Gazdaság

Brutálisan megemelhetik a chipsadót

A nemrég benyújtott jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint 2020-ban 78 milliárd forint bevételre számít a szaktárca a népegészségügyi termékadóból, ami 21 milliárd forint növekedés az idei évhez képest.  Bár konkrét intézkedésről egyelőre nincsenek hírek, szakértők szerint ilyen mértékű bevételnövekedés aligha valósulhatna meg adóemelés nélkül — írta meg az Adó.hu.

A lap szerint érdemes felidézni, hogy nagyjából ennyivel, 27 milliárd forinttal emelkedett idén is az előirányzat a tavalyi évhez képest, ez azonban jórészt a januárban életbe lépett adóemelésre vezethető vissza. Idén ugyanis minden termék esetében legalább 20 százalékkal növekedett az adó mértéke, de néhány cukros üdítő esetében az állami elvonás több mint 100 százalékkal nőtt.

Mint írják: a várható adóemelés irányába mutat a kormány által idén áprilisban publikált konvergenciaprogramban szereplő mondat is, amely szerint

további intézkedések várhatók a gazdaság fehérítése érdekében, (…)  valamint folytatódik az adószerkezet munkabarát átalakítása (azaz a munkát terhelő elvonások csökkentése, az egészségre káros termékek fogyasztását terhelő adók emelésével párhuzamosan).

A népegészségügyi termékadót 2011-ben vezették be Magyarországon azzal a céllal, hogy miközben bevételt jelent a költségvetésnek, hozzájáruljon az egészségre káros termékek fogyasztásának visszaszorításához. Ennek megfelelően a bevétel egy részét az előre csomagolt cukrozott termékek — például csokoládé, cukorka, rágó, fagylalt — után befizetett adó jelenti, egy másik része az alkoholos italok értékesítéséből származik, és mindezt kiegészíti az ételízesítők és energiaitalok fogyasztása után befizetett adó.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik