Ahogy láttuk már (szigorúan többek között) az internetadó és a kultúrafinanszírozás esetében is, megint kijött egy rendelet, teli iránymutatással, melynek létrejöttét szakmai tanulmányok nem előztek meg.
Most az óvodások ügye került elő. Konkrétan azzal, hogy saját gyártású kisfilmekkel segítené elő a szülőföldhöz kötődés, az egészséges nemzettudat kialakítását az óvodáskorú gyermekekben az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Jólesett olvasnom, hogy a legnagyobb baj ezek szerint nem a szakember- és helyhiány, hanem az, hogy Ez utóbbi problematikával kapcsolatban sajnos rögtön született egy levél ‘óvodapedagógusok’ aláírással, Kásler Miklós erőforrás-miniszternek címezve. (A névtelenül szignált üzenet szívszorító kitétele a félelem említése. Miszerint a szakma nem mer nyíltan szót emelni, nehogy hátrány érje a bátrakat. Borzalmas, hogy tényleg eljutottunk idáig. És odáig, hogy a megfélemlített hallgatás jelentése: beleegyezés.)
„Aktívan dolgozó óvodapedagógusként felháborít bennünket az a tény, hogy Önnek miniszterként milyen kevés ismerete van arról, hogy egy óvodában mi is zajlik. El sem tudja képzeli, hogy az országban milyen erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a gyermekek mindent megkaphassanak, annak ellenére, hogy jelenleg is több száz óvodapedagógus hiányzik a rendszerből” – áll a szövegben.
Félő, hogy a szakma megbecsültsége, a rengeteg adminisztratív feladat és most az egyre vonalasabb nevelési irányok nem kedveznek a pálya népszerűségének.
S hogy mik a valódi problémák? A nyílt levél említi a közétkeztetéssel kapcsolatos bajokat, a lerohadt épületeket, a vécépapírhiányt.
A kormány ösztönzi a gyerekvállalást, de demográfiai terveiből kifelejti a való életet. A magyar társadalomban a mobilitás gyakorlatilag már nem létezik, és ennek alapjait kis korban fektetik le. Ennek megszüntetésére kellene helyezni a hangsúlyt, de nálunk éppen hogy nem ez történik.
Nemrég vihart kavartak az újbudai Napsugár óvodában történt borzalmas esetek. A társadalmi visszhang különösen rémületes volt: a többség a fórumokon habzó szájjal követelte a szegregációt. A felszólalók szerint
A ‘nincs probléma, ha nem látjuk’ elve nem csak ebben érvényesül, gondoljunk csak a hajléktalanokat érintő jogszabályokra.
Marad hát a bevált recept: De a lényeg, hogy így szépen együtt, össztársadalmilag nevelődünk az integrációból a szegregációba.
Tán nem is cél változtatni ezen.
Láttuk korábban, mi történik az oktatás egyházi iskolákba való kiszervezésekor. És mindez a kormány lelkes asszisztálásával.
Ha már valódi reformokról szó sem lehet, segít a nemzeti látszat.
Kormányunk épp azon dolgozik, hogy lefektesse egy új, közös értékrend alapjait. Lehet vitatkozni azzal, hogy ez rendben van-e, most nem teszem, inkább arra hívom fel a figyelmet, hogy az értékrend, amit sulykolnak, bezárkózó, beforduló, hátrafelé néző. Nyitottságot emlegetnek, ám ennek nevében a saját egyeduralkodó normáikról beszélnek. Persze célszerű gyerekekkel kezdeni, mert az ilyen korban elsajátított dolgok gyakorlatilag ‘vérré válnak’.
Ahogy most beszélnek, nem huszonegyedik századi mentalitás. Félnek az új dolgoktól, a múlt módszereibe kapaszkodnak.
Saját képmutató kenetteljességük normává tétele nem lehet átadandó (vagyis lehet, de veszélyes) a következő generációnak. A homogenizálás és az egalizálás veszélyes, lezárja a sorompót a megújulás előtt. Nem véletlen, hogy a nagyvállalatok is nyíltan kiállnak a sokszínűség mellett, hiszen bizonyított, hogy a heterogén csoportok innovatívabbak.
A McKinsey Why diversity matters? (Miért fontos a sokszínűség?) legutóbbi riportja szerint (ebben a felmérésben 366 cég vesz részt) pénzügyileg is ez a kifizetődő.
Egy életre muníció, amit óvodáskorban kapunk, a társas érintkezéshez való viszonyulásunk alapjait is ebben a korban fektetjük le.
Így nem tudok másra gondolni, mint hogy a cél a vonalasabbá tétel lesz. A kormányüzenetek máshogy, cukira csomagolt változatának sulykolása. Gondolom, azért készülnek a kisfilmek is, nehogy a véletlenre bízzuk a dolgot.
Nem mellesleg érdekelne, kik készítették ezeket, volt-e pályáztatás, megelőzte-e bármilyen szakmai munka a létrejöttüket, vagy tényleg például a kék plakátok óvodás–változatai készülnek.
Érdekelne az is, milyen cégek „törődnek” a minden óvodába eljuttatott magyar népmesés „ajándékokkal”. Mert nyilván egyeseknek megint megéri jó magyarnak lenni.
Kiemelt képünk illusztráció: MTI/Rosta Tibor
