Az ókori Róma jogállam volt, de nem volt demokrácia. Románia ma demokrácia, de nem jogállam
– így reagált a Bánffy-perben hozott ítéletre a Mandinernekadott interjújában Gulyás Gergely.
A Giurgiu megyei törvényszék szerdán hozott ítélete szerint az erdélyi Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén levő erdők, amelyeket 2007-ben visszaszolgáltattak Bánffy Dánielvolt magyar földművelésügyi miniszter örököseinek, most ismét a román állam tulajdonába kerülnek. Az örökösök szerint a giurgiui törvényszék egy koncepciós per alapján kiadott 1952-es bírói ítéletet használt fel. A bukaresti törvényszék 1952. december 3-án hozott büntetőjogi ítélete szerint Bánffy Dánielt 8 év kényszermunkára és 10 év polgári jogvesztésre, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélték 1940 és 1944 között emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt.
Gulyás Gergely a lapnak azt mondta, nagyon szomorú folyamatként lehet tekinteni arra, ami a román igazságszolgáltatásnál az elmúlt években tapasztalható, és ennek egy fontos állomása a mostani ítélet. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint
mindez kezdődött azzal, hogy egy korrupcióellenesnek nevezett, de valójában politikai célokra, köztük magyarok elleni inkvizícióra felhasznált ügyészség koncepciós eljárásokat indított a magyar közösség számos politikai vezetője ellen. Ezek a perek évek óta folynak, ma is tartanak, és már önmagában az eljárások sokak pályáját tették tönkre, és nehezítették sok helyen a magyar politikai közösségépítést.
Gulyás megjegyezte azt is, a román igazságszolgáltatás működésének halk és érdemi intézkedéseket nélkülöző uniós kritikája jól bizonyítja, hogy az Európai Unió mai vezetésének szemében a jogállamiságnak tartalmi kritériumai nincsenek, a fogalom számukra valódi értelmet akkor nyer csupán, ha valamely neki nem szimpatikus tagállammal szemben politikai fegyverként használhatja.
Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd/MTI