A hvg.hu szúrta ki, hogy hiába kérdezte Szél Bernadett arról Orbán Viktort, miért ment el a brazil elnök beiktatására. A kormányfő helyett Magyar Levente államtitkár válaszolt.
Szél Bernadett abból persze nem tudta meg, hogy a magyar kormányfő osztja-e Jair Bolsonaro nézeteit,
különös tekintettel arra, ami a bolygó tüdejének tartott amazonasi esőerdők kivágásával fenyeget?
A független képviselő szerint azzal, hogy Orbán (az EU-tagállamok vezetői közül egyedül) elment a brazil elnök beiktatására, jelezte, hogy szimpatikus számára az általa képviselt politika, gesztusa a külvilágnak azt sugallja, hogy politikáját követendőnek tartja.
Szél Bernadett szerint Bolsonaro viszont az egész demokratikus világot megdöbbentette, amikor jelezte, az amerikai őslakosoknak
„nincs pénzük, nincs kultúrájuk”, el kell venni tőlük az eddig általuk használt esőerdőket, el kell kergetni őket a rezervátumokból az ásványkincsek kibányászása érdekében.
Egy nőnk azt mondta: „nem érdemli meg, hogy megerőszakolja”, mert annyira csúnya. Szerinte a szélsőjobboldali diktátornak, az ezreket meggyilkoltató Pinochetnek „több embert kellett volna megölnie”, „a rendőr, aki nem öl, nem is rendőr”. Kijelentette, hogy pártolja a kínzást és a katonai diktatúrát. Azt állította: „Elkerülök minden adózást, amit csak lehet.”
Amikor pedig hivatalba lépett, már aznap olyan intézkedéseket hozott, amelyekkel megkönnyíti a Föld tüdejének számító amazonasi esőerdő kiirtását.
Az idézetgyűjtemény alapján Szél Bernadett arra kérte Orbánt, árulja már el, milyen megfontolásból erősítette részvételével egy embertelen nézeteket valló politikus legitimációját? Bolsonaro mely nézeteivel, elképzeléseivel ért egyet, tart követendőnek? Egyetért-e Bolsonaro elnök brazíliai esőerdőkkel kapcsolatos politikájával, a rezervátumok mezőgazdasági célú hasznosításának irányába tett lépéseivel?
Magyar Levente minderre nem válaszolt, de jelezte, hogy Orbán Viktor mellett ott volt Bolsonaro beiktatásán Netanjahu izraeli kormányfő, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök. Ha ez nem lenne elég, akkor szerinte az is érv, hogy a brazilok döntöttek arról, ki vezesse Brazíliát, a döntésüket illik tiszteletben tartani, de a legfontosabb, hogy Bolsonaro megválasztása után Brazília azonnal kilépett az ENSZ globális migrációs csomagjából, „a döntést Magyarország üdvözli” – tette hozzá az államtitkár. Szerinte világos, hogy egyik ország sem kér a migrációból.
Áder János viszont rendre felszólal a klímaváltozás ellen, számára nem az a kérdés, hogyan mentsük meg a Földet, hanem az: hogyan mentsük meg az emberi civilizációt, ha nem változtatunk, az évszázad végén nem lesz visszaút, a Föld jelentős része kietlen pusztasággá válik.
Kiemelt kép: Jair Bolsonaro beszédet mond a Világgazdasági Fórum 49. davosi találkozójának nyitónapján. MTI/AP/Markus Schreiber