Média

Megpályáztatják a Jazzy Rádió és a Magyar FM frekvenciáját

Rádió
Rádió

A Médiatanács amellett, hogy eredményt hirdetett a budapesti 98,6 MHz-es közösségi rádiós frekvencia kapcsán – a pályázatot a Cross FM néven pályázó Manna Vision Kft., Horváth Gergely, a Petőfi Rádió volt felelős szerkesztőjének cége nyerte, eheti ülésén elfogadta a Dél-Budapest FM 90,9 MHz és a Budapest FM 99,5 MHz körzeti rádiós frekvenciára vonatkozó pályázati felhívások tervezeteit is.

A dél-budapesti FM 90,9 MHz-es frekvenciát mostanáig a Jazzy Rádió használta. Az FM 99,5 MHz-et a most éppen Magyar FM néven sugárzó, Andy Vajna közeli közösségi rádió használta, mely június 15-én dobta el a tavaly decemberben felvett korábbi nevét, a Retro Rádiót, amit az induló országos kereskedelmi rádió kezdett el használni egy másik frekvencián szintén június 15-én. A médiaszolgáltató – még az előtt, hogy Vajna közelébe került volna a frekvencia – korábban Rádió Q néven sugárzott műsort.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közölte, hogy a két frekvenciára vonatkozó pályázati felhívások tervezetét a jövő héten, június 26-án teszi elérhetővé honlapján.

A pályázatra azért kerül sor, mivel a médiaszolgáltatók 7+5 éves médiaszolgáltatási jogosultsága hamarosan lejár, ilyenkor pedig a médiatörvény alapján újra kell pályáztatni a frekvenciát. (Hamarosan lejár egyébként Simicska Lajos mostanában csupán zenét sugárzó Lánchíd Rádiójának budapesti frekvenciajogosultsága is a Budapest FM 100,3 MHz-re, amit szintén megpályáztatni készül a Médiatanács a későbbiekben, de ezzel a mostani ülésen nem foglalkozott a testület.)

Nagy Tamás, a Jazzy egyik alapítója egyébként épp a a Marketing&Media szaklap minap megjelent legújabb nyomtatott kiadásának nyilatkozott, hogy cégük várhatóan elindul a rádiós pályázaton, és nagyon bizakodnak, hogy frekvenciához jutnak, hiszen ezt a pályázati munkát korábban eredményesen végigcsinálták már a közeli érdekeltségű Klassziknál is. A Klasszik esetében ennek köszönhetően 2022-ig biztosított a működés.

A Magyar FM üzemeltetője egyelőre még nem nyilatkozott. A Lánchíd Rádió pedig korábban leállította a tartalomgyártást, vagyis nem úgy tűnik, hogy a tulajdonosának, Simicska Lajosnak szándékában állna újra pályázni, hisz ő jelenleg inkább kifelé tart a médiapiacról.

A testület eheti ülésén ezenkívül 600 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a két kereskedelmi televízió, a TV4 és a Galaxy4 – a vizsgált időszakban még 4-es csatorna és Galaxy TV – médiaszolgáltatóját, a Digital Media and Communications Zrt. céget. A hatóság szerint az év első negyedévében a két televíziós csatornán összesen tizenkétszer tett közzé túl hangos reklámot vagy műsorelőzetest a szolgáltató.

A hatóság emlékeztetett: a médiatörvény a nézők védelme érdekében előírja, hogy a reklámok, televíziós vásárlást célzó műsorszámok, műsorelőzetesek, illetve az ezekre vonatkozó figyelemfelhívás hangereje nem lehet nagyobb, mint a környező műsorszámoké.

A grémium más okból, de szintén bírságot szabott ki a debreceni helyi közösségi FM90 Campus Rádió szolgáltatójára.  A médiaszolgáltatónak 80 ezer forint bírságot azért kell fizetnie, mivel a vizsgált áprilisi adáshéten a szerződésében vállaltnál kevesebb szöveget, helyi műsorszámot, illetve rövidebb időtartamú hírblokkot sugárzott, valamint túllépte az ismétlések maximális arányát is. Nem teljesítette a közszolgálati műsorszámokkal kapcsolatos vállalását és az erre vonatkozó törvényi minimumkövetelményt sem.

Radiocafé
Cross FM néven indul az új rádió
A budapesti FM 98,6 MHz-en, a hét éve elnémított Radiocafé frekvenciáján indul a Petőfi Rádió volt felelős szerkesztőjének rádiója. Családbarát lesz.
Balatonfüred, 2018. május 12. Résztvevők a Balatoni Évadnyitó T-Systems Nagydíj vitorlásverseny rajtja előtt Balatonfüred közelében 2018. május 12-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Engedély nélkül szól a Rádió 1 a Balatonnál, a Médiatanács mégse cselekszik
A Médiatanács nem siet elnémíttatni az érvényes hatósági szerződés nélkül jelenleg is sugárzó Rádió 1 műsorát Tihanyból, pedig másodfokú döntés van róla, hogy jogszerűen nem hosszabbította meg az engedélyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik