből áll, kutakodni kell, rejtvényeket megoldani, kombinálni a cuccainkat, megfelelően játszani a szűkös tárgylistával, megjegyezni dolgokat, és szépen bemagolni a helyszíneket, hogy mindig a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban közlekedhessünk, mert az ellenfeleink kegyetlenül kihasználják minden botlásunkat és gyenge pillanatunkat.
A fejtörők, jutalmak, fejlesztések és fordulatok ráadásul mesterien vannak adagolva, a feszültség pedig folyton jelen van, a játékmenet lényegében egy pillanatra sem ül le. Bár a túlélés a lényeg, ezen felül mindig akad valami, ami arra motiválja az embert, hogy menjen tovább, és a játékban elmerülve könnyen azon vehetjük észre magunkat, hogy hajnali négy van, valamennyit pedig csak aludni kéne…
Mindebben persze nagy szerepe van annak is, hogy az eredeti változat olyan szivatós elemei, mint például a korlátozott, gyűjtögetéshez kötött mentési lehetőség, csak a legdurvább fokozaton térnek vissza, így ez a szint ajánlott a veteránoknak, akik a manapság divatos, még nem túl könnyű, de nem is frusztráló nehézségre vágynak, azok nyugodtan válasszák a középső fokozatot, ott garantáltan meg fogják találni a számításaikat. Már csak azért is, mert itt végtelen mentési lehetőség van a pályákon elszórt írógépeknél, és a rendszer helyenként automatikusan is rögzíti a játékállást…
PÉLDAÉRTÉKŰ FELDOLGOZÁS
Sokan – sokszor joggal – vádolják azzal a nagy kiadókat, hogy a manapság divatos remake hullám csak pénzlehúzás, hiszen jó pár cég a lehető legminimálisabb energiabefektetéssel igyekszik jelentős haszonra szert tenni. A Resident Evil 2 új verziójának esetében ugyanakkor erről szó sincs, hiszen a Capcom megmutatta, egyáltalán hogyan van értelme újrakiadást készíteni egy klasszikusból, és a munkájuk iránymutatóként szolgálhatna a többi kiadó számára, hogy nincs értelme ennél alább adni.
ugyanakkor ki lett köszörülve sok csorba: szebb, de ami még fontosabb, tényleg jobb, mint valaha, miközben mit sem vesztett a hangulatából és tartalmából. Az irányítás profibb, mint bármelyik korábbi változat esetében, és ez további lökést ad, hogy felfedezzük a programban rejlő összes lehetőséget. A sok meglepetést tartogató második végigjátszást, a megnyíló új tartalmakat és játékmódokat, és a hivatalos befejezést, amit csak akkor lehet látni, ha másodszor is végigvisszük a történetet.
A horrorjátékok királya visszatért, és akkor is érdemes benevezni rá, ha korábban már százszor bejártuk minden szegletét. Ha pedig valakinek még sosem volt szerencséje hozzá, kifejezetten ajánlott vétel, még akkor is, ha nem rajongója a műfajnak, ugyanis a Resident Evil 2 pillanatok alatt képes berántani az embert, és ez a mostani változat lényegében garantálja, hogy addig ne is nyugodjunk, amíg a főhősöket ki nem juttattuk Raccoon Cityből.
A Resident Evil 2 új verziója 2019. január 25-én jelent meg PC-re (Windows), PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Tesztünket a PS4-es verzió alapján készítettük.
