A magyar foci és a magyar szocializmus találkozása nem csak a múlt vonatkozásában hagy erkölcsi hiányérzetet. Novák Dezső a legkiválóbb magyar futballista volt, Kétszeres olimpiai bajnokként (Tokió 1964, Mexikóváros 1968.) és egyszeres bronzérmesként (1960 Róma) a világ legeredményesebb olimpiai futballjátékosa (!). Háromszoros bajnok a Fradival, és az első magyar edző, aki ki tudta juttatni csapatát a Bajnokok Ligájába, hogy ott aztán helyt is álljon.
Szinte azt mondhatni, az 1995-ös Fradi BL-meccsei az utolsó maradandó, igazi élményt nyújtó magyar nemzetközi klubfutball-élmény, amilyet amúgy a magyar foci mindenkori felelősei miatt a mai generáció már alig vagy egyáltalán nem élhet át.
Egy kissé normálisabb világban Novák Dezső ünnepelt legenda lett volna, szinte Puskással mérhető tekintély. Lett volna. Ha nem derül fényre 2004 októberében az ügynökügy, amely úgy általában féligazságaival és rendezetlenségeivel máig mérgezi a közéletet, sőt, az életet.
A magyar focit, amióta a szocializmusnak fontos lett, mérgezi a hatalom. A diktatúrák kedvelt szokásával élve nem(csak) a nyílt megtörés, hanem a cinkossá züllesztés eszközével próbálta hatalma, befolyása alatt tartani a futballistákat. Csak egy példa: a magyar játékosok az 50-es, 60-as években sokkal kevesebbet kerestek nemcsak annál, amennyit nyugaton kínáltak, de az itthoni mércével is. Ha megkapják tisztességes jussukat, túlságosan szabadon élhettek volna. Ezért aztán jött az a húzás, amit többen a magyar „rafkóval”, fifikával kötnek össze: csempészhettek külföldről harisnyát, egyebeket, és ezekkel csencselhettek. (A kor magyar élsportjára úgy általában is igaz ez…) Pedig ezzel egyfelől maguk is bűnrészesek lettek, másfelől az állam bármikor zsarolhatta a papíron bűncselekménynek számító, de gyakorlatilag elnézett-bátorított tettel őket.
Ez a „lezüllesztem és így cinkossá teszem” mentalitás máig átjárja Magyarországot. Novák ügye kapcsán is látszik, milyen fájdalmas, betokosodott gyulladás ez, s az ügynökkérdés máig. A kóros góc nyugodt kezelése hiányában máig a szokásos panelek jönnek elő minden ügy kapcsán.
Tény, lényegében mindenkit be lehetett zsarolni-szervezni ügynöknek, csak a legkiválóbbak tudtak ellenállni, nem megtörni. De nem mindegy, ki hogy viselkedett azután. Novák előnyt kovácsolt ügynöki mivoltából, (adósságrendezés, válogatottba kerülés), és (általa jelentéktelennek tartott) jelentéseivel segített szorosabbra vonni a megfigyelés hálóját (tudjuk, a jelentéktelennek tűnő jelentések, információk is fontosak voltak, mert más ügynökök jelentéseit lehetett velük igazolni-meghazudtolni). És igen, tény, hogy a Fradiban akkoriban még legalább négy másik ügynök is volt.: Novák-Nemere mellett “Kőműves”, “Jászsági”, “Bálint” és “Bakos” is. Ők miért nem lepleződtek le, őket miért nem gyötörte a lelkiismeret és a nyilvánosság ereje? Hol van az igazság?
Novák Dezső tehetségére, pályájára a szocialista Magyarország idején került mocsok, amely mocsok előnyeivel ő is élt. Nem szép, nem dicsérendő dolog, de így volt, neki így sikerült túlélni a szocializmust (mert hát a diktatúrákat túlélni ritkán lehet gerincesen és morálisan intakt módon).
Adódik a kérdés, ezt a diktatúrákhoz illő elkenést és mismásolást miért hagyja a magyar társadalom máig hatni és működni, amikor minimum 25 éve rossz álom kéne legyen csupán? Miért nem zavarja, hogy a hazugságok hálójában él?Miért nem veszi észre, hogy a hatalom kompromittáló, cinkossá tevő logikája máig él és hat (antagonisztikus ellentétek szítása, a „bármit, csak Orbánt/Gyurcsányt ne” mentalitás érvényesülése, a háborús retorika folyamatos jelenléte, a kézből etetés és egzisztenciális függés kialakítása (trafikügy és társai))? Miért hagyja, hogy a hatalom érdekei miatt a saját életét mérgezze a mocsok? Helló! 20 évvel a rendszerváltás után miért tartunk még mindig itt?
Az FTC-ben a 60-as években három zseni játszott (egy darabig) egymás mellett, ma mindhárman halottak. Mindhármójuk pályájára és életére gondolva mintha hiányérzetünk maradna: Varga Zoltán kiszállt, disszidált, de nem tudott tehetségéhez méltó karriert befutni. Novák Dezső életén az ügynökügy a folt. Albert Flórián maga volt az isten, de játékospályája után sokkal kevésbé lett részese a magyar focinak, sokkal kevésbé tudott személyével, tudásával és alakjával ösztönzőleg hatni, nagykövete, arca lenni a magyar focinak, mint pl. Beckenbauer, Platini vagy Eusebio.
Ne hagyjuk, hogy a hatalom és a hazugságok tovább mérgezzék életünket, mert csak tehetségeink elkallódását, és illúzióink pusztulását strigulázhatjuk tovább. Sőt. A tükörbe nézés képessége is kockán forog.
