Tech

Üzemidő terén csalódást keltő a Samsung Galaxy S10+

A Samsung február 20-án rántotta le a leplet a Galaxy S10 termékcsaládról, a készülékek már előrendelhetők, a sajtó pedig megkapta a tesztpéldányokat (már mi is nyúzzuk őket). A Phone Arena jó szokásához híven külön figyelmet fordított az üzemidőre is, és a legerősebb modell, a Samsung Galaxy S10+ esetében is megvizsgálták, hogy teljesen normális (tehát nem laboratóriumi) körülmények között milyen gyorsan merül le, és milyen gyorsan tölthető újra a 4100 mAh-es teleppel szerelt telefon.

A Samsung Galaxy S10+ bizony nem gazdálkodik túl jó a 4100 mAh-es aksival – Fotó: PhoneArena

A megmérettetés első részében sajnos nem vizsgázott túl jól a Samsung aktuális csúcstelefonja, ugyanis 7 óra és 59 perc alatt csutkára merült az aksija, és ezzel az eredménnyel a tavaly megjelent Samsung Galaxy Note9-et sem tudta legyőzni, tavalyi Galaxy S9+-ról és a tavaly előtti Galaxy S8+-ról nem is beszélve, és kifejezetten csalódást keltő, ha azt nézzük, hogy a tavaly októberben megjelent Huawei Mate 20 ennek a dupláját érte el a Phone Arena egyik korábbi tesztje során.

Szerencsére a töltést illetően már sokkal jobb a helyzet – Fotó: PhoneArena

Szerencsére a töltést illetően már egyáltalán nem ilyen lesújtó a helyzet, hiszen nulláról mindössze 100 perc alatt maximumra tölthető az akkumulátor, amivel a Samsung lényegében az élmezőnybe tartozik, és kifejezetten szép az eredmény, ha például azt nézzük, hogy egy iPhone XS Max feltöltése egy perc híján bizony három és fél órát vesz igénybe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik