Karafiáth: Orbán már a saját embereit is kinyírja

Új időszak jön, amihez részben vagy egészében új emberekre van szükség.

Kásler Miklóst olvasni mindig üdítő, hát olvasom megint. Olvasom, hogy már az az új emberekből is régi lesz, a Petőfi Irodalmi Múzeum élén is lehetnek például változások. A rágalomhadjárat elindult hetekkel ezelőtt, hogy is gondolhattuk, hogy nem lesznek következményei?

Következetes ez a rezsim, ha épp ahhoz van kedve.

S hogy mi volt a Petőfi Irodalmi Múzeumot vezető Pröhle Gergely bűne? Nem vette elég komolyan a ‘kétharmadot a kultúrában is’ ukázát, ami mostanra már ‘háromharmadot a kultúrában’ üzenetté lett: vagyis ide mindent, a legkisebb engedmény is veszélyes.

Veszélyes azon az úton, ahol az új kultúra kiépülése zajlik. Még újabb emberek kellenek. Az újaknál is újabbak, egészen addig, míg már tényleg csak egyetlen hang hallható.

Idézzünk még Káslert.

A kultúra egyik alapfeladata, hogy az emberek életét szebbé tegye, ordas eszmék fenntartásától ezt hogyan várhatnánk?

Nézzük először is a mondat első felét. Hallottuk már, nem is olyan rég, ez a ‘kinyílott a pitypang’ szellemisége. Gyanítom, hogy a válaszoló a művészet feladatát, misszióját akarja összefoglalni, és azon a szinten, ahogy kedves, mosolygós kádárkori népművelők csinálták.

A  feladata (persze nincs neki feladata) talán (és több minden mellett) megmutatni valamit az emberből. Úgy, ahogyan azt csak az a bizonyos művész tudja. És hát, igen, az sajnos nem mindig szép. Ami mindig szép, az a giccs, az a hazugság, az a szépelgés. Mit is nevezünk szebbé tételnek? Mitől lesz szebb az úgynevezett ember élete? (Csak zárójelben: létezik olyan, hogy egyenízlés? Ki kell szolgálni? Ezt a szolgálatot kell államilag támogatni?)

Mi a szép? Egy csokor virág a nappaliban? Lehet, hogy valakinek igen, és ez rendben is van.

Vagy szép egy performansz is, ami az egymás mellett élés és a tolerancia alapkérdéseit firtatja? Nos, ettől, mint látjuk, párak élete nemhogy nem szebb nem lett, hanem épphogy a vértolulás közelébe kerültek, és hogy szó ne érje a ház elejét, a támogatások visszautalását követelik.

Akkor az az előadás nem művészet?

Ki mondja meg, hogy mi a szép, mi a jó, mitől szebb az életünk?

A nevezett performansz például megkapta a címkét: migránstámogató. És ezzel az alkotója a címkét: ellenség.

Kinek van joga címkézni? És kinek van mersze azt állítani, hogy politikai felhatalmazással pellengérre állíthat bárkit, csak mert másképp gondolkodik? A hübrisz bűn. Akármilyen szépen csillogó, mézes szavakkal tálalják. Nem a másképp gondolkodással van a probléma. Hanem azzal, ha a másképp gondolkodó pusztán a hatalmánál fogva azt mondja: pusztulj el. És el is pusztít, mert feljogosítva érzi magát rá. Miközben úgy beszél, mint egy jóságos nagybácsi. Hogy mi hagyjuk, mi egyengetjük, mi engedjük. Persze csak akkor, ha megfelelsz.

S hogy ez mit jelent káslerül? Azt, hogy:

Mindenkit hagyunk szóhoz és lehetőséghez jutni, arányosan és egyensúlyt tartva, a minőséget támogatva. Azt, hogy nem minősítjük fel azokat, akik középszerűek, vagy le azokat, akik az átlagnál sokkal jobbak. Közepes műveket is lehet addig sulykolni begyakorolt módszerekkel, amíg elhiszik, hogy az jó. A kormány megteremti a lehetőségét annak, hogy a kultúra virágozzék. De ez nem vonatkozik például olyan területekre, mint bármelyik önkényuralom kultúrájának magyarázata, vagy propagálása.

Hm. Láttuk, hogy elég könnyen felkerül művészre és műre a ‘nemzietlen’ kitétel.

És érdekes kérdés a középszerűségé is. Kedvelt fogalom lett mostanában.

Nézzük Pálinkás József esetét. Óvatosan bánnék azzal, hogy hősnek nevezzük a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal éléről menesztett tudóst. Azóta számít annak, amióta kirúgták. Azóta beszél csak középszerről. Amíg benn volt, mindent nagyszerűnek talált, ugye? (Vigyázat, láttuk már, ez a rendszer tényleg mindenkit utolér. És akkor már késő hősnek lenni.)

Ezért is kell már a legkisebbeknél kezdeni.

Nem teljes az ember, ha az identitása csorba, és mi testileg és lelkileg is egészséges jövő nemzedékeket szeretnénk nevelni.

Ezt is mondja Kásler. És példának felhozza megint a népmeséket, a mondákat, regéket. És gyorsan hozzáteszi, hogy a nemzetietlenek mindezt nem akarják.

Súlyos csúsztatás.

Az óvodai neveléssel kapcsolatban sem ezeknek mennek neki a kritikusok, hanem, teszem azt, annak, hogy csak egyfajta családmodellt hirdetnek. Mi a fene az a csorbaidentitás egy olyan korban, melyben a gyerekek jelentős része akár vegyes családból jön, mert, mondjuk, az édesapja vagy az édesanyja külföldi? Vagy miért érezze magát selejtesnek egy gyerek, ha nem eszményi családból származik, hanem az anyukája egyedül maradt? Vagy teszem azt két nő neveli? Csorba lesz? Selejtes? Ugyan már. De a fogalmak, a kipellengérezésre alkalmas szavak készen állnak már. És látjuk: új emberek és új értelmezések is vannak már.

A kormány állítólag szeptemberben kezd neki igazán az átalakításnak. Eddig csak a bemelegítés zajlott.

Kiemelt kép: Christian Marquardt/NurPhoto/AFP