Belföld

A Miniszterelnökség megvált a Microsoft kirúgott igazgatójától

Megszűnt Sagyibó Viktor, a Microsoft Magyarország korábbi kormányzati üzletágvezetőjének a miniszterelnökségi megbízatása.

A 24.hu információja szerint Sagyibó Viktort Lázár János távozása után nem foglalkoztatta tovább miniszteri biztosként a Miniszterelnökség.

Sagyibó Viktor volt az egyike annak a négy magyarországi Microsoft-vezetőnek, akiknek hirtelen távozniuk kellett a szoftvercégtől, miután 2016-ban amerikai ügynökök részvételével korrupciógyanús ügyek kivizsgálására rajtaütésszerű nyomozás kezdődött a budapesti központban.

Az amerikai Microsoft lecsapott: felmondtak a magyar állami szállítóknak
Az Egyesült Államokból küldtek Budapestre ügynököket, hogy vizsgálják ki az állammal kötött üzleteket. A magyar leányvállalat kormányzati üzletágvezetőjének mennie kellett, de novemberben mégis miniszteri biztos lett Lázár János mellett.

A nyomozásról két éven keresztül semmilyen hivatalos információt nem adott ki a cég, és egészen mostanáig az amerikai hatóságok is hallgattak. A Wall Street Journal csütörtökön azonban részletes cikkben számolt be arról, hogy az amerikai igazságügy-minisztérium és a tőzsdefelügyelet eljárást indított a Microsoft ellen, amiben kiemelt szerepe van a magyar szálnak.

Az amerikai gazdasági lap szerint a Microsoft korrumpálta a magyar kormányzati üzletek szereplőit, kenőpénzekkel vette rá az érintetteket, hogy az ő irodai szoftvereiket (Word és Excel) válasszák a rivális, ingyenes szövegszerkesztők és táblázatkezelők helyett. Miután a döntés megszületett, a közbeszerzéseken az állam úgy vette meg ezeket a szoftvereket, hogy a Microsoft először jelentős árengedménnyel eladta azokat közvetítőcégeknek, amelyek aztán teljes áron vagy akár túl is árazva adták tovább magyar állami szerveknek.

A Wall Street Juornal egy amerikai Microsoft-vezetőre hivatkozva azt állítja, hogy a magyar leányvállalat négy vezetőjét „kirúgták” állásukból, és nem önszántukból távoztak, mint ahogy eddig kommunikálták.

Fotó: Aytac Unal / Anadolu Agency / AFP

A kirúgottak között a cikk név szerint csak Papp Istvánt, a Microsoft Magyarország korábbi vezetőjét említi, de az ügy sokkal szélesebb kört érintett: vele együtt távoznia kellett a teljes kormányzati kapcsolattartó csapatnak is.

A 24.hu decemberben írta meg, hogy a Microsoft példátlanul hevesen reagált, amikor a csendben eltávolított Sagyibó Viktort Lázár János provokatívan maga mellé vette a Miniszterelnökségre. Ilyen volumenű lépésre vélhetően Lázár sem számított, hiszen a Microsoftnak több tízmilliárdos szerződése volt függőben a kormányzattal. A miniszteri biztosi kinevezés után azonban a Microsoft felmondta a legnagyobb kormányzati beszállító partnercégek Microsoft-termékekre vonatkozó értékesítési engedélyét, amivel saját üzleti érdekeinek is ártva szinte teljesen felszámolta az éveken át bejáratott értékesítési hálózatát.

Lázár János a 2017. december 14-i kormányinfóján azt állította, hogy a Microsoft üzletpolitikai döntéseihez a kormánynak nincs köze, ahogyan ahhoz sem, hogy a cégnek milyen vitája van egy korábbi magyarországi vezetőjével.

A jelek szerint ebben is tévedett, mert a WSJ cikke Orbán Viktort sem kímélte: a magyar miniszterelnököt is beleszőtte a sztori felgöngyölítésébe azt állítva, hogy a kormányzati eladások szárnyalása akkor kezdődött, amikor Orbán 2012-ben Budapesten megbeszélést folytatott Kevin Turnerrel, a Microsoft egyik vezetőjével.

Kiemelt kép: Bruzák Noémi / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik