Darwin óta tudjuk, hogy nem a legerősebbek győzedelmeskednek, hanem azok, akik a legeredményesebben alkalmazkodnak környezetükhöz. Az alkalmazkodás tanulási folyamat, aminek így vagy úgy, meg kell fizetni az árát. A modern társadalmakban a környezet változásaihoz történő alkalmazkodás egyik legszembetűnőbb példája a munkaerőpiac, ahol senki sem ülhet a babérjain. A XXI. században a tanulás nem ér véget a képesítés megszerzésével és még az is lehet, hogy 180 fokos fordulatot kell venni, saját magunk vagy a piac változása miatt.
Két olyan emberrel beszélgettünk, akik eredményesen invesztáltak önmagukba, pedig a kezdőtőke nem volt adott.
Kicsit későn ébredtem fel
István elmúlt 40 éves, amikor szembesült vele, hogy gyökeresen változtatnia kell az életén.
“Egy multinacionális cégnél dolgoztam területi képviselőként. Nem kerestem rosszul, viszont a rengeteg stressz, a végigdolgozott hétvégék és a tudat, hogy itt nem nagyon tudok előrelépni, teljesen felőrölt. Szinte már semmihez sem volt kedvem, ideges és ingerlékeny voltam” -eleveníti fel a kezdeteket István, aki barátja példáját követve döntött úgy, hogy ad magának egy új esélyt és megpróbál hobbijából megélni.
“Mindig is igazi kocka voltam. A 2000-es évek óta eleje fórumozok különböző informatikai témákban, egy komplett kis baráti köröm alakult így ki. Míg sokan megtalálták az útjukat és ebben is helyezkedtek el, én mindig csak hobbiként tekintettem az informatikára, így utólag, elég hibásan” – mondja, felfedve a kézenfekvő karrierdöntés nehézségeit. Ráébredt, hogy piacképes, korszerű tudáshoz tanulnia kell.
“Szerencsére felvettek egy olyan tanfolyamra, ami – szerénytelenség nélkül állíthatom – az egyik legelismertebb az országban. A tandíjjal nem volt gond, de mivel napi 8 órás oktatásról volt szó, négy hónap fizetés nélkül rémisztőnek tűnt. A kiesett jövedelem pótlására nem volt tartalékom, de úgy éreztem, hogy ez az összeg nem választhat el a jobb élettől. Végigfutottam a szokásos köröket: család, barátok, végül egy bankban kötöttem ki.”
István elmondása szerint korábban nem volt hitel párti, az elmúlt években többen megégették magukat és néhányan felelőtlenül adósodtak el.
Húztam-halasztottam a döntést, végül már nagyon szorított az idő. Bementem a bankba és még aznap megkaptam a személyi kölcsönt. Ott, az asztalnál kiszámoltunk mindent: a törlesztőrészletet, a teljes kamatösszeget, pontosan tudtam, mit vállalok. Ennek már több mint két éve, a pénzt már rég visszafizettem, jelenleg Java-fejlesztőként dolgozom. A fizetésem a korábbi másfélszerese, de az előrelépést nem ebben számolom: sokkal nyugodtabb vagyok, mert azzal keresek pénzt, ami érdekel, ami alaposan megmozgatja az agyam, és amiben perspektívát látok. Kicsit későn ébredtem fel, de a lényeg, hogy új lendületet tudtam venni.
Ha én nem fektetek magamba, akkor ki fog?
Viktória húszas évei közepén döntött úgy, hogy az ide oda sodródás helyett radikális lépést tesz, és új irányba fordul.
“Egyetemistaként, teljesen véletlenül kerültem életem első, igazi munkahelyére. Először gyakornok, majd részmunkaidős, végül teljes állású szerkesztő lettem. Na jó, nem ment ez ilyen gyorsan, a részmunkaidős és a teljes állású foglalkoztatásom között eltelt két év.”
Viktória saját bevallása szerint megrekedt: bár munkahelyén elégedettek voltak vele, sokszor érezte magát a kispadon szenior, szakirányú végzettséggel rendelkező kollégái mellett.
Döntenem kellett, hogy komolyan gondolom-e a médiát vagy ez csak egy kis vargabetű, míg le nem diplomázom. Már gondolkodás közben is komolyan sajgott a szívem, amikor arra gondoltam, hogy egyszer valami mással kell foglalkoznom, úgyhogy nem sokáig tépelődtem. Az világos volt, hogy a kommunikáció szaknál gyakorlatiasabb képzést szeretnék, így kollégáim javaslata alapján találtam egy remek iskolát, ahol rendszeresen publikáló, sikeres újságíróktól lehet tanulni. A képzés két évig tart és a tandíj is számottevő . A beiratkozási határidő már közeledett, döntenem kellett és kitalálnom, honnan szedem össze az induló tandíjat.
Istvánhoz hasonlóan Viktória is megpróbált családi, illetve baráti körben kölcsönhöz jutni, de nem járt sikerrel. Mint mondja: kockás papíron kiszámolta, hogy csak az első féléves tandíjat kell hitelből fedeznie, aztán havonta minimális megtakarítással már saját erőből is meg tudja oldani a befizetéseket.
Kimondani is fura, de a beiratkozásom óta eltelt csaknem 10 év, de kevés jobb döntést tudok felsorolni az életemben, mint az a személyi kölcsön. Emlékszem, milyen büszkén fizettem a részleteket, életemben először magamba fektettem és ezt nagyon bölcs, „amolyan felnőttes” döntésként éltem meg. Azóta is a médiában dolgozom, jelenleg az ország egyik legnagyobb kiadójánál. Ez a másnak aprócskának tűnő döntés igazi fordulópont volt, hiszen végre leesett a húsz fillér: ha én nem fektetek magamba, akkor más sem fog? Azóta már sokszor, sokaknak elmondtam: életem legjobb befektetése nem ingatlan vagy bankbetét volt, hanem saját magam.
